Fanboy Híradó

Fanboy Híradó

True Detective 3x04 - The Hour and the Day

2019. január 31. - Fega

1_eq5jkzmymwuq3rlxvnkagg.jpeg

Elég volt négy rész a True Detective harmadik évadából ahhoz, hogy felcsigázza szerzőink lelkesedését? A készítő, Nic Pizzolatto visszatért az első évados gyökerekhez, de mintha valami hiányozna. De mégis mi lehet az? Fega és Gaines erre keresik a megoldást, közben szó esik az eddigi epizódok tempójáról, a potenciális elkövetőkről és a szarkasztikus egysorosokról is. 

Fega: Minden héten van egy poszt a Ringeren "Ki az elkövető?" címmel, ami a True Detective aktuális epizódjairól szól. Ezekben Miles Surrey először végigveszi az adott epizód alapján legvalószínűbb elkövetőket, mintha a sorozat valójában csak egy nagyon hosszú Cluedo lenne. Ezt követően néhány bekezdésben összefoglalja az adott epizód témáját, aztán sorba rendezi az epizód legjobb jelmezeket meg sminket, végül még néhány sort szán az adott epizód legértékesebb játékosára. Ezeket olvasva az jutott eszembe, hogy négy rész után belőlem a sorozat egyáltalán nem váltott ki ilyen reakciót, hogy minden egyes jelenet alapján azt próbáljam megfejteni, hogy ki lehet a gyilkos.

Korábbi posztokban is erről írtam és továbbra is az első számú bajom az évaddal, hogy nem tudom, hogy miért kellene, hogy érdekeljen ez a nyomozás. Pedig a sorozat, mintha erre lenne kitalálva, így akarná a legteljesebb élményt adni. Viszont mivel én nem akarok felszállni erre a vonatra, így úgy érzem, hogy magára hagy a sorozat. Annyi minden vész a balladai homályba, hogy valami hasonlót érzek, mint Nemes Jeles Napszálltájánál:

a túlságosan sok, szándékosan kihagyott részlet miatt az összkép homályos, ami elég frusztráló.

 

Te hogy vagy ezzel Gaines és hova tennéd a lelkesedésed négy rész után? Úgy érzem négy órának már elegendőnek kellett volna lennie ahhoz, hogy megnyerjen a sorozat. Egyelőre csak azt érzem, hogy Mahershala Ali kiváló, Stephen Dorff szerethető, Carmen Ejogo pedig érdekes alakítást nyújt. De ez nem segít abban, hogy a karakterük közel kerüljön hozzám. Ami még nagyobb baj, hogy hiába érdekelne Wayne élete, ha a három különböző idősíkon való történetmesélés egyáltalán nem segít abban, hogy kötődni tudjak hozzá.

1_ftfhifo7gq1i_qwmut_uzg.jpeg

Scoot McNairy nagy kedvencem, az ő karakterével megjárták a végleteket. Az apuka az első epizódokban maróan ellenszenves volt, főleg a 80-as években láttuk, később viszont egy megtört emberként került elő, most konkrétan a saját halálát kívánja, mert tönkretette az életet a gyerekei elvesztése. Ebből simán lehetne egy jó sorozat, de Pizzolatto nyilván nem akarja az ő történetét a True Detective keretein belül elmesélni. Itt egy mellékszereplő, akit nem ismerünk annyira, hogy el tudjuk dönteni, hogy megérdemli-e az empátiánkat és a megbocsátásunkat.

Te mit gondolsz az ő karakterének az útjáról Gaines? A szülők szerintem elég fontosak az epizódban, Amelia látogatása Lucy-nál a másik kiemelt esemény a részben, viszont elég erős a kontraszt a két szülő viselkedése között. Szerinted az ő történetéhez hozzáad bármit, hogy tudjuk, hogyan és mikor fog meghalni?

1_c0gdyfk-xiewws9z-w2v3w.jpeg

Gaines: Azt hiszem, fel kéne hagyni azzal a gondolattal, hogy „na, majd hátha a következő részben beindul a sorozat”, nem? Úgy értem, ami beindulhat, az már beindult, az évad felénél tartunk, innentől fogva csak az eddigi négy részben feldobott labdákat fogják majd apránként lecsapni. Ez van, ezt kell szeretni. És tagadhatatlan ugyan, hogy következetesebb ez az évad, mint az előző volt, de ez egyben azt is jelenti, hogy nem kapunk minden epizódban 10-15 egymástól teljesen eltérő őrületet, hanem van egy darab ügy, ez a pár darab szereplő, és ha ezek nem találtak be, márpedig az én kíváncsiságomat sem tudták igazán felcsigázni, akkor szarban vagyunk nézőként.

