Fanboy Híradó

True Detective 3x05/06 - If You Have Ghosts/Hunters in the Dark

2019. március 01. - Fega

1_um_im13y8edu43qjc10uiq.jpeg

Eddig nem voltunk túlságosan megelégedve a True Detective idei epizódjaival, de mintha az évad második felére kezdene magára találni a sorozat és annak készítője, Nic Pizzolatto is. Akár egyetlen jelenet is képes csodát tenni, ráadásul ki gondolta volna, hogy pont Stephen Dorff mentheti meg az HBO sorozatát?

Gaines: Rég jelentkeztünk utoljára nézőnaplóval, és most is összevonjuk az ötödik és a hatodik részt, már csak azért is, hogy ne csússzunk majd sokat a már levetített fináléval. Viszont úgy érzem, jót tett az évadnak, hogy ezt a két epizódot egyben néztem, és egyben tárgyaljuk ki. Persze, lehet, hogy ha nem jött volna közbe egy s más, és élesben toltuk volna az ötödik részt, akkor is ilyen elégedett lennék, az „If You Have Ghosts” zárójelenete az idős Wayne és Roland nagy találkozásáról ugyanis simán az évad legerősebb pillanata volt, és egyúttal az első alkalom idén, amikor azt éreztem, hogy bármilyen tétje lett a sorozatnak számomra.

A hosszú évtizedek óta először szembenéző páros jelenetének dinamikája, a sérelmek és konfliktusok óvatos összefogássá alakulása szerintem elsősorban a két színész alakításának köszönhetően lett ennyire hatásos, akiknek még öregmaszkra sem lett volna feltétlenül szükségük ahhoz, hogy érzékeltessék az idő múlását és a bonyolult érzelmi köteléket. De azért Nic Pizzolattót is megilleti a dicséret a jól megfogott párbeszédért. Ez az évad is bizonyította számomra, hogy Pizzolattónak nem a férfi-női kapcsolatok ábrázolása, hanem a cimboraság ábrázolása az erőssége. Jó, ehhez nem kell sólyomszemnek lennünk, hisz már az első évad is Matthew McConaughey és Woody Harrelson buddyságán állt vagy bukott (és inkább állt), de megvallom őszintén, a harmadik évadban egy darabig én nem tartottam jól összerakott párnak Wayne-t és Rolandot. Külön-külön mindketten érdekesek voltak, és már a középső idővonal behozásakor látszott, hogy jó döntés volt Dorff castingja, de hiányzott valami a közös autózásokból. Most kicsit azt érzem, Pizzolatto megúszta a dolgot Ali és Dorff miatt, mármint azt, hogy nem volt igazán megalapozva, hogy hirtelen érdekelni kezdjen a barátságuk, de ők megoldották, hogy invesztálva legyek a két öreg róka nyomozásában. Az információadagolás még mindig nehézkes – abban az értelemben, hogy olyasmiket nem mondhatnak ki a jelenben, amit még dramaturgiailag halogatni kell a következő epizódokra –, de nekem voltaképp tetszik ez a Pizzolattós romantikus-szentimentális „még egy utolsó ügy”-vonal.

vlcsnap-2019-03-01-22h39m26s287.png

Mit gondolsz erről, Fega? Szerinted szervesen építették fel a két zsaru évtizedeken átívelő, konfliktusokban gazdag barátságát? És elég jól kiaknázzák ezeket a konfliktusokat? A „Hunters in the Dark” címet viselő hatodik részben tovább göngyölítették az idős Wayne és Roland történetét is, de a fókusz ismét inkább előbbire szűkült, és nálam ebben a részben kristályosodott ki, mennyire az ő bukásáról és esetleges megváltásáról szól ez az évad. Megintcsak visszanyúlok az első évadhoz: már ott is elválaszthatatlan volt Rust Cohle bűntudata a megoldandó ügytől, de idén mintha halmozottan pakolná rá Pizzolatto a sok-sok terhet Wayne vállára. Konkrétan úgy tűnik, hogy gyakorlatilag mindent elbaszott, amit el tudott baszni az életében, kezdve a házasságától, egészen a gyerekeivel való viszonyáig, nem beszélve az életben lévő Purcell-lány megkereséséről. Ezekért csak saját makacsságát, önfejűségét, szűklátókörűségét okolhatja, és milyen ironikus, mondja a sorozat, hogy nem is emlékszik az általa elkövetett bűnökre, amelyekért vezekelnie kéne. Ami tetszik, hogy a sorozat meg se próbálja leplezni, mekkora ordas nagy seggfej: az ötödik részben hosszan méltatlankodik azon, hogy magát kéne okolnia a régen kihallgatott tinédzser életének alakulásáért, és puszta önigazolásként dobja be a rasszizmust („kérlek, fejtsd ki nekem, mennyi viszontagsággal kell megküzdenie a fehér embernek ebben az országban.”)

