Fega: Igazán beszédes montázzsal indítja Thomas Schnauz író/rendező az epizódot. A kép bal oldalán Sault és Mike-ot látjuk, ahogy utolsó erejükből próbálnak túlélni a sivatagban, jobb oldalt pedig otthon az egyre feszültebbé váló Kim reggeli rutinját figyelhetjük. Az egész nem tart túl sokáig és picit el is van túlozva, hogy mikor Kim vizet iszik, akkor Saul meg a pisijét, de ennyi talán belefér. Mindenesetre azért indítom ezzel az utolsó felütésemet Gaines, mert erről jutott eszembe a legtalálóbb hasonlat az epizódról.

A Bagmanről sütött a Breaking Bad-érzés és az akcióval, illetve a kíméletlen sivatagban zajló cselekménnyel, olyan mértékben idézte meg az anyasorozatot, ami az eddigi öt évad során ritkaságnak számított. A Bad Choice Road pedig szépen illik a Bagmanhez, mintha csak a másik fele lenne, ez viszont inkább olyan, mint amit a Better Call Saultól megszokhattunk.

Csendesebb, visszafogottabb, ami a hogyan továbbal van elfoglalva a korábban látott akció, lövöldözés és szenvedés után.

Nem is lesz olyan meglepő, mikor azt írom, hogy jobban is tetszett, amit láttam. Te mit szóltál hozzá, Gaines? Az utolsó előtti epizódoknak mindig nagy jelentőséget tulajdonítunk, bármilyen sorozatról is írunk közös nézőnaplót, úgyhogy kíváncsi vagyok, hogy te hogyan értékeled a látottakat.

A másik, ami még eszembe jutott a Bad Choice Road legérdekesebb jeleneteiről, hogy a ponyvasorozatok készítői gyakran elfelejtik azokat az emberi tényezőket, amikre ez az epizód olyan nagyszerűen fókuszált. Valamiért az Aranyélet volt az első, ami eszembe jutott, ahol ezt a második és harmadik évadra ezt teljesen elrontották. Ugyebár a főszereplő családnak valamennyire hasonló volt a motivációja Sauléhoz: a morális flexibilitást maximálisan kihasználva szerezz annyi pénzt, amennyit csak tudsz. Ezek a döntések végül olyan helyzetekbe sodorták őket, ahol gépfegyverek, kegyetlen maffiózók kerültek elő és egyik nap még hétköznapi emberek voltak, másnap pedig már olyanok, akik több ember halálát nézték végig a lehető legközelebbről. Egy ilyen eseménynek komoly pszichológiai következményei  vannak, amiket nem lehet a cselekmény kedvéért csak úgy semmibe venni.

Értjük, hogy a készítők miért nyúlnak ezekhez az eszközökhöz, szerintem a Better Call Saul nézői között is sokan voltak olyanok, akiknek hiányzott egy olyan akciójelenet, amit az előző epizódban láthattunk, hiszen a sorozatra eddig inkább a tárgyalótermi aktatologatás volt inkább jellemző, a menő részeket maximum Jimmy elképesztően kreatív heist-akciói szolgáltatták.

Ebben a helyzetben a készítők tudják, hogy ha egy valamennyire egészséges és átlagos ember csöppen egy valóságos csatatér kellős közepébe, ráadásul úgy, hogy minden szempontból kiszolgáltatott és igen keveset tud azért tenni, hogy a bőrét mentse, akkor azt nehezen felejti el. Ez a zsigerig hatoló erőszak és halálfélelem nem megy ki egyik pillanatról a másikra az emberből. Pláne, ha a sikeresen végződött akció után még közel egy teljes napot kell eltölteni a sivatagban, ahol egyáltalán nem lehetsz abban biztos, hogy sikerül az egészet megúszni. Hiába írok már részek óta folyamatosan Sault, Jimmy helyett, az utolsó előtti részben azért láttuk, hogy ott van még Jimmy. Ezért is volt kiváló döntés a történtekkel való elszámolásra felhúzni ezt az epizódot.