Én eleve nem vagyok az a típus, aki elkezd sakkozni a nyomokkal, és megpróbálja lekörözni a nyomozókat, de a Purcell-gyerekek körül gomolygó rejtélyek még csak kicsit sem piszkálják meg a fantáziámat. Nem találgatom, mi történhetett velük, mi a jelentősége annak a kimondott megállapításnak, hogy az eltűnt kislány áll a rejtélyek középpontjában, és nem a halott kisfiú, és úgy istenigazából az ügy Wayne-re gyakorolt hatását sem érzem a bőrömön, hiába tesz meg mindent Mahershala Ali. Pizzolattóék mechanikusan porciózzák ki az idősíkokra a nyomokat, a jelenben elhangzik valami, ami befoltoz egy lyukat az egyik korábbi síkon, vagy épp egyértelművé teszi, hogy miközben látjuk, ahogy Wayne és Roland újult reményekkel veti bele magát a nyomozásba, rájövünk, hogy nem lesz foganatja.

Ez intellektuálisan még érdekes is lenne, de nem túl elegáns az infócsepegtetés, de a vontatott tempó, a monokróm cselekményvezetés és az elképesztő széttagoltság nem tudja fokozni a feszültséget.

 

Te hogy látod, Fega? Hogyan bánik a sorozat a tempóval? Fel tud-e építeni legalább kerek epizódokat?

1_44zolcqnpewwkymhjbxrow.jpeg

A magam részéről próbálom nagyon keresni a fogódzókat, azokat a tematikus csomópontokat, amelyek valamiféle horgonyt jelenthetnének az amorf epizódokban, és tök jó, hogy a szülőket vetetted fel, mert az ellenpontozásuk rávilágított arra, ahogy a rész a szereplőket csoportosítja. Tom és Lucy Purcellnek kéne elvileg – a társadalmi normák alapján – egységfrontot képezni a bajban és a gyászban, Pizzolatto azonban mindkettejüket izolálja, leviszi a gödör aljára, majd utána kontrasztba állítja őket. Tom önpusztításában összeverette magát, de láthattuk, ahogy a közeljövőben megjavul, józan lesz, és a sorozat rokonszenvez vele akkor is, amikor nem győz bocsánatot kérni, hogy az n-betűs szót használta. Empatizálj vele, sugallja a sorozat. Lucy már nem kapja meg ezt a lehetőséget, vagy legalábbis mintha minden azt a célt szolgálná, hogy a lehető legellenszenvesebb figurát faragják belőle – ráadásul tudjuk, hogy túladagolásban meghal, ezért a morális bukása totális. Önmagában ez még talán rendben is lenne, de a sorozat több évadra visszatekintő férfiközpontúságának kontextusában aggályos a dinamika leosztása.

Míg ők ketten külön-külön szenvednek, az epizód két párosra fókuszál, egyrészt Wayne és Roland több idősíkon átívelő, egyre szorosabbra fűződő kapcsolatát építi, vagy azzal, ahogy újra belevetik magukat a hideg nyomok felgöngyölítésébe, vagy Roland rejtélyes hiányával; másrészt Wayne és Amelia párkapcsolatával, ahol fordított sorrendben láthatunk egy durva veszekedést, valamint egy szikrázóan romantikus vacsorát. Neked mennyit adnak ezek a párosok együtt? Én az évad legerősebb pillanatait ezekben, és továbbra is a középső szálon fedezem fel – akár Ali és Dorff összenézéseiben, akár Ejogo hangsúlyozásában, amikor azt veti oda, hogy „you stay upright out of habit” –, de sosem tudok maradéktalanul elégedett lenni. A veszekedésbe például elkapkodott és fals jegyek vegyültek. Te elhitted, hogy fülledt szexszel békültek ki? És hogy a gyerekek cinkosan összenéztek, amikor meghallották a dugás hangjait? És mit gondolsz arról, hogy Wayne és Roland múltbeli szálán előtérbe került a faji kérdés?