Sok kérdésem van, Fega. Mit gondolsz, tényleg semmire nem emlékszik, vagy ez csak védekező mechanizmus? Meg tudta-e tölteni valódi tartalommal az eddigi hat rész Wayne önpusztítását Ali alakításán túl? Jó döntés-e szerinted, hogy ennyire az ő megváltására van kihegyezve az évad története? A magam részéről ugyanis végre alakot öltöttek olyan karakterek, akiknek a végzete érdekel is – Wayne és Roland mellett Tom Purcell is ide tartozik a rendőrőrsön játszódó jelenetekkel –, és moroghatnék, hogy miért kellett ennyit várni rájuk, de inkább örülök, hogy megérkeztek.

vlcsnap-2019-03-01-22h57m39s054.png

Fega: Kicsit viccesnek találom, hogy pont az évad gyengén sikerült első felét követtük együtt a vetítéssel, és akkor kerültünk ki a ritmusból, mikor elkezdett a helyére billenni az egész évad. Én is elégedett vagyok a látottakkal, úgy érzem, hogy az utolsó pillanatban ugyan, de elkezdtek végre konkrétumokat mutatni, és ezek a részek végre nem csak arról szóltak, hogy mindenféle kapaszkodó nélkül bóklászunk a sötétben, miközben Wayne be van feszülve.

Elég sokat segített, hogy a 2015-ben játszódó jelenetek a meta kommentárnál érthetőbb és fontosabb szerepet kaptak a történetben. Adott az is egyfajta feszültséget, hogy szinte csak tippelni tudtunk arról, hogy hova fut ki a történet, és fogalmunk sem volt, hogy a különböző nyomoknak, gyanús elemeknek mekkora jelentőségük lesz. De ez eddig eléggé hidegen hagyott.

1_vrmnnrja5r0chdysnnkkla.jpeg

Mostanra legalább már az világos, hogy 1980 és 1990 elsősorban azért van ott, hogy némi hátteret meg színezetet adjon azoknak az eseményeknek, amik napjainkban játszódnak. Lehet ennek kezdettől fogva egyértelműnek kellett volna lennie, de amíg nem került elő Roland és nem fogalmazódott meg újra a nyomozás vágya, addig nekem nem állt össze az évad képe, meg az, hogy miről is akar szólni ez az egész. Így az sem zavar, hogy az elkoptatott utolsó ügy tematika jön elő, az viszont egyértelmű, hogy nagy hiba volt ennyire Wayne szerencsétlenségére építeni az első néhány órát.

Azért sem tudtam igazán mit kezdeni a krimi szállal, mert az egész mellékes és jelképes, a lényeg az, hogy történt valami a főszereplőkkel, amin a mai napig képtelenek túllépni. Jó lett volna, ha ez kicsit hamarabb egyértelművé válik, de már mindegy. A kérdésedre válaszolva nem gondolom azt, hogy jól építették fel a barátságukat, illetve a nyomozás által okozott konfliktusokat. A legnagyobb problémám, hogy emlékezetes jeleneteket sikerült csak összehozni, letaglózó epizódokat, vagy történetíveket nem. És azt sem sikerült elég jól érzékeltetni, hogy a főszereplő valójában mennyire nem szimpatikus, illetve, hogy mennyire magának köszönheti azt, hogy amit csak lehetett az elrontott.

1_okmtp8ljivos0-tqqxsyza.jpeg

A kudarc, illetve a trauma feldolgozásának lehetetlenségével kapcsolatban azt érzem, hogy olyan mintha ezen keresztül dolgozná fel Pizzolatto az első évad sikerét és az azt követő elviselhetetlen kudarcot. Ezt úgy kezelte, hogy annyira visszanyúlt az első évadhoz, annak felépítéséhez, hangulatához, amennyire csak lehetett. Ebben a posztban is jó néhány példát felsoroltál a párhuzamokra, de a korábbi posztokban is foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, nem igazán lehet beszélni az évadról az első évad említése nélkül.

