Az HBO a kábeltelevíziózás egyik úttörője volt az elmúlt évtizedekben és mindezt eredeti ötletekből származó sorozatokkal érte el. Bármekkora sikere is volt egy sorozatnak, az szinte soha nem merült fel, hogy spin-offokkal kellene folytatni az adott történetet. A 2010-es években aztán megváltoztak a szabályok.

Az országos és a kábeltévék mellett megjelentek a streaming szolgáltatók és az évente bemutatott sorozatok számra megsokszorozódott. Sokkal nehezebbé vált egy új, eredeti ötlet sikerre vezetése. Plusz pont ebben az átmeneti időszakban az HBO a Trónok harcával egy olyan sikerbe tenyerelt bele, amire senki sem számított. 

A Tűz és jég dala egy annyira epikus történet, hogy eddig még mindenkinek beletört a bicskája.

Az alkotó, George R. R. Martin, több, mint 30 éve küzd azzal, hogy a maga teljességében elmesélje a történetet és még mindig legalább két könyv van hátra, mielőtt a történet végére ér.

A tévés adaptáció készítőinek (David Benioff és D.B. Weiss) nem adatott meg, hogy halogassák az írást, nekik évről évre ki kellett hozniuk a folytatást, függetlenül attól, hogy Martin hol tart a munkájával. Kívülről eléggé úgy tűnik, hogy a készítők egyszerűen elfáradtak az óriási munkában, a végére inkább szerettek volna szabadulni westerosi börtönükből és a könnyebb utat választották a lezárás felé. Ezt talán az HBO sem bánta annyira, hiszen a végefelé minden egyes évad költsége sokkal drágább, mint az előzőé és a színészek is egyre könnyebben tudnak egyre nagyobb fizetést kiharcolni, ami még tovább növeli az egyébként is tetemes költségeket. Csak a történet nem úgy épült fel, hogy azt könnyen és nüanszok nélkül le lehetett volna zárni. A rajongók csalódása érthető volt, éveket töltöttek el egy fikciós univerzumban, jutalmuk pedig egy arconcsapás volt.

Persze nem mindenki utálta az utolsó néhány évadot, de a rengetegen voltak azok, akik ezek után gondolni sem akarnak többé Westerosra és a vastrónra. Ennek ellenére az IP alapú Hollywoodban az HBO-nak nem volt más választása, olyat kellett tenniük, mint korábban soha: berendelni egy sikersorozatuk spin-offját. Ez a világ túlságosan sok lehetőséget és pénzt tartogat ahhoz, hogy magára hagyják.

Azok, akik korábban elmerültek az essosi és a westerosi történelemben tudták, hogy az egyik legizgalmasabb történet, amit be lehetne mutatni egy sorozatban az a Targaryenek polgárháborúja, amit a Sárkányok tánca néven emlegetnek. A rajongók körében viszonylag egyértelmű volt, hogy hogyan érdemes visszatérni ebbe a világba, az HBO-nál azonban kellett néhány kört futni mielőtt ők is belátták volna, hogy ez a legbölcsebb döntés.

Az anyasorozat fináléja után egyértelmű volt, hogy a sorozaton óriási lesz a nyomás és ha ez nem sikerül jól, akkor kizárt, hogy ebből a franchise-ból újabb és újabb sorozatokat préseljen ki az HBO. Ezért is igyekeztek mindent megtenni a csalódott rajongók kiengeszteléséért. Nem véletlenül kapott küzponti szerepet a promócióban George R. R. Martin, őt látták a legjobb biztosítéknak arra, hogy visszacsábítsák a csalódott nézőket. A nyilatkozatokban pedig elmondta, hogy ha rajta múlik nem ért volna véget ilyen formában a sorozat, de egy ponton túl a készítők nem kértek tőle segítséget. Az üzenet viszont az volt, hogy ez újra nem történik meg, itt egy kitalált és lezárt történet volt, aminek a fordulatait Martin dolgozta ki.