Te hogyan láttad a poszttraumás stressz feldolgozását az epizódban, Gaines? Nekem azért is tetszett még ez a megközelítés, mert ez is eléggé lelassította az eseményeket és a sorozatnak általában az áll a legjobban, ha kényelmes tempóban halad és csak néhány dologra fókuszál. Ez egyébként igaz volt az előző részre is és a mostanira is. Bár most nem igazán lehetett fókuszálni a történetszálakat és kihagyni valakit a fontosabb karakterek közül, hiszen mindenkit elő kellett készíteni a fináléra.

Nyilván a legnagyobb kérdés továbbra is, hogy mi lesz Kimmel, aki kisebb megdöbbenésemre bejelentette, hogy végre otthagyja a céget, amit egy ideje már a háta közepére sem kíván. Azt hiszem azzal, hogy kikerül a képből a Mesa Verde, lezárul egy igen fontos fejezet a sorozatban és mostantól már csak Saul piti ügyei maradnak, amik megmentenek minket attól, hogy csak és kizárólag a kartell ügyeiről szóljon a sorozat. Örülsz ennek a fejleménynek, Gaines? Szerinted mennyire volt igaza Saulnak, mikor a konyhában sikertelenül próbálta győzködni a feleségét? És mi lehet ennek a kifutása az utolsó évadban?

Egyértelműen az utolsó konfrontáció volt az epizód, de lehet akár az egész évad csúcspontja,

ami nekem megint megmutatta, hogy beszélgető emberek egy asztal körül sokkal érdekesebbek tudnak lenni, mint az eszeveszettül szálló golyók egy sivatagi leszámolásnál. Rhea Seehorn, Tony Dalton és Bob Odenkirk is kitett magáért, nagyon kíváncsi vagyok, hogy itt neked ki volt a kedvenced és miért. Én azt érzem, hogy mindannyiuk Emmy-reeljébe beleférnének a látottak.

Mike szerepét itt viszont feleslegesnek éreztem, a belső dinamika így is bőven elég volt, ez a plusz tényező szerintem nem adott túl sokat hozzá, még akkor is, ha elméletileg benne van a pakliban, hogy Kimmel már most valami tragikus történik, de az csak a sokk-faktornak szólna, az ő története nem érhet így véget.

Kérdés, hogy vajon Lalót tényleg most láttuk-e utoljára ebben az évadban és ahogy mondta, most egy ideig el kell tűnnie a környékről. Mivel azt is megtudtuk, hogy Tucónak még 11 hónapja van bent a börtönben, így időben még mindig elég messze vagyunk a Breaking Bad kezdetétől, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok ezt, hogyan kezelik majd az írók, mert mintha még egy időugrás is szerepelhet a tervekben. De azt hiszem erről lesz még a finálé kapcsán lesz még alkalmunk beszélni, de azért Gaines azt még mindenképp írd meg, hogy mit vársz az utolsó résztől. Korábban beszéltünk már róla, hogy az évad utolsó epizódjaira mindig nagyon össze tudják rántani a cselekményt a készítők és ez szerintem most is sikerült, de hogyan látod, mennyire sikerült szépíteni a korábban látott döccenők miatt? Sokkal jobb, hogy van valami, ami összeköti Mike-ot és Sault, nem? Ja és Nachóról még mindenképp írj valamit, mert lehet, hogy lassan búcsút veszünk tőle!

Gaines: Nagyon egyetértek azzal, amit az előző rész Breaking Bad-ességének a mostani Better Cal Saulságával való összevetéséről írsz, és nem meglepő módon nekem is jobban tetszett ezért ez az epizód. És abban is osztom a véleményedet, hogy a három fős verbális leszámolásjelenet ezerszer feszültebbre sikeredett, mint a sivatagi akció. Viszont felfedezni vélek valamit, amit a következő epizód még simán megcáfolhat, de ha már egyszer ebben az évadban számos alkalommal tettem teljesen félrement előrejelzést, miért ne tegyem meg most is. Szóval,

nekem ez a rész teljesen olyan érzést adott, mint egy klasszikus HBO-aranykorbeli utolsó előtti rész.

