Mindjárt a nyakunkon a harmadik rész, de így is nehéz felfogni, hogy mennyire közel járunk a Trónok harca lezáráshoz. 2011 óta rengeteg minden történt és változott, de a tavalyit leszámítva minden évben fix pontott jelentett Martin regényfolyamának az adaptációja. A negyedik évad óta írom a nézőnaplókat különböző felületekre, így rengeteg órám és leütött karakterem van ebben a történetben.

Mindjárt vége, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez a lezárás egy sokszorosan megcsonkított és átdolgozott változata lesz annak, ami (remélhetőleg, egyszer majd a 2020-as évek végére) valamikor megszületik. Ezeket pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni, mikor megpróbáljuk feldolgozni a nyolcadik évad első két óráját és következtetni arra, hogy mi várhat ránk.

Az egész epizód egyetlen nagy meditáció az életről és a halálról. Hamarosan megérkezik Deresbe az Éjkirály, hogy kisöpörje Westerosról az embereket és elhozza a hosszú (és feltételezem) örök éjszakát. Erről eddig csak a találgatások mentek, de most a csata előtti utolsó meetingen a Branbe költözött Három szemű holló szenvtelen hangon elmondta, hogy az Éjkirály a Három szemű hollo életére, pontosabban a Varsafákon keresztül megszerzett tudásra és emlékekre pályázik. Hogy semmilyen nyoma ne maradjon az emberek életének, mert ahogy Sam mondja a részben: az az igaz halál, mikor valakit örökre elfelejtenek.

Számomra csalódás lenne, ha mindent tudnánk a Mások terveiről. Martin könyvei alapján úgy tűnt, mintha távol állna tőle az az átlagos módszer, hogy a történet kifutása, a nagy, epikus, mindent eldöntő csata a jók és a rosszak összecsapásáról szól. Ez szembe menne azzal is, amiért a Trónok harcát annyira megszerettük. Mert az eltúlzott gonosztevőket leszámítva, általában nem volt egyértelmű, hogy kik a jók és kik a rosszak. Ettől volt olyan kiszámíthatatlan, friss és üdítő, ami az első néhány évadban történt. Az első a második és a harmadik évad alapozta meg a sorozatot most körülölelő rajongást, ezeket pedig Martin dolgozta ki, a készítőknek csak a felesleget kellett lenyesegetni, sok fontos dolgot elvégeztek helyettük.

De ekkor is előfordult, hogy teljesen új jeleneteket írtak hozzá a sorozathoz. Ezek egy része Roshoz, a készítők fejléből kipattant prostituálthoz köthető, de most nem ezekre akarom felhívni a figyelmet, hanem arra, amit a sorozat sokkal többször mutatott meg, mint a regények. A Mások titkos életét. Mikor bemutatták, a regények rajongóit eléggé kiborították azok a jelenetek, amik megmutatták, hogy mit csinálnak a mások, miután elvitték Crastertől az újszülütt fiú gyermekét. Láttuk, hogy átváltoztatják őket, viszont ez olyasmi volt, amit Martin a fontosabb szereplők nézőpontjából elmesélt regényében szinte biztosan nem tudott volna megmutatni. Valamiért Benioff és Weiss mégis úgy érezte, hogy ezt látnunk kell. Azóta az is kiderült, hogy a Másokat az Erdő gyermekei hozták létre azért, hogy megállítsák a rájuk vadászó embereket. Azt viszont nem tudjuk, hogy miért most indultak el délre, eddig miért nem akarták beszüntetni a Westeroson dúló véres kabarét.

Ahogy egyre közelebb érnek a Mások Westeroshoz, úgy a szereplők nem igazán ezen agyalnak, inkább csak a harcra készülnek, illetve igyekeznek kihozni még a maximumot az utolsó nyugiban töltött órákból. Nincs okuk kételkedni Branben, így arra számítanak, hogy az Éjkirály besétál majd a csapdájukban és kideríthetik, hogy használ-e a Mások ellen a sárkánytűz. Biztos történelmi okai vannak, de azért elég érdekes, hogy senki sem vetett be sárkányokat a Mások ellen. Állítólag!