Nem véletlen, hogy a House of the Dragonnál készítői kreditet kapott és a Comic Conon még azt is belengette, hoogy amennyiben sikerül befejeznie a hatodik könyvet, akkor még az sem elképzelhetetlen, hogy egy cameo erejéig feltűnjön a sorozatban.

Arról is lehetett olvasni, hoogy Martin a saját befolyását is bevetette az HBO döntéshozóinál annak érdekében, hogy nagyobb támogatást nyerjen a Targaryenekre fókuszáló széria ötlete. A vezető író, Ryan Condall kiválasztásában is nagy szerepet játszott Martin, a marketing egy jelentős része tehát egyértelműen a csalódott rajongóknak szólt és azt üzente: bízzatok bennünk, nem fogjuk újra elkövetni ugyanazt a hibát.

Ilyen előzmények után nem véletlen, hogy óriási a nyomás az első epizódon. Csak azt lehet biztosra venni, hogy ezt rengeteg ember fogja megnézni. Persze nem annyian, ahányan az utolsó évadot követték, de a jelenlegi rendszerben elképesztően nehéz sok embert rávenni egy újonc sorozat első részének megtekintésére, ebben a tekintetben már eleve utcahossznyi előnnyel indul a sorozat.

A nyitányban viszont meg kellett találni az egyensúlyt aközött, hogy megmutassák, igen ez tényleg olyan, mint az elődsorozat volt a legjobb pillanataiban, de közben valami újdonságra is szükség van.

A House of the Dragon alapjául a magyarul Tűz és vér címmel megjelent könyv egy része szolgál, ebben foglalta össze Martin, (két segítővel együtt) a Targaryen-család történelmét. Ezt úgy kell elképzelni, mint egy fiktív történelemkönyvet, ami különböző, nem mindig megbízható forrásokból, próbálja meg kitalálni, hogy mi is történt a múltban. Ez egy érdekes írói eszköz, de a sorozatban már nem találkozunk megbízhatatlan narrátorral, az eseményeket egyetlen formában látjuk majd. De ezt nem lehet kánonként kezelni. Inkább érdemes úgy hozzállni a látottakhoz, mintha a Crown stílusában dolgozná fel valaki a Targaryenek életét. Attól, hogy itt látunk valamit az még nem jelenti azt, hogy minden pontosan így is történt, akár a könyvek, akár a sorozatok univerzumában. 

Vagyis a Crownhoz hasonlóan, ha valakit érdekel, hogy mi vár ránk, akkor a Wikipedián mindent el tud olvasni. Itt viszont érdemes ismét megjegyezni, hogy ezt az egészet Martin nem azért írta, hogy egyszer majd sorozat legyen belőle. A cél az volt, hogy még színesebb és izgalmasabb legyen élete fő műve. Ennek köszönhetően nem egy szokványos történetet fogunk kapni, egy ilyen jellegű sztorit önmagában senki sem mesélne el. Ez pedig érzésem szerint korlátozza majd azt is, hogy mekkora siker lehet majd a House of the Dragon. Nem lesz olyan sokoldalú, olyan változatos és epikus mint az anyasorozat volt, jellegében és stílusában sokkal közelebb áll a Crownhoz és a Successionhöz, amik bár népes rajongótáborral rendelkeznek, mégsem tudtak soha igazán átütő sikert elérni.

A központi konfliktus hamar egyértelmű lesz: a király, I. Viserys népszerű uralkodó, főleg azért, mert híján van az ambíciónak. Fontosabb számára a béke, mint saját ötleteinek a megvalósítása. Nincsen viszont fiú örököse, mégpedig az első jelenetből kiderül, hogy Westerosen a király hatalma csak egy újabb fiúra szállhat, a nők szülőgépek, nem kerülhet soha valódi hatalom a kezükbe. Mint látjuk Viserys meg akar felelni ezeknek az elvárásoknak, és mindenáron fiú utódot szeretne a feleségétől, Aemmatól. Viserys előtt csak a kötelesség lebeg, ezért úgy dönt, hogy nem baj, ha meghal a felesége, ha ez az ára annak, hogy végre meglegyen az első fiú utódja.

