A Peak TV korát éljük: 2015-ben több mint négyszáz saját gyártású, szkriptelt sorozat került a tévéképernyőkre, és ez a szám csak tovább fog nőni. Most, hogy már boldog-boldogtalan sorozatokat készít, színesedik a tévés paletta, ami egyben azt is jelenti, hogy egyre többen aknázzák ki a sorozataik vizuális megvalósításában rejlő lehetőségeket.

Már az előző években is gondban voltam a legfaszább sorozatos snittek válogatásával, ám idén végképp a bőség zavarával küszködtem. Volt például egy olyan pont a latolgatás során, amikor a tavalyi győztes sorozat nem került volna be a legjobb tíz közé, pedig semmivel sem volt gyengébb az aktuális évadja (spoiler: végül bekerült).

Érdekesség az elmúlt évhez képest, hogy jóval kevesebb újonc képviselteti magát a listán: a 2014-es gyűjteménybe hét olyan sorozat is helyet szorított magának, amelyek tavaly debütáltak, míg az idei rangsorban megfordult az arány. A tavalyi listáról egyébként öten tudtak ismételni, míg van egy sorozat, ami zsinórban harmadszor követelt magának helyet.

Közel járt a bekerüléshez az Orange is the New Black bukolikus beállítása a fináléból, a Show Me a Hero tanácsüléseinek pattanásig feszült tömegjelenetei, a Rectify Edward Hopper-i magányt és melankóliát árasztó kompozíciói, illetve játékon kívül a BoJack Horseman lélegzetelállító animált montázsa.

Nagy szívfájdalmam, hogy hoppon maradt a Mad Men záróévadja, és biztos sokan számon fogják kérni a Fargo hiányát: hiába tartottam egységesen magas színvonalúnak, adós maradt egy konkrét snittel, ami megfogott volna.

És hogy akkor mik érdemelték ki az év tíz legjobb snittje címet? Öveket becsatolni, máris mutatom.

Gaines: Nofene. A meglepetésekben bővelkedő évadzáróban minden bizonnyal az a legmeglepőbb, hogy ez egyben technikailag sorozatzáró epizód is volt: nem számítottam rá, hogy a The Knick is beáll a modern kori antológia sorozatok egyre népesebb táborába, csak épp egy évados one-and-done-ok helyett két évados etapokban méri majd a lezárt történeteit. Ha nem csúsztunk volna el, és a finálé után írjuk a kibeszélőt, akkor találgathattunk volna, mi lesz a sorozattal; azóta Soderbergh lenyilatkozta, hogy kezdettől két évadban gondolkoztak, Clive Owen is csak két évadra írt alá, szóval egy percig sem volt kérdéses soha, hogy Thackery története lezárul a 20. epizóddal.

Fega: Az előző naplók írása közben biztosra vettem, hogy a The Knick még néhány évadig biztosan velünk marad, fel sem merült, hogy az A-listás sztárok, akik az egész szívét és lelkét adják a szériának, nem kívánnak minden évben ezzel az egyetlen projekttel hosszú hónapokat eltölteni. Azóta már adásba került a finálé és bár a Cinemax érthető módon szeretné, ha a The Knick visszatérne a képernyőkre, viszont ilyen egyértelmű állásfoglalás a készítők részéről december végéig sem érkezett. Nem tudom, a sorozat írói számára mennyire volt ez nyilvánvaló, de gondolom, a szoros munkakapcsolat miatt tudhatták, hogy jó eséllyel vége van a dalnak, úgyhogy bedobhatnak mindent, ami csak a narratív üzemanyagtartályban maradt. Az évadon eddig nem volt ennyire nyilvánvaló, vagy csak nem ezzel a szemüveggel néztem, hogy lezárást készítenek elő, így érthető, hogy az utolsó előtti részben flashbackkel indítunk, hogy a központilag olyan fontos Thackery - Robertson kapcsolat születéséhez visszatérjünk.