Az epizódban olyan sok szó esik arról, hogy a kriptában mindenki biztonságban lesz, kötve hiszem, hogy ez igaznak bizonyul.

Ebben az esetben Aryára nagy dolgok várnak és Tyrion is valószínűleg a buli kellős közepén találja magát. De miért mennének egyáltalán oda a Mások? Hát kicsi Sam miatt, akiről tudjuk, hogy ott lesz az édesanyjával együtt. Mert végülis a Mások között ott vannak a féltestvérei, mi van ha szeretnék megszerezni őt is? Ezenkívül más rejtélyes okból is mehetnek még a kriptába, én számítok valamire.

Azért jutottak eszembe a könyv és a sorozat közötti különbségek, mert erre az epizódra érdekes lesz visszanézni, ha egyszer megjelenik az utolsó könyv. Ezek a találkozások, beszélgetések valamilyen formában ott lesznek majd, de teljesen máshogyan éljük majd át őket, mert mikor több nézőpont karakter lesz ott egy-egy tanácskozáson, megbeszélésen, azt nem fogjuk több szempontból is átélni. A sorozatban jobban ki lehet élvezni ezeket a pillanatokat, még ha a gazdagságából veszítünk is, hiszen sűríteni kell, valójában ez az egy óra nem sok mindenre elég, ha hitelesen és életszagúan akarjuk megmutatni mindenkinek az utolsó estéjét.

Az egész részt persze az foglalja keretbe, hogy Jon nem igazán tudja, hogyan kezelje a származásáról szóló hírt, ezért inkább végig kerüli Daeneryst, aki ezt tűri is és nem is igazán erőszakol ki egy beszélgetlést sem addig, míg azt Jon nem akarja.

Valójában ez a legfontosabb fejlemény, de csak a csata után lehet vele foglalkozni.

Dany számára sokkolóan hat, hogy hiába dolgozott egész életében azért, hogy övé legyen a Vastrón a semmiből előkerült az unokaöccse, aki így bőven előrébb van a sorban. Sajnos Emilia Clarke nem elég jó színésznő ahhoz, hogy itt igazi dilemma alakuljon ki a nézőben. Bár tény, hogy sokszor az írók sem voltak igazán kegyesek a karakterével, de ő sem tudott hozzáadni semmit ehhez a szerephez, ami ebben a helyzetben segítene vele és a helyzetével azonosulni. Elég rossz végignézni, de szerintem meglepően kevesen vannak, akik át is érzik ezt a helyzetet és sajnálják is miatta.

Ez a jelenet lehet már régen megvan egyébként Martin fejében is, nagyon kíváncsi vagyok ő hogyan oldja majd meg lesz-e rá bármilyen hatással az, amit a sorozatban látott. Mert Bryan Cogman többnyire így is bizonyította, hogy csak a konkrét írást tekintve azért ügyesebb, mint a showrunner páros, akik sokszor nagyon béna megoldásokat alkalmaztak, mikor egy jelentőségteljes első találkozást kellett összehozni.

Ahhoz a várakozáshoz, ami ennyi év alatt a rajongókban kialakul, lehetetlen felnőni. Összességében a csalódottságom csak abból fakad, hogy a két kvázi főszereplő karakter egyikére sem sikerült egy igazán ügyes színészt találni, aki a kicsit egyszerű karakterekbe egy kis egyedi ízt tudott volna csempészni.

Igenis sokat számít az adott színész, ha Gwendolie Christie nem lenne ennyire jó, akkor nem működött volna az, hogy az epizódot részben Brienne karaktere köré építsék. Jaime bejelenti, hogy alatta akar szolgálni, amit gyakorlatilag képtelenségnek tart, Thormund pedig még továbbra is meg akarja dugni. A végeredmény az lesz, hogy még a csata előtt lovaggá is üssék, hogy ezzel szinte befejeződjön a karakterének személyes útja és fejlődése. Ezzel elnyerte a legmagasabb státuszt, amit a Renly utáni karrierjében remélhetett. Az egész egy nagyon szép pillanatot eredményez mégis sokan voltak, akik szerint semmi szükség nem volt arra, hogy Brienne megkapja az őt egyébként elnyomó és gúnyoló patriarchális társadalom elismerését vagy elfogadását.