1_s_1bay1zzlg_5oszegvi1w.jpeg

Fega: Azt hiszem megfejtettük a sorozatot. Vagy legalábbis a válaszodban sikerült valami olyasmit leírnod, amit eddig én is éreztem, de összefoglalnom nem sikerült. Négy rész után nagyon világos, hogy milyen a sorozat, hogy miből állnak össze az epizódok és milyen tempója van egy résznek. Látszólag három idősíkon egy történet épül, nekem mégsem áll össze belőlük egy végeredmény. Mégsem tudom azt mondani, hogy az évad cselekménye ne lenne átgondolva, csak zavar, hogy az epizódokban kevés számottevő esemény van és ha van is valamilyen téma, általában minden eseményt le lehet írni néhány ismétlődő címszóval. Azt is érzem, hogy az egyes epizódoknál mintha nem lett volna szempont, hogy önmagukban megálljanak a lábukon.

Olyan, mint egy darálásra optimalizált Netflix sorozat, vagy egy 8-órás film.

 

Nagyon tetszett, hogy azt írtad: mechanikusan porciózzák ki a nyomokat, én is hasonlót érzek. Zavar, hogy egy-egy különálló epizódot nem tudnak olyanra faragni, hogy az igazán kereknek érződjön, hogy azt mondhassuk eljutottunk A pontból B pontba, kaptunk valamit, amit be is tudunk azonosítani.

A True Detective a fejemben összenőtt a kajás metaforákkal, ezúttal az jutott róla eszembe, hogy a szakácsversenyeken különböző tálakat kell általában készíteni, Pizzolatto viszont csak egy nagy tálat csinált volna és azon belül próbálta volna ezt megoldani, de a részletekre már nem tudott elég figyelmet fordítani.

Nem véletlen az sem, hogy dupla epizóddal indult az évad, az első 60 percből alig derült ki valami, amibe kapaszkodni lehetett volna és tény, hogy azóta sem lett sokkal jobb a helyzet. A tempó az egyik, ami miatt nem tudom igazán értékelni a tényt, hogy több tekintetben sikerült elkerülni a második évadot tönkretevő hibákat. Hiába van átgondolva és kitalálva a vezérfonal, aminek mentén váltogatunk a három idősík között, ha közben sem a szívet sem az agyat nem tudja elkapni a sztori, amit épít.

És egyáltalán nem működnek nálam az olyan jelenetek, mint a veszekedés utáni békülős szex, vagy a gyerekek reakciója. Szintén nem érződött igazán jónak a félszemű öregember kihallgatása. Pizzolatto tudja, hogy foglalkoznia kell a rasszizmussal, de hiába próbálkozik szembe menni velük, végül csak béna klisék jönnek ki a kezei közül. És ha Wayne másodszor hozza fel a börtönben erőszakoló néger farkakat, akkor azon nem segít, ha ezt Roland is szóvá teszi.

Lassan visszaadom neked a szót, de amellett nem szabad szó nélkül elmennünk, hogy a vietnámi háború témája, a poszt traumás stressz, szinte pontosan úgy jött be a történetbe, ahogyan azt korábban megjósoltad. Az öreg Wayne szépen lassan elveszíti a józan eszét, és mint azt a fiának elmondja a nyomozás jelenleg az egyetlen, ami segíthet neki még egy kicsit ragaszkodni a valósághoz. Ezek után érdekes látni, amikor rövidebb-hosszabb időre elveszíti az irányítást. Neked hogyan tetszett a nappaliban felsorakozó katonák látványa és hosszú távon mit vársz még a veteránok témájából? Ezt olyasmi, amit tutira nem fog elengedni a sorozat azok után, hogy a másik nagy veteránja, a guberálós Brett, épp az epizód végén játszott 18 éven felülieknek szóló Resszkessetek betörőket, aminek szintén lehet némi köze a dzsungelben átélt borzalmakhoz.

