Fega: A “Dedicado A Max” névre keresztelt epizód remekül passzol a negyedik részhez. A nézőnaplókat akár össze is vonhattuk volna, mert számos tematikai hasonlóságot fedezhetünk fel a két rész között, a történetek is eléggé összekapcsolódnak, plusz mindkettőre rásüthető, hogy olyan átvezető vagy table setting epizód, ami későbbi, fontos fejleményeknek ágyaz meg. Ebben a tekintetben nekem a negyedik rész jobban feküdt,

az ötödik néha már frusztrációt éreztem, bár nem tartom kizártnak, hogy ez részben a készítők célja is volt.

Ezt elsősorban Kim története okozta, aki egyre nagyobb veszélybe sodorja magát és már ott tart, hogy vagy nem tudja felmérni, hogy mekkora bajba sodorja magát, vagy nem érdekli. Te hogyan láttad ezt Gaines? Téged nem frusztrált, ahogy Kim egyre veszélyesebb vizekre evez a munkahelyén? Az a személyes benyomásom a karakterről, hogy ezen a ponton már észre kellett volna vennie, hogy éppen kockára teszi mindazt, amiért olyan sokat küzdött.

Azt már az előző részről írt posztunkban megállapítottuk, hogy mennyire rossz ötlet belekeverni Jimmy-t, vagyis inkább már Sault, Mr. Acker történetébe, a mostani epizódban pedig láthattuk, hogy Jimmy fantáziája nem ismer semmilyen határt, ha az időhúzáshoz kell vadabbnál vadabb színjátékokat kitalálni. 

Az elég egyértelmű, hogy Kevin nem az a figura, akinek azonnal feltűnik, hogy éppen hülyét csinálnak belőle és az embereiből, Rich viszont ennél dörzsöltebb és rafináltabb ember. Így ő az, aki megpiszkálja ezt az egész helyzetet és megpróbálja menteni a cég renoméját, ráadásul úgy, hogy közben a lehető legkevésbé konfrontálódjon Kimmel. Kim viszont, nem hagyja magát és kikéri magának azt a gyanúsítást, hogy bármi köze lenne Saul Goodman egyre kétségbeesettebb akcióihoz.

Kettejük összecsapása a rész végén nálam még így is az epizód csúcspontja, főleg azért, mert Dennis Boutsikaris nagyon jól hozza a ravasz ügyvédet, aki egyszerre több tucatnyi szempontot mérlegel minden egyes megszólalása során, és ez a kimódolt profizmus remek ellenpontot képez Kimnek, akiről tudjuk, hogy meggyőzően képes kamuzni, de nem mindig ura az érzelmeinek és itt rosszul mérte fel a lehetőségeit. Miután véget ért a közjáték és visszatér az irodába, azt hiszem neki is leesik ez kicsit és ezért is gondolnám azt, hogy ezen a ponton már rá kellett volna döbbennie, hogy milyen súlyos hibákat követett el az egész üggyel kapcsolatban. Kíváncsi vagyok, hogy te mit szólsz ehhez Gaines, téged is ennyire zavart-e Kim viselkedése.

A másik, amiről mindenképpen szerettem volna írni a felütésemben az az, hogy a rész gerincét Saul és Mr. Acker közös akciói adják és láthatólag ezeknek a kitalálásában és megvalósításában az öreg is nagy elánnal vesz részt. Viszont az epizód csak már működés közben mutatja meg nekünk ezeket a terveket, pedig nagyon kíváncsi lettem volna ennek a két különböző figurának az interakcióira. Mert tudjuk, hogy Jimmy ért az idősek nyelvén, de Mr. Acker azért nem egy szokványos kisnyugdíjas, kíváncsi lettem volna mit hoznak ki ebből az írók. Neked nem hiányzott ez Gaines? És egyáltalán mit szóltál a folyamatos időhúzáshoz?

Én értékeltem, ami történt, de összességében most nem ütött akkorát, pedig nem volt hiány kreativitásban és az egyszerű házszámváltoztatástól kezdve, a mérgező anyagok kiszórásán át egészen Jézusig is eljutottunk, ami a rengeteg busszal érkező turistával együtt nekem már egy kicsit sok volt, de gondolom csak azt akarta illusztrálni, hogy Saul ezen a ponton szinte menthetetlen. Ami viszont különösen jól sikerült az epizódban az a casting. Ez egyébként is erőssége a sorozatnak, hogy az apró mellékszerepekre is igen jól megjegyezhető és hiteles arcokat hoznak, de most aztán tényleg mindenki telitalálat volt. A türelmét szépen lassan elveszítő művezetőtől kezdve, a kissé balek helyettes seriffen át, a Mike orvosáig mindenki igazi átlagembernek és nem amerikai színésznek tűnt. Az ilyen apróságok pedig végül rengeteget adnak hozzá a sorozat összképéhez.

Mike sztorijának bemutatása már rád marad Gaines, kíváncsi vagyok, hogyan láttad a mexikói kalandot, illetve azt is neked kell megfejteni, hogy mit jelent az epizód címét adó emlékmű. Ha jól sejtem, akkor a Better Call Saul-ban még egyáltalán nem esett szó Maxről, Gus Fring jóbarátjáról, akinek a halála fontos fordulópontot jelent a csirkés ember életében. Ez olyasmi, amit szándékosan csak az anyasorozatot is követőknek dobtak be, vagy ezzel előkészítenek valami későbbi flashbacket, ami segít árnyalni a Gus Fringről kialakult képet? 

Gaines: Teljesen igazat adok neked abban, hogy ez a rész is átvezető epizód volt, és ahogy írod az ellenérzéseidet, igazából engem is jobban kellett volna, hogy frusztráljon. Hiszen az előző epizód után biztosra vettem, hogy már most érkezik majd a tűzijáték, ehhez képest Jimmyéknél még mindig csak a fokozás megy, a crescendónál tartunk a tetőpont előtt, és közben még kapunk egy B-szálat Mike-kal, ami az előzőekhez képest előrelépés, de még mindig csak előkészíti a terepet ahhoz, hogy majd Gus hűséges katonájaként lássuk viszont a Breaking Badben.

Szóval türelmetlennek kellett volna lennem, ehhez képest legalább annyira élveztem ezt a részt, mint az előzőt, sőt, talán még egy fokkal jobban is. A Better Call Saulnak van szerintem egy óriási előnye, amivel az ilyen sakkfigura-tologatást el tudja rejteni: gyakorlatilag minden epizód, vagy legalább minden második, tartalmaz egy – vagy több – miniatűr heistfilmet. Ez történhet Jimmy/Saul szálán is (lásd, a liftes akciója a bíróságon), vagy Mike-kal és Gusszal, netalán Nachóval, akiről ismét megállapíthattunk, mennyire nem hiányzik, ha nincs velünk. És hát legalább az Ocean’s Eleven óta tudhatjuk, hogy a heistfilm az egyik legszórakoztatóbb műfaj, ha jól csinálják, márpedig Gilliganék remekül csinálják. Kicsit úgy éreztem, hogy az Ackeres montázsban hetvenkedve maxolják ki az írók ezt az eszközt, ahogy Saul