Viszont, ha abból indulunk ki, hogy a karakter nincs a feminizmus különböző hullámaival tisztában, csak azzal, amit a bőrén tapasztalt. Ez nem jelentett mást, hogy csak úgy érhette el a célját, ahogy általában a nőknek kell küzdeniük minden olyan terepen, ahol hosszú ideig csak a férfiak szereplése volt megengedett vagy elfogadott. Itt ha egy nő érvényesülni akkar, akkor sokkal többet kell dolgoznia és sokkal jobbnak kell lennie, mint egy átlagos férfi, aki mindenféle akadályok nélkül eljuthat ugyanoda. Ez volt a feminizmus, ami a sorozatnak az egyik meghatározó témája, az utóbbi évadok sorban arról szóltak, hogy fontos pozíciókban nők veszik el a hatalmat az arra nem ennyira méltó, vagy azt megbecsülni nem képes férfiaktól. Ebbe a vonulatba Brienne lovaggá ütése szépen illeszkedik, de hogy az eredeti gondolatra visszatérjek, nem lett volna az egész útja ilyen kielégítő, ha nem találnak egy tökéletes színésznőt erre a nem könnyű szerepre.

Brienne-t természetesen Jaime üti lovaggá, aki még szintén elég nagy sztárja az epizódnak. Ott kezdünk vele, hogy Dany vonja kérdőre az Őrült Aerys meggyilkolása miatt. Jaime elképesztő őrültséget követett el, mikor a Lannister sereg nélkül megjelent északon, de neki is ez kellett ahhoz, hogy végül teljesen legyen a fejlődése. Itt, Bran lelökésével indult el lefelé és most tett meg egy teljes kört és jött ki végleg a gödörből. Megtanulta az alázatot, vagyis Brienne csapatába jelentkezett, Brantől bocsánatot kért, Brienne-t pedig lovaggá is ütötte, hogy felkészüljön az esetleges halálra. Itt is ki kell emelni Nikolaj Coster-Waldau szerepét, aki sokat tett azért, hogy Jaime-t még akkor is kedveljük, mikor egy arrogáns pöcsfej volt.

A testvérével közös utolsó iszogatás nem igazán marad emlékezetes, mikor Tyrion börtönbven volt és elbúcsúztak egymástól, számukra az volt az igazi csúcs, a mostani beszélgetések azt az intimitást nem tudják megteremteni. Csak azt sajnálom, hogy mióta a készítőknek kell kitalálniuk, hogy mi legyen Tyrionnal azóta látványosan nem tudnak ezzel mit kezdeni, és teljesen elszürkült és még jó döntései sem voltak, ezért volt fontos, hogy ezt még az elején Dany a fejére olvassa. Okkal lehet ő és a közönség is csalódott a teljesítményét illetően, úgyhogy csak abban bízhatunk, hogy a kriptában tud majd alakítani ezen a méltatlan helyzeten.

Végezetül még Arya és Gendry kapcsolatáról kell beszélni, amiről nekem a fan service jutott eszembe, de ez olyan, amit nem bánok. Azt képzelem, hogy egy párhuzamos univerzumban, ahol Robert tudja, hogy Cerseitől nincsenek gyerekei csak a fattyak vannak, ott egészen boldog lett volna, ha azt látja, hogy Ned lányával jön össze a fia. A szexi kovácsifúra rákíván a tinilány jelenetet egy kicsit lehetett volna visszafogottabban is csinálni, de ez csak kötözködés.

Az valamennyire a készítők hibája, hogy annyira Arya gyilkológép sztorijára koncentráltak, hogy a közönség egy részének lehet furcsa is volt, hogy a lány képes ilyen teljesen természetes emberi érzések kimutatására is. A szüzesség elveszítése jól passzolt az epizód témájához és hangulatához, ami megmutatta, hogy a különböző helyzetben lévő karakterek mit kezdenek a majdnem biztos halál gondolatával. Ha már abból indulunk ki, hogy az emberiséget meg az emberi életet akarja az Éjkirály eltörölni, akkor legalább még élesben láthattuk, hogy mit is jelent embernek lenni: történetet mesélni, lerészegedni, szexelni, bocsánatot kérni és az érzelmekről nyersen beszélni. Tormund lehet leszarja ezeket, de férfi közösségekben, ahol fontos a státusz, valahol a gyengeség jele azt mondani, hogy legalább együtt halunk meg. Nála viszont még csajozós szövegnek is elmegy.