Ez alatt arra az évadszerkesztési módszerre gondolok, ami elsősorban David Simon HBO-sorozataira volt jellemző, de mások is átvették a kábelcsatorna istállójában: jelesül, hogy az évad tetőpontja mindig az utolsó előtti részre esik, szemben azzal a sok évtizedes bevett gyakorlattal, hogy a fináléban kell kicsúcsosodnia mindennek. Ez részben abból is következett, hogy az HBO-nál kevésbé játszottak rá arra, hogy fel kell vezetni a következő évadot, oda kell ragasztani a nézőt a tévé elé, így megtehették, hogy a nagy puskaporokat eggyel hamarabb lőjék el, mint megszoktuk (meglepetésfaktor!), ráadásul így legyen még egy órányi idő számba venni a következményeket, a lecsengést, összeszedegetni a szilánkokat, mondjuk egy jelentős szereplő halála vagy egy nagy horderejű, több évadon át fűzött szál lezárása után.

Az utolsó előtti részes metódust alkalmazták az HBO-n kívül is sokan (például az FX-en a Justified vagy a Sons of Anarchy írói), de maga a Breaking Bad is behúzott néha egy-egy brutális gyomrost a finálé előtt, emlékezzünk csak a második évadban Jane halálára. (Gilliganék persze még ennél is tovább mentek, náluk néha az évad kellős közepén futott ki egy-egy szál, hogy aztán paffá váljunk, merre tart majd utána a sorozat.) A Better Call Saulra ez azonban soha nem volt jellemző: általában volt egy jelentős epizód az évad felénél – lásd, a Chicanery című rész Chuck vallomásával –, és a finálé utolsó perceiben valami nagyon durva, ami átrajzolta, amit addig a szereplők útjáról gondoltunk. Most viszont teljesen úgy éreztem, hogy az évad egyik fő gerincét alkotó Jimmy-főszál Lalóval a házaspár nappalijában lezárult.

Olyannyira, hogy bennem a világon semmi hiányérzet nem maradna, ha többet nem látnánk Lalót, leszámítva, hogy Tony Daltont annyira megkedveltem ebben az évadban, hogy az ő vérfagyasztóan kaján alakítása hiányozna. De számomra már most kerek ez a sztori – látom, hogy még valami fog történni Mexikóban a kartellel, de egyrészt személy szerint az a szál totálisan hidegen hagy, másrészt dramaturgiailag sem gondolom, hogy az még fokozhatna bármit az invesztációnkban. Persze, minket sosem a Gus-féle drogháború izgat ebben a sorozatban, lehet, hogy csak tévesen indulok ki magunkból. De egyszerűen annyira erős volt az, ahogy Kim felvette a kesztyűt Lalóval, hogy én már csak ennek a kiállásnak a folyományára vagyok kíváncsi – és Kim szempontjából. Vajon még közelebb löki ez őt is a kartelles bűnözői életmódhoz, és el fognak tűnni azok a biztonsági válaszfalak, amiket megpróbáltak felhúzni Jimmyvel maguk közé? Azt mondod, hogy a Mesa Verde-szál kiesésével már csak a piti ügyek maradnak, de én azt is el tudom képzelni, hogy az utolsó évadra azokat is hátrahagyják Gilliganék, és teljes egészében a drogbizniszre fognak fókuszálni. Mert most már nem kell sokat lökni Kimen sem a szürkezóna felé.

Vagy mégis?

A korábbi nézőnaplóinkban beszéltünk róla, hogy néha nehezen tudjuk megítélni, hiteles-e egy-egy karakter döntése, logikusan következik-e a korábbiakból, vagy a semmiből villámcsapásként sújt le. Kimnél sem vagyok teljesen meggyőződve róla, hogy full organikus módon csúszik lefelé Jimmyvel a lejtőn, de adott jeleneteken belül teljesen működik számomra a lélektan – így az is, ahogy Jimmy kettős mércével magyarázza Kimnek, milyen elhamarkodottan dönt, miközben Kim az ő összes nonszensz, hebrencs, ego-vezérelte döntéséhez hajlandó asszisztálni. Jimmy most különösen padló alatt van, a „kartell barátja” nagymellény, amivel felvértezve kikelt Hamlin ellen is, a sivatagban elég szépen megtépázódott. Lehet, hogy itt az dúlja fel, hogy ha Kim nem fog jól keresni, akkor az ő pénzét fogják mindketten megdézsmálni. Hiúság vagy kivetítés? Tetszik, amit szerencsételenkedik Mike filozofikus tanmeséjének elismétlésével, ez alapján lehet, hogy ilyen áttételesen próbálja enyhíteni a lelkiismeretét: ha ő nem bír megbirkózni a Fred gyilkosának felmentésében való bűnrészességével, akkor Kim leckéztetésével felsőbb pozícióba helyezheti magát. Meg hát, hogy is nézne az ki, hogy Kim boldogan tesz a közjóért a pro bono ügyekkel, miközben Saul meg dagonyázik a mocsokban. Azt már nem