Ez azért zavar, mert így a sorozat elveszíti az antológia jellegét és azt, ami különlegessé teszi, hiszen csak egy ilyen széria engedheti meg magának, hogy minden évadban teljesen más irányt vegyen a történet. Ehhez képest a harmadik évad szerintem a lehető legrosszabb utat választotta, még akkor is, ha mostanra jobban tudom értékelni azt, amit a képernyőn látok. De ha nem lettek volna ezek a posztok, nem tudom, hogyan verekedem át magam az első négy részen.

1_cxaffqpicl2slchnw-i85q.jpeg

Azért is próbáltam az ügy irányából megközelíteni a sorozatot, mert egyik szereplőről sem éreztem azt, hogy kiérdemelte a szimpátiám, hogy szurkolni akarjak neki. Elég jól összefoglaltad most, hogy Wayne mennyire nehezen kedvelhető figura, ebből a szempontból érdekes Mahershala Ali alakítása, aki ezt az antipatikus jelleget elég hatékonyan tudta tompítani. A párkapcsolati szálnak sem sikerült érzelmi húrokat megpendítenie bennem az egyszerűségével és a kiszámíthatóságával. Amelia pedig külön nem szerepel annyit, hogy a saját jogán is értelmezni tudjam. Roland sem egy makulátlan figura, de Stephen Dorff alakítása részről részre győzte meg az embert arról, hogy ez az év egyik legjobb színészi teljesítménye, amire senki sem számított. A karizmájának tényleg nehéz ellenállni, ebben szerintem mindenki egyetért, aki kettőnél több rész látott az évadból.

Nekem sokat számított, hogy a nyomozás és a magánéleti események szorosabb összefüggésben állnak egymással, így fogyaszthatóbb lett a végeredmény. Mondjuk így sem lehet azt mondani, hogy minden megjavult, mert ha sorra vesszük, hogy mik azok a dolgok, amikbe beletörik Pizzolatto bicskája, akkor a párkapcsolat és a rasszizmus helyzete mellé nyugodtan odatehetjük a homoszexualitást is. Nem volt túlságosan érzékeny, ahogy ez az egész napvilágra került Tom karakterén keresztül. Ráadásul erre is lehet valamennyire azt mondani, hogy második évados korrekció, hiszen ott is volt egy szexuális identitásával küzdő főszereplő, akinél jobban csak azok szenvedtek, akik nézték a második évadot.

1_h73ik7nd356q6fedkfszra.jpeg

De a lényeg mégis az, hogy nem lehet úgy vezetni egy krimi történetét, hogy a közönség számára órákon keresztül nem derül ki semmi fontos. Ehhez képest az ötödik és a hatodik rész, mintha extra sebességre kapcsolt volna, illetve olyan eszközhöz nyúlt, ami eddig nem volt jellemző. Eddig vagy Wayne-t vagy Robertet esetleg Ameliát követtük, most viszont kaptunk több jelenetet, amiknél egyikük sincs ott és hát persze, hogy ezek árulták el a legtöbb infot az ügyről.

A 6. epizód abban a sokat emlegetett rózsaszín szobában ért véget, mintha hirtelen döbbent volna rá Pizzolatto, hogy milyen sok időt pazarolt el a felvezetésre és muszáj bele húzni.

 

Ideje visszaadnom a labdát Gaines, néhány kérdéssel együtt. Ha jól sejtem akkor a negyedik rész végén és az ötödik rész elején látható lövöldözést még nem tárgyaltuk ki teljesen, de kíváncsi vagyok mit gondolsz róla, hiszen mintha ez is egy kötelező eleme lenne a True Detective évadoknak. Ezzel kapcsolatosan érdekelne, hogy mit gondolsz arról, amit korábban írtam, hogy az évad az első és a második True Detective fogadtatására reagál.

