Manapság a Netflix, az Apple, az Amazon olyan tempósan költi a pénzét tévésorozatok gyártására, hogy rég elmúltak már azok az idők, hogy még egy ismertebb producernek egy pilot epizódot kellett ahhoz, hogy a csatorna eldöntse akar-e folytatást. Manapság már egy puszta ötlet vagy treatment elég ahhoz, hogy 10 epizódos, sok tíz (vagy akár száz) millió dolláros szériákat bevállaljanak a gyártók. Mégis, az HBO, ami a régi módszerekkel igyekszik felvenni a harcot a streaming háborúban, arra kötelezte Damon Lindelofot, hogy forgasson le egy pilotot a Watchmenből és majd csak azt látva döntik el, hogy szeretnének-e belőle még többet látni. Persze mikor jöttek a hírek mindenki biztosra vette, hogy ebből sorozat lesz, mégis érdekes volt látni az úgynevezett régi módszert működés közben.

Mindezt azért hozom fel, mert azt gondolom, hogy az HBO vezetői nem sokat olvashattak ki ebből az 58 percből. Az rögtön világos lesz, hogy a hangulat erősebb, mint Fekete László fénykorában. Illetve, hogy hiába szól ez minden tekintetben szélesebb közönséghez, a Watchmen a készítő előző sorozatának, A hátrahagyottaknak (The Leftovers), a szellemi örököse és már most rengeteg hasonlóság tűnhetett fel annak a néhány tucat embernek, aki látta a Tom Perrotta regénye alapján készült sorozatot.

Eleve, ahogyan elkezdődik az egész, egy zongorával kísért némafilmmel, azt érezhetjük, hogy éppen fejbe vernek minket egy modoros metaforával. Az egész nagyon meglepő, művészi, de közben lebetűzi számunkra a sorozat meghatározó témáját: kit és mi alapján hatalmazunk fel azzal, hogy viselhesse a seriff jelvénnyel együtt járó különleges jogokat? És mit mond el az emberekről, illetve a társadalomról, amit alkotnak, hogy nem tud ezek nélkül az emberek nélkül hosszú távon létezni?

Ehhez jön hozzá az az extra réteg, hogy a Watchmen egy újabb képregénysorozat 2019-ben, ami az inspirációt nyújtó képregényhez hasonlóan, megkíséreli metakontextusban értelmezni az elmúlt évtizedet meghatározó szuperhős filmeket, illetve azoknak a mondanivalóját. Miért dönthet valaki úgy, hogy eltakarja az arcát, megkerüli a társadalom szabályait és a belső iránytűjére hallgatva tesz igazságot az utcán?

Egy átlagos producernek ennyi épp elég lenne egy sorozatra, Lindelof viszont az eredeti képregényt is vizsgálni szeretné és bár úgy tekint rá, mint a bibliára, de közben feltűnt neki, hogy Amerika egyik legfontosabb kérdésével egyáltalán nem foglalkozik. Az Egyesült Államok történelméről viszont nem lehet lehámozni a faji kérdéseket. Egy ország ami rabszolgák kihasználásán keresztül tett szert vezető hatalomra, máig nem tudta feldolgozni azt, amit ez valójában jelent. Lindelof ezért úgy döntött, hogy főszereplője egy női fekete igazságosztó lesz, első számú főgonosza pedig egy fehér felsőbbrendűséget hirdető terrorszervezet. Ehhez igyekezett egy diverz írói gárdát összeszedni, de ettől függetlenül ő hozza a végső döntéseket és hetero fehér férfiként a lehető legkeményebb fába vágta a fejszéjét.

De úgy tűnik, hogy a koncepció működőképes, bár abban bízok, hogy az elkövetkező epizódok kevésbé lesznek tele ennyire egyértelműen kifordított helyzetekkel. A Watchmen egy olyan világban játszódik, ahol a liberalizmus nemes eszméi nem szüntették meg a rasszizmust és a fegyvervásárlás megnehezítése sem tette automatikusan biztonságossá az országot. Sőt a titokzatos fehér éjszaka eseményei után a rendőrök konkrétan az arcukat sem vállalhatják és szigorúan titokban kell tartaniuk a valódi foglalkozásukat, mintha csak szuperhősök lennének.

Az már a Leftoversnél is kiderült, hogy a világépítés apró mozzanataihoz különös érzéke van Lindelfonak és ez a Watchmen első részében is mindenkinek feltűnhet. Kedvenc példa, hogy ebben a világban egy fikciós sorozatban dolgozzák fel a Minutemen történetét, ami itt az eredeti képregényt jelképezi. Ezzel a kikacsintással egyszerre tudja jelezni, hogy tudja, hogy sokak számára mindent amit csinálnak az eredeti mű és világ megszentségtelenítése, és nem is fél ezt mindenki arcába nyomni. Valószínűleg csak ezzel a hozzáállással lehet Watchmen sorozat készíteni 2019-ben.

De hogy pontosan milyen irányba indul majd innen, arról fogalmam sincsen és ezért is vicces, hogy hivatalosan ez segített a döntés meghozatalában, de közben ez egy olyan első óra, ahol nagyjából csak a hangulat és a belebegtetett kérdések alapján tudsz dönteni arról, hogy akarod-e ezt folytatni vagy sem.

Egyébként csak tippelni tudunk, hogy mit csinál Jeremy Irons a hatalmas kastélyában és hogyan kapcsolódik majd a történet nagy egészéhez. Csak abban vagyok biztos, hogy az ő tragédiája, a “Watchmaker’s Son” szintén valamilyen meta kikacsintás erre az egészre.