Az utolsó rész szerintem azt a célt fogja szolgálni, hogy minél inkább tömörítsék, sűrítsék, célirányossá tegyék a sorozatot az utolsó évadra ráfordulva: ez már a legritkább esetben az expanzió ideje, ilyenkor szokták az írók lemetszeni a felesleges karaktereket, mellékszálakat, hogy a finisbe együtt, egymást erősítve érkezzenek be azok, amiket meghagynak. (Ezért is szoktak szerintem esetlenül elsülni az egy sorozat utolsó évadában behozott új, fontosabb szereplők, akik már csak plot device-ként tudnak funkcionálni. Rád nézek, Todd a Breaking Badből.) Ha ebből indulok ki, meg a Tucóról írottakból, akkor esélyesen még több közös Mike-Saul jelenetre számíthatunk, még több Gusra, és Kim vagy ellenpontként fog szolgálni a pro bono vállalkozással, vagy el-Skyler-esedve nyakig süllyed a bűnben ő is.

Azt viszont meg nem tudnám mondani, Nachónak jut-e még szerep a végjátékban: simán el tudom képzelni, amit te sugallsz, hogy lassan kiírják a sorozatból, de azt is, hogy valamiképp ő lesz a wildcard az egyébként nagyrészt előre leosztott lapokkal játszó kartellháborúban. Mike-ban értékeltem, hogy kiállt érte Gus előtt – nem a Nacho iránt érzett rokonszenvből, az hozzánk hasonlóan benne sem alakult ki –, és bejött az autós beszélgetés is, ahol kimondhatta a sorozat tételmondatait az epizódcímben is szereplő metaforával. Az utolsó jelenetben szerintem se kellett volna szerepelnie, semmi szükség nem volt rá, sőt, még el is vett a jelenet feszültségéből; az esetleg érdekel, hogy mit gondol ezek után Kimről. Ahhoz képest, hogy ez egy lecsengető epizód volt, én most a finálétól is azt várnám csak, hogy lecsengesse valahogy ezt a konfrontációt. Az utolsó évadra már nem kell felkelteni az érdeklődést: ha eddig néztük, már végig fogjuk nézni. Akinek eddig érdekelt a sorsa, ezután is fog. A többiekről aligha fognak tudni meggyőzni, hogy érdekeljenek. Nem tudom, ez jó-e.

Egyéb felfedezések:

• Pacsi az epizód sminkesei és maszkmesterei előtt, nagyon jó munkát végeztek Saul napégette arcával és sebeivel, valamint Mike szeplőinek kidomborításával. Mike sárga-kék szerkója is vicces volt. (Gaines)
• Tudom, hogy Te nagy rajongója vagy a rövid epizódoknak, a Bad Choice Road viszont a sorozat történetének harmadik leghosszabb epizódja! Viszont, ha jól van felépítve, akkor semmi probléma nincs az 59 perces játékidővel és gondolom neked sem volt, azért nem hoztad fel. (Fega)
• Szegény Rich, szerintem a napot is elátkozza, amikor elhozta Kimet az irodába. (Gaines)
• „For somebody who marries that far up, bien hecho, man. Respect.” – Tony Dalton még az ilyen teljesen sablonos gonoszkodó dumákat is szórakoztatóan tudja előadni. Sőt, főleg ezeket. (Gaines)
• Tök jó amúgy, hogy ezt felhozta Lalo, mert mostanra már túl is lendültünk rajta, hogy ránézésre milyen szakadék van Saul és Kim között és mennyire valószínűtlen a kapcsolatuk. Félek, hogy az utolsó évadban már nem marad túl sok idő arra, hogy ezt jobban kibontsák, pedig ez egy elég érdekes vetülete lehetett volna az egész történetnek. (Fega)