A Watchmen második része olyan, mintha az HBO-nál attól rettegtek volna, hogy Lindelof az új sorozatából is Lostot csinál, és minden epizód csak újabb és újabb kérdéseket hoz, válaszok nélkül, és a közönségnek egy idő után fogalma sem lesz arról, hogy mi is történik valójában.

A Martial Feats of Comanche Horsemanship névre keresztelt epizódban ugyanis csak úgy röppennek a a válaszok, mint a rezsiutalványok választás előtt. Persze nem lesz minden egyértelmű, de jó sok konkrétumról lehet beszélni még akkor is, ha az epizód vége eléggé megkavarja a nézőt, hogy mégis mi a fene történik itt. Az első egy óra alapján nehezen lehetett eldönteni, hogy mégis mi ez a világ, hol vannak a határok, különösen ha valaki nem olvasta a képregényeket. Arra is csak következtetni lehetett, hogy mi is jár a készítők fejében. Például volt, aki az első óra után azt gondolta, hogy a sorozat elfogult a rendőrökkel szemben és felnagyítja a rájuk leselkedő veszélyeket.

A második rész viszont azt mondja erre, hogy igen, felnagyítja, de ez mindkét irányba igaz és a rendőrfőnök meggyilkolása után a tulsai örs tagjai nem úgy reagálnak, mint egy higgadt erőszakszervezet, hanem mint egy maffia, aki véráldozatot követel az őket ért veszteség miatt. A Nixonville-i rajtaütés az epizód egyik kulcspontja a számomra és mintha azt akarná nekünk üzenni a sorozat, hogy bármilyen ideológiáról is van szó, a legjobb szándékkal is létre lehet hozni egy diktatúrát és a Watchmen-világában éppen ez történik.

A rendőrség jelenlegi állapotában nem tudja betölteni azt a funkciót, ami miatt létrehozták és azt hiszem a durva rendőrök és az epizódban látott brutális American Hero Story-részlet könnyen párhuzamba állítható. És azt sem szabad elfelejteni, hogy Angela, aki bár a főhősünk, akinek szurkolunk, de az ő módszerei ugyanolyan károsak, mint amit az álarcos rendőröktől látunk. A kemény kérdések elől a főszereplő sem menekülhet, ami már pont egy olyan meghatározó tulajdonság, amitől a Watchmen máris érdekesebb, mint egy átlagos sorozat.

Jelenleg valahol ott tartunk, hogy látjuk: ezek a módszerek egyáltalán nem jók, de kezdjük megérteni, hogyan fajulhatott idáig a helyzet és nyilvánvaló, hogy egyre nehezebb lesz konszenzusra jutni, és olyan megoldást kitalálni, ami mindenkinek megfelel. Közben megismerjük azt is, hogy mi is történt azon a bizonyos Fehér éjszakán és miért nevel Angela és Cal három fehérbőrű gyereket. Azért, mert ők valójában az egykori társa gyerekei voltak, akit meggyilkoltak a Fehér éjszaka során.

Itt nem teljesen értem, hogy ezt miért kellett kihagyni az első részből, de miért fért itt bele egy epizóddal később. Ez az esemény elég sok mindent helyére tesz a rendőrökkel és az ő félelmeikkel kapcsolatban, de azt hogy konkrétan lássuk az itteni eseményeket igazából várhatott is volna. Persze talán egy kicsit frusztrálóbb lett volna enélkül nézni a rendőrségi eseményeket, de a fenntartott feszültség miatt lehet, hogy megérte volna kicsit türelmesebbnek lenni.

Aki nem tudta volna, hogy mi volt a pilot legelső, múltban játszódó jelenete, annak azt is elmondják, továbbá kiderül, hogy azért volt nekünk olyan fontos látni Willt, mert ő valójában Angela nagypapája. Ez számára is újdonság és az egészet egy trükkös DNS vizsgálaton keresztül tudja meg. Itt látjuk a tulsai mészárlás emlékére épült múzeumot és látogatói központot, amiről eszembe jutott a Leftoversben az ottani eltávozottak emlékére létrehozott múzeumra. Lindelof valószínűleg imádja kitalálni ezeket a jelenükből nézve kicsit modern, és teljesen fiktív múzeumokat, amik sokat segítenek ahhoz, hogy valódinak és élettel telinek tűnjön a sorozat világa.

Örülök, hogy Wiilt jobban megismertük, de eddig olyannak tűnik a karaktere, mintha egy báb volna, akinek a legfontosabb szerepe, hogy garantálja a történet megfelelő irányba haladását. Az epizód cliffhangere még inkább ezt az érzést keltette. Kíváncsi vagyok, hogy a jövőben ezek a mindenféle repülő járművek mennyire határozzák meg majd a narratívát, mert összességében a földhözragadtság és az egymásra hajigált metaforák egyelőre jobban állnak a sorozatnak.