Ennek az áldozatnak pedig korábban megágyaz, mikor Aemma, arról beszél lányának, Rhaenyrának, hogy a nők számára a szülőágy jelenti a csatateret és bár ezt konkrétan nem mondja el, de ez azt is jelenti, hogy ott akár hősi halál is várhat rájuk.

Viserys esetében valami olyasmit látunk, ami szintén ismerős lehet a sorozatból, ahol több karakter drámája is arra épült, hogy a hőn áhított cél érdekében készek voltak mindent feláldozni. Mondani sem kell, hogy ez általában egyszer sem volt jó vagy bölcs döntés. Viserys élete viszont nem dől össze egyből a tragikus döntése nyomán. Elveszíti feleségét és hőn áhított fiát, de így megkapja a lehetőséget, hogy belássa: nem kell mindig megfelelnie a külső elvárásoknak, hiszen ő a király, aki ha kell új hagyományokat is hozhat.

Miért ne örökölhetné első szülött lánya, Rhaenyra, a trónt?

Az epizód azzal zárul, hogy a példa nélküli döntést mindenki elfogadja a királynak és sorra teszik le a hűségesküket, de elég furcsa cliffhanger lenne ez, ha valóban mindenki ilyen gyorsan elfogadná az új berendezkedést.

Itt el is érkezünk az első rész problémájához. A beveztőben bemutatott különleges helyzet miatt a pilot epizódnak olyan sok különböző elvárásnak kellett megfelelnie, hogy így inkább olyan lett, mint egy 60 perces trailer. Különböző karaktereket kell bemutatni, de haladni kell a történettel, ami csak sokkal később kapcsol majd magasabb fokozatba. Meg kellett mutatni a legfontosabb témákat is és végül elég sok mindenből kaptunk ízelítőt, de ez a megoldás leginkább csak arra volt jó, hogy a hangulat alapján döntsön a néző: szeretne ismét hetente 50-60 percet eldönteni ebben a barbár, középkori világban, vagy sem.

Milyen konfliktusokból kaptunk ízelítőt? Látjuk, hogy a királynak nem könnyű a különböző tanácsadóit, nemeseket és saját testvérét egy mederben tartania. Daemon Targaryen bizonyos tekintetben szöges ellentéte a bátyjának. Viserys nyugodt, családi ember, aki nem keresi a konfliktust, Daemon sokkal lobbanékonyabb és izgágább, aki szereti megmutatni, hogy ő itt a főnök. Pont ezért akarja mindenki elkerülni, hogy a trónra kerüljön, ő viszont nem fogja ezt annyiban hagyni. Nincsenek túl sokan, akik támogatják, ezért is olyan nagy dolog, hogy megkapta a városi őrség vezetését, hiszen ez 2000 jól felszerelt és jól képzett katonát jelent, akiknek hűsége nem kérdés.

A királynő halála után a király segítője, Otto Hightower, egy második fiú, akinek saját jogon esélye sem lenne a családi örökségre, elküldi a lányát a királyhoz, hogy egy kicsit vigasztalja. Daemon szeretőjével együtt elrepül a fővárosból, hogy új terveket szőjön. Aztán ott van Corlys Valerion, akinek a felesége jogos igényt formálhatna a trónra, az ő kétségeit a tengeren pedig nem igazán veszik komolyan a tanácsban. Szintén érdemes odafigyelni az ifjú lovagra, Criston Cole-ra is, aki nemcsak jóképű, de remek harcos is és megadásra kötelezi Daemont Targaryent.

De az első óra tényleg csak egy kedvcsináló, semmi több.