Azt sem tudjuk, hogy Don Johnson húzott-e egy Sean Beant és azután, hogy ő volt a második legnagyobb név akivel előzetesen eladták a sorozatot, végül csak néhány jelenetben szerepel, aztán ki is csekkol az egészből. Kár lenne érte, mert szuper volt ebben a szerepben, még akkor is ha az esetében is a titokzatosság volt az első számú szempont. De ha annak fényében nézzük az epizódot, hogy tudjuk: meg fog halni, akkor csak folyamatos kérdésekkel szembesülünk, hogy mennyire fontos bármi, amit csinál. A kokain, az éneklés, a színház, ahova Angela valamiért nem akart elmenni, nehéz megmondani, hogy ezek mennyire számítanak. Ez mindenképp frusztráló lehet és teljesen érthető, ha valaki az első rész után nem kér belőle többet.

Engem még annak ellenére is érdekel, hogy nem vagyok benne biztos, hogy túl sokat meg tudunk mondjuk a fehér éjszakáról, hogy kinek és miért fizettek Redfordationt, vagy mi a logika abban a kihallgatásban, ahol egy hatalmas kapszulában gyorsan váltakozó képeket mutatnak a gyanúsítottnak. A hangulat mellett a másik érv emellett az egész mellett Ragina King, akinek már nagyon régen járt volna egy ilyen badass főszerep és mindenki örülhet annak, hogy az Oscar-díja után ez is összejött.

Angelának már a neve is elég árulkodó, de róla is csak annyit tudunk meg, amennyit az iskolában elmond, de King jelenléte és karizmája miatt ez a legkisebb probléma. Nem hiszem, hogy bárki kétségbe vonná, hogy simán túlél egy ilyen pusztai mészárlást a sok szerencsétlen tehén között, vagy hogy egy szobában összezárva bárkiből bármilyen információt ki tud verni. Kíváncsi vagyok, hogy a karakterek közül ki nő még fel hozzá, aki képes lesz megtartani ezt a hatalmas szerkezetet, mert úgy érzem, hogy a nagy részüket még csak be sem mutatta ez az epizód.

Azt fontos megjegyezni, hogy bármennyire is megy jól a világépítés, a Leftovers is akkor működött igazán, mikor egyetlen karakter történetére és útjára koncentrált egy egész epizódon keresztül. A Leftoversnél egy folyamat volt míg erre rájöttek, remélhetőleg a Watchmennél ez nem tart majd olyan sokáig. De ezért is vagyok bizakodó a jövővel kapcsolatban, mert mikor először belecsöppen ebbe a világba az ember, akkor úgy érzi minden a feje tetejére állt. Emiatt aztán egyszerűbb menekülni, de egyelőre nem bánom, hogy kitört ez a káosz, mert jó úton jár a történet. Amerika eléggé kétarcú minden tekintetben és a tény, hogy az iskolai tananyagban nem szerepel a tulsai mészárlás elég sokat elmond arról, hogy ennyi idő elteltével is könnyebb és egyszerűbb a szőnyeg alá seprés a szembenézésnél.

Nem azt mondom, hogy egy sorozat majd elhozhatja a megváltást, de nem is az a célja. A zene és a megkomponált képek, illetve a bátran használt metaforák mind azt az érzést adják, hogy itt egy nagybetűs művészeti alkotásról van szó, ami provokálni és gondolatot ébreszteni akar. És ez fontosabb számára, minthogy minden tekintetben tökéletes vagy kiegyensúlyozott legyen. Ez pedig nagyon inspiráló és bármennyire is folynak minden irányból a sorozatok, továbbra is csak nagyon kevés van, amin azt lehet érezni, hogy művészi szintekre képes emelni ezt az egészet. És nem tartom véletlennek, hogy ezeknek a jelentős része továbbra is az HBO-n fut.

Egyéb felfedezések:

• Mikor a tulsai kezdőjelentben egy lyukon keresztül láttuk a robbanást, akkor rögtön eszembe jutott a Napszállta, ahol ha nem is ilyen kirobbanó pillanatokat, de szintén grandiózus jeleneteket láttunk egy lovaskocsi hátsó ablakán keresztül. És itt jegyezném meg, hogy bár az a film lehet nem annyira jó, mint a Saul fia, de mióta láttam sokkal-sokkal többször jut eszembe, mint az Oscar-díjas holokausztfilm.
• Azt kicsit túlzásnak érzem, hogy az utolsó jelenetben konkrétan az a fiú tér vissza, akit az elején látunk megmenekülni, kíváncsi vagyok tudják-e ezt a jövőben valahogyan kerekíteni.
• Néha már nem is tudom eldönteni, hogy mi a metafora, de az eléggé feltűnő volt, hogy a rendőrt gyilkoló fajvédő rapet hallgat a kocsijában.
• A kedvenc karakterem egyértelműen Panda, remélem lesz egy epizód, ami csak vele foglalkozik majd.
• Az még egy igen érdekes kiszólás volt, hogy ebben a valóságban Vietnám egy amerikai állam.
• Az vajon ki fog derülni, hogy miért nincsenek okostelefonok? Vagy csak sokkal egyszerűbb így sorozatot írni?
• Ez a sorozat még azt is megengedheti magának, hogy a karakter, akit kinyír azt mondja néhány jelenettel korábban, hogy ez úgyis az én temetésem.