Az egyik emlékezetes jelenet még az volt az ötödik részben, mikor egy szobán belül összekapcsolták a három idősíkon létező Waynet. Túl nagy jelentősége szerintem nem volt, de technikailag szerintem dicséretet érdemel. Ehhez kapcsolódik Wayne és Amelia kapcsolata, ahol mintha elfogyott volna az ötlet és ugyanazokat a köröket futnánk újra és újra. Mit gondoltál erről? Illetve mit szólsz, hogy nagyon úgy tűnik, hogy egy gazdag fehér ember, illetve annak az intézője került a gyanú középpontjába? Nem túlságosan kiszámítható ez is? Vagy ezzel is valamit kommunikálni akar Pizzolatto? Valami olyasmit, hogy az idő egy lapos kör?

1_v6kxivs4szljclfbtr2kbg.jpeg

Gaines: A metában mindig is otthonosabban mozogtál nálam, vagy érzékenyebb vagy rá, mindenesetre engem nagyjából meggyőztél, hogy Wayne bűntudata és Pizzolatto frusztrációi között egyenes párhuzamot lehessen vonni. Biztos nagyon idegesítő az, amikor az se jó, ha valamit nagyon máshogy csinálsz, mint a sikerednél, és az is, amikor visszatérsz hozzá, de azért nem tudom olyan borzasztóan sajnálni őt, mert végsősoron ő tornyozza maga elé az egyre nehezebben átugorható akadályokat. Például azzal, hogy a szűkre szabott erősségei mellett feszegeti azokat a témákat, amiket csak felszínesen és furkósbot-egyszerűséggel tud kibontani, ezek közül szépen kiemelted a titkolt homoszexualitást, ami olyannyira nem ment jól Pizzolattónak az előző évadban, hogy én teljesen meg is feledkeztem róla mostanra.

Sajnos azzal is egyet kell értenem, hogy Wayne és Amelia kapcsolata gyorsabban fulladt ki, mint Roland a tűzharcban. Pedig én pozitívabban viszonyultam hozzá az első néhány részben, mint te, sőt, azokban ezt találtam a legérdekesebb szálnak, mert tetszett, hogy Pizzolatto arra használja Amelia karakterét, hogy lekapja Wayne-t a magas lóról, és felhívja a figyelmét - meg a miénket - a bullshitjeire. Oké, tudom, értem, hogy ez önmagában édeskevés egy érdekes női karakterhez, de tekintve, hogy korábban csak akkor tudott jó hősnőket írni, ha azok férfiként viselkedtek (lásd, Ana Bezzerides), értékeltem, hogy Amelia megőrzi a nőiségét.

Ám ahogy Roland és Wayne viszonya kikristályosodott és érdekesebbé vált, úgy lett dühítően önismétlő Wayne és Amelia civódása.

Meglátjuk, még mi sül ki Amelia könyvéből és önálló nyomozásából, de nyolcadszorra végighallgatni ugyanazokat az érveket és ellenérveket a vitájukban, szinte szó szerint ugyanazokat a csörtéket látni, hogy aztán a gyerekek vagy a szex révén szőnyeg alá legyenek söpörve a következő részig, nos, ez kábé idáig, az évad feléig hatott újdonság erejével. Még mindig tartom, hogy a három idősíkkal érdekes kapcsolatot vázoltak fel köztük, a konkrét megvalósítás azonban komplett évad helyett egy filmre lenne elegendő.

1_lm9wbljvv947rjhyjor0mw.jpeg

Holott más téren dicséretes önfegyelmet tanúsít Pizzolatto, és felismeri, hogy a kevesebb több is tud lenni. Ilyen volt az ötödik részt indító, és a negyedik rész cliffhangerét feloldó tűzharc, aminél nem akarták megismételni az előző évadok monumentális akciójeleneteit. Ha valamire mindenki jó szívvel emlékszik vissza a True Detective-ből, az a negyedik rész végén, Cary Fukunaga által virtuózan rendezett hosszúsnittes razzia, amit a második évad egy bombasztikus, ám kevésbé hatásos lövöldözéssel próbált meg tromfolni. Az indián guberáló és a redneckek - meg a peches zsaruk - tűzpárbaja ehhez képest feszes, csattanós és rövid volt, annyi, amennyit az epizód megkívánt és elbírt. A hatása nem olyan mélyreható, mint szeretnék a készítők, ami megintcsak az építkezésbeli döccenőkre hívja fel a figyelmet, de mivel a 80-as éveket ezzel nagyrészt hátrahagytuk, nem vészes. Úgy sejtem, az utolsó két résznek jót fog tenni, hogy nemcsak a hurok szorul a főszereplőink körül, hanem az évad léptéke is szűkül. Mert végre én is azt érzem, tartunk valahová.