1_hkau5iyngnvgk5wfx-noeg.jpeg

Gaines: Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar bejön a vietnami flashbackes tippem, de megvallom őszintén, értékeltem a jelenet furcsaságát, már-már abszurd módon komolyan vett, campbe hajló jellegét. Kétlem, hogy ez szándékos lenne Pizzolatto részéről, aki a rendezői székbe is beült ezúttal, mert a sorozat első két és fél évada alapján az ő humorérzéke kimerül a szarkasztikus vagy annak szánt egysorosokban. Ha meglátogatják a főhősét az általa megölt katonák kísértetei – plusz egy öltönyös figura: Roland? a meggyilkolt Purcell-kisfiú sosemvolt felnőttkori énje? –, akkor az bizony a dráma netovábbja.

A nem szándékosan humoros pillanatok egyébként is jobban sülnek el, mint amikor poénkodni próbálnak a szereplők: a komikus betétek ritmusa még a jobban kivitelezett esetekben is döcög, mint Amelia és Wayne randija alatt jó néhányszor – lehet eleget dicsérni Carmen Ejogót? –, a legtöbbször pedig megöli a humort. Roland poénjai többször is megfeneklenek a rész alatt, vagy a hosszúra nyúló, súlyos csöndek és túlzottan minimálreakciók miatt („We're not goin' with "irate Negros"?”), vagy mert Dorff öniróniája nem olyan kézzelfogható, mint Woody Harrelsoné („Well, don't mind me. I'll just hang back.”) Persze, ne várjunk el olyat Pizzolattótól, ami nem áll jól neki. De az idei évad azt példázza, hogy a képességei talán túlságosan is korlátozottak.

Egyéb megfigyelések:

  • "God is love, brother." Az az alulnézetből felvett napszemüveg-felvétel Horatio Caine-ért kiáltott. (Gaines)
  • Mivel meg vagyok róla győződve, hogy ez az egész évad a korábbi kritikákra való reakció, ezért különösen metának érződött a második évad fényében, mikor Henry megkérdezte az apját, hogy "Mi történik, akkor ha elfelejted, hogy hova indultál?" Azt hiszem Ray Velcoróék történetével pont ez történt. (Fega)
  • A rész vége alapján az indián guberáló gyakorlatilag arra kellett, hogy lehessen egy tűzpárbajos cliffhanger ebben az évadban is. (Gaines)
  • Egyébként ha valaki nagyon gyanús, akkor az az államügyész, szóval nem fogok meglepődni, ha kiderül róla majd valami csúnya dolog az utolsó előtti részben. (Fega)
  • Azt hittem, ennél a résznél majd hosszú bekezdéseket írhatok a társforgatókönyvíró David Milch hatásáról és a ragyogó párbeszédekről, de az az igazság, hogy egy-két csavarosabb szintaxist leszámítva nem igazán fedeztem fel a részben a zsenijét. (Gaines)
  • Vicces volt, hogy Rolandot mennyire lenyűgözte a templomba járó nők szépsége és igyekezett a vallással bevágódni. Azért tűnt fel, mert a Young Sheldon idei évadában van egy ilyen történetszál, ami pont ugyanerről szól. (Fega)
  • "Everybody fucks someone." És ugye, mint tudjuk, everything is fucking. (Gaines)
  • Én nem vagyok David Milch szakértő, de elméletileg a papokat kutyázó Roland monológ is valami olyasmi, amihez lehet köze. (Fega)
  • Nem mondom, hogy nem volt erőltetett, de nekem tetszett, hogy a kihallgatott nagymama nem tudott bővebb személyleírást adni, mert számára minden fekete ugyanúgy néz ki. (Gaines)
  • "It's not like psycho killers go around wearing signs that say "psycho killers" on them" - Hmm. (Fega)
  • "I've got the soul of a whore." Miafasz, Pizzolatto! (Gaines)

A bejegyzés trackback címe:

https://fanboyhirado.blog.hu/api/trackback/id/tr6014600084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

level42 2019.02.01. 13:35:26

Ez a 3. évad tök olyan, mintha valaki - egy harmadrangú rendező - elhatározza, hogy most: ő fogja megcsinálni a 3.évadot. Mintha egy olcsó Nic Pizzolatto hamisítványt látnánk. Mert " Mi olyan nehéz ebben? - gondolja. Legyen egy kicsit unalmas és kurvára lassú.... s egy ügyeletes Oscar díjas csávó legyen a főszereplő... sőt az se baj ha fekete. Oszt kész. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ezt a Nic Pizza futár írta és rendezte, annyira gyenge alkotás, nem?
süti beállítások módosítása