Az American Hero Story részlete mellett ráadásul kaptunk egy beteg színházi adaptációt is, ami nagyon lecsupaszítva mesélte el Dr. Manhattanről a legfontosabb infókat. Közben kicsit jobban megismertük Jeremy Irons rejtélyes figuráját, aki valószínűleg az évad főgonosza lesz majd, de egyelőre nem vagyunk benne biztosak, hog köze van ahhoz az összeesküvéshez, amiről Will beszélt. Az viszont látszott, hogy a múzeum mellett ez a színdarab is olyasmi, ami erősíti ezt a művészieskedő oldalát a sorozatnak, amiről már az előző posztban is írtam. Nekem ez tetszik viszont könnyen el tudom képzelni, hogy ha ez a vonulat hosszú távon erős marad a sorozatban, akkor esélye sem lesz kiépítenie azt a mainstream közönséget, amire az HBO vágyik.

Bár tekintettel arra, hogy még mindig nincsen szó a második évadról könnyen előfordulhat, hogy valójában ezen a 9 részen túl egyelőre ő nem is akarják folytatni ezt a történetet. Mindenesetre Lindelof egy interjúban arról beszélt, hogy a Leftovers után újra arénákban akar játszani, ami azt jelenti, hogy egy szélesebb közönséget megszólító dolgot letenni az asztalra, de nem vagyok benne, hogy három rész után a Watchmennek ez sikerült.

Pedig milyen jó az a sorozat, ahol minden egy irányba mutat, van egy erős központi mondanivaló, ami más-más formákban, de folyamatosan jelen van még a legártatlanabb jelenetekben is. Erre a legjobb példa szerintem a jelmezben játszó gyerekek, ahol ők nyilván egy szellemet látnak, mi viszont látjuk, hogy ez egy KKK utalás, pláne, hogy nem sokkal később a nem régiben meggyilkolt rendőrfőnök szekrényéből is előkerül egy ilyen. Egyelőre nem lehet eldönteni, hogy tényleg az övé volt-e, vagy sem, bár az epizód eseményei után én inkább arra gondolnék, hogy igen és az összeesküvés áldozata helyett sokkal izgalmasabb egy rendőrfőnök, akinek sikerült megtévesztenie Angelát. És amellett, hogy kérdés, hogy ki volt ő valójában ott van az is, hogy miért kellett meghalnia, bár a kettő valószínűleg összekapcsolódik.

Az tuti, hogy a második rész után sokkal könnyebben lehet eldönteni, hogy milyen sorozat a Watchmen és itt nagyobb biztonsággal lehet kijelenteni, hogy valakinek megéri-e maradni a maradék hét epizódra vagy sem.

Engem abszolút meggyőzött, amit láttam, pláne, hogy amiben eddig nagyon jó volt még a sorozat, az annak megválasztása, hogy mennyi történetet tegyen egyetlen epizódba. Nem könnyű megtalálni megfelelő tempót és bár a rengeteg nyitva hagyott kérdés némileg belerondított a képbe a kezdésnél, most viszont látjuk, hogy nagyjából ugyanabban az ütemben folytatódott a sorozat és a kérdésekkel együtt egy sokkal élesebb kép rajzolódott ki előttünk. A jelenkor Amerikájából merített, de kifordított jelenetek ugyan folytatódtak, de úgy, hogy komplikálják a helyzetet és megmutassák, hogy bármit is mond Angela a Watchmen képzeletbeli Amerikája minden csak nem fekete-fehér.

Egyéb megfigyelések:

• Megnézném azt az alternatív Németországot, ami megpróbálja magához édesgetni a feketéket az első világháborúban. Kíváncsi vagyok, hogy nagyobb szerepet kap-e ez és lesz-e még sok flashback ebből az időszakból.
• James Wolk az egyik kedvenc színészem és most még csak beköszönt, de már alig várom, hogy kiderüljön az ő karakterének milyen sötét titkai vannak.
• Az epizód a Judd házában látott fehér lovas festményről kapta a nevét. És gondolkoztam rajta sokat, de nem látom, hogy az egymás ellen harcoló indiánoknak miért van különösen nagy jelentősége. Persze ha az egymás ellen forduló törzs a lényeg, akkor oké, de azt sejtem, hogy itt van valami mélyebb értelmezési tartomány, amit nem sikerült megtalálnom.
• Milyen paradicsom lehet az, ami rendes fán nő? Vagy nem is paradicsom csak úgy néz ki? Fontos kérdés!
• Remélem, hogy a földönkívüli tintahalak esője valami olyasmi lesz, amire nem kapunk választ ebben a 9 részben. Ez egy tökéletes rejtély, aminek nem kell többnek lennie.