Nagyon jó, hogy ha csak egy kis időre is, de visszatértek azok az emberi apróságok a sorozatba, amik annyira életszerűvé és élővé tették a korai évadokat.

Az időt volt idő természetesebben megélni, nem abban a sűrített és felgyorsított valójában, ahogy azt az utóbbi időben túl sokszor láthattuk. Sikerült Martin sorvezetője nélkül is visszatérni oda, ahol az eredeti varázslat is lakozott. Reméljük, hogy a következő csatában, nem lesznek olyan elmehajlító megoldások, amiket az utóbbi évadokban a Mások elleni harcban láthattunk. Mert hiába fog veszettül kinézni a csata, ha közben azt érezzük, hogy túl sok logikai bukfencet követ el közben a sorozat. Bízzunk benne, hogy nem rontják el a szánk ízét ilyen bíztató kezdés után.

Egyéb megfigyelések:

• Sansa és Dany találkozása megint olyan, amit elsősorban Emilia Clarke miatt nem tárgyaltam a fenti részben. Maga a jelenet nem is volt annyira rossz és pontosan értettük mindkettőjük pozícióját, de kijött, hogy Sansa jobb és érdekesebb karakter, illetve Sophie Turner csak egy kicsit, de azért jobb színésznő. Mindenesetre azt fontos megjegyezni, hogy érik a konfliktus Dany-vel.
• Sam és Jorah történetete is bizonyos szempontból körbe ér a történetben. Jorah megkapja a Tarly-család legendás kardját az apja miatt, aki Samnek apja helyett igazi apja volt. Jorah eleve csak Sam zsenialitásának köszönheti, hogy itt lehet, nagyon adja magát, hogy eljöjjön neki a vég, de akkor fura lenne, ha az lenne az egyik búcsú pillanata, hogy kiáll Tyrionért. Még ha a közös utazásuk után ez nem is lenne olyan meglepő. De fura lenne, ha csak ezért élte volna a túl az addig gyógyíthatatlannak hitt betegséget.
• Podrick dala (Jenny’s Song) az átlag nézőnek nem mond semmit, az internet Martin szakértői viszont megírhatták, hogy az egész miért jelzi előre Dany és Jon sorsát. A részletekért katt ide, röviden annyi a lényeg, hogy Duncan Targaryenről szól a dal, aki a címben szereplő Jenny miatt inkább lemondott a trónról. Ez még akár Jon is lehet!
• A dallal együtt járt egy csata előtti zenés montázs is, az amit az Americans ezen a ponton úgy tudott volna megcsinálni, hogy mindenki kisírja az életét. Itt viszont csak egy kis színesítés volt, nem az, amiről másnap mindenki beszél.
• Ha valaki biztosan életben marad az Varys, mert ő egyetlen cool pillantot sem kapott a részben.
• Neki az ellentéte Theon, akinek szintén véget ért a kis személyes története, meghurcolták, kiherélték, kerék alá tették, de most még egyszer jókor lesz jó helyen, hogy segítsen az emberiségen. 
• Ha már könyvhöz hozzáírt dolgok: Missandei és Szürke Féreg szerelme leginkább arra volt jó, hogy a csatában eggyel több katona miatt fog megszakadni a szívünk. Nagyon úgy tűnt, hogy ők arra az ígéret földjére életük során már nem jutnak el. De remélem, hogy nem lesz igazam!
• Igazán érdekelne, hogy Bran vagyis a háromszemű holló mit mondott Tyrionnak. El tudja mesélni, hogy mi történt Brannel, amit mi a sorozatból tudunk, de gondolom nem úgy meséli el, ahogy ezeket a kisfiú megélte, hiszen ezek már nem a saját emlékeire támaszkodnak. Gondolom. Vagy nem? Ha idáig eljutottál az olvasásban, mindenképpen írd meg kommentben, hogy te mit gondolsz erről!