Az már most egyértelmű, hogy hiába keressük a főhőst, akinek mindenki szurkol majd. Szerintem legfőképpen ez nehezítheti meg a sorozat dolgát a jövőben. A másik aspektus, ami sokakat eltántoríthat, hogy itt elsősorban a fővároson belüli intrikákon lesz a hangsúly, nem a harcon és a háborún. De ha senki sikeréért nem szurkol a néző, akkor mi marad neki? Az biztos, hogy ha valakit ledob a hangulat, mert nem lelkesedik a sötét szobákban zajló összeesküvésekért, akkor nehéz neki azt mondani, hogy érdemes kitartani a sorozat mellett.

De ezzel vissza is jutunk a korábban bemutatott problémához. Ez nem egy klasszikus történet. Ettől persze még lehet sikeres a vállalkozás, de biztos, hogy nagy a kockázat és számítani kell arra, hogy nem mindenkinek van kedve ennyi órát eltölteni a Targaryenek társaságában. A New York Times szerint unalmas a sok tanácskozás, a Rolling Stone-ban Alan Sepinwall pedig arról írt, hogy néha már azt kívánta, bárcsak váltana a sorozat valami másra is a Targaryeneken kívül. Viszont a Los Angeles Times-ban meg a The Ringeren is pozitív kritikákat olvashaunk az utódsorozatról, ami kritikusaik szerint megérdemli a figyelmet.

Nyilván ugyanazt a sikert lehetetlen lesz megismételni. De hiába tűnt korábban olyan egyértelműnek, hogy a Sárkányok Táncát kell adaptálni, gyakorlatban könnyen kiderülhet, hogy a siker mégsem olyan biztos és egyértelmű, mint korábban tűnt. Persze az HBO a Discovery miatt jelenleg legviharosabb időszakát éli, így egy közepes siker is elveszi a figyelmet arról, hogy újabb sorozatok tűnnek el HBO MAX-ról. De lehet, hogy a közepes siker a legtöbb, amit a Sárkányok házától remélhetünk.

Egyéb megfigyelések:

• Éveket töltöttem el a könyvekkel, a sorozatokkal, a társasjátékokkal, így én nagyon lelkesen térek vissza ebbe a világba még a kiábrándító zárás ellenére is. Persze a szünet is sokat segített ebben. De teljesen megértem, ha valaki nem akar a Targaryenekkel foglalkozni.
• Kíváncsi leszek később mennyire lesz a sorozat része, de úgy érzem, hogy az ilyen mértékű erőszak és szexualitás mostanság már közel sem annyira menő és kissé archaikusnak érződik miatta a sorozat. Persze a korábbi évadokhoz ez is hozzátartozik és tény, hogy Daemon két legjellemzőbb tulajdonsága, hogy állandóan a bordélyházakban töltötte az idejét és roppant erőszakos volt.
• De nem szabad elfelejteni, hogy ezt a világot Martin a 80-as évek végén és a 90-es évek elején kezdte megalkotni, akkor pedig teljesen más volt a hozzáállás egy csomó mindenhez. Ezek az aspektusai a sorozatnak pedig mára szinte retronak hatnak.
• Lesz majd új főcím, de a készítők úgy érezték annak még nincs helye az első részben. Ez megerősíti azt, hogy ők is teaserként tekintettek a nyitányra. Teaserként nevezeik a sorozatoknak azon jeleneteit, amiket a főcím előtt lehet látni.
• Rhaenyra Targaryen szájába adtak néhány fontos mondatot, például azt, hogy 70 éve béke honol Westeroson és emiatt senki sem tudja, hogy milyen az igazi háború. Meg azt, hogy a férfiak előbb égetik fel a birodalmat, mintsem egy nőt lássanak a trónon.
• Sajnálom, hogy Milly Alcock-ot csak néhány epizódban fogjuk látni, mert nálam az első epizódnak ő a legnagyobb meglepetése. Pontosan az a karizma és magabiztosság árad belőle, amit Rhaenyra Targaryentől várunk.
• Paddy Considine azt mondta, hogy régen várt már egy ilyen szerepre és ez látszik is rajta. Látszik az alakításán, hogy minden apró részleten sokat gondolkodott és nem pazarolja el a lehetőséget.