Egyéb megfigyelések:

  • “Hate these suburbs. Like a plastic factory.” Kevés rosszabb ember tudnék elképzelni asztaltársaságnak Wayne-nél. (Gaines)
  • Mahershala legnagyobb teljesítménye az évadban nem is az, hogy 3 különböző karaktert játszik az idősíkokon, hanem, hogy el tudja rejteni Wayne seggfejségét. Ha más főszereplő van, lehet elviselhetetlenné tette volna az évadot. (Fega)
  • This will shock you: I have bigger dreams than just making a house for you to brood in.” Ez szólhatna akár Pizzolattónak is? (Gaines)
  • "Stop pretending that you're too dumb to know that you're full of shit." - mindig csak a fika megy Wayne és Amelia kapcsolatáról, de ez a mondat azért a helyén volt. (Fega)
  • Papíron olyan jó ötlet lenne ez, hogy ilyen szabadon értelmezzük az időt és egyik korból ugrálunk a másikba, mint a már említett hálószobás jelenetben, vagy éppen mikor Wayne nézi Woodard házának a véres fényképét. Valamiért mégsem működik, vagy nem tudott az évadnak ez az igen fontosnak tűnő aspektusa megfogni. (Fega)
  • Nekem a riporteres beszélgetések nem működnek most már egyáltalán. Egyrészt fogalmam sincs, mi motiválja Sarah Gadon karakterét, mert nem tudtunk meg róla semmit, másrészt a Wayne fiával való viszonyát is baltával faragták ki abból az ócska trope-ból, hogy a riporternők mindig lefekszenek az alanyukkal. Bár még mindig jobb, mint az a helyi újságírónő, aki a Purcell-anyukát zaklatta a sajtótájékoztatón. (Gaines)
  • Egyébként Roland iránt már valamennyire rendes érzelmeket tudok érezni, bár ez valamennyire kiszámítható, de mégis szomorú volt látni, hogy egyedül van ráadásul újra piál. (Fega)
  • Az autókázások eddig nem működtek az évadban, viszont a kihallgatások a néhány eltúlzott pillanatot számítva szinte mindig egészen jók voltak. (Fega)
  • Igen, és ez kiterjed a nem hivatalos kihallgatásokra is, szuper volt például Amelia és az otthonban élő tinilány beszélgetése a hatodik részből. (Gaines)
  • He rested on the seventh. Always thought He should’ve put the extra day instead of half-assin’ it.” Nem mondom, hogy ez volt a sorozat legjobb poénja, de nem is a legrosszabb. (Gaines)

A bejegyzés trackback címe:

https://fanboyhirado.blog.hu/api/trackback/id/tr7814662763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dicave 2019.03.03. 23:53:17

Végigszenvedtem ezt a vontatott, ütemtelen , feszültségmentes fos sorozatot.
Senkinek nem ajánlom. Akinek neg tetszik annak egészségére.

Öregnéző 2019.03.04. 08:46:27

Kötelezőnek éreztem végig nézni az első és második évadok csúcs teljesítménye után! Mondom nekem tetszett a második évad is! De ez nagyon nem...olvasva a kritikát, de tényleg olvasva, be akarod mesélni magadnak és nekünk miért jó!
Pedig szinte mindegyik bekezdésed..na jó nem mind, de nagyon sok...IDÉZETEK A BLOG-BÓL!!!!..Az autókázások eddig nem működtek az évadban, ....Valamiért mégsem működik, .....Nekem a riporteres beszélgetések nem működnek most már egyáltalán.....Ez azért zavar, mert így a sorozat elveszíti...LUSTASÁGBÓL NEM IDÉZEK TÖBBET!!!
Ha valami korábban sikerült még nem biztos, hogy a folyt. is túlszárnyalja az elődöket! Gyengécske sorozat, még akkor is ha már ismerjük a végét. Ha erre valaki azt mondja, hogy na ott ..igen!!! akkor sem egy sorozatban gondolkodik, hanem egy részben, itt azért nyólcról kell beszélni! Megjegyzem azért egy elég gyenge befejezés, hogy a fejében megjelenő halott felesége árulja el, hogy ez másként is történhetett, ahogy mi nyolc részen keresztül láttuk, hittük! Várom a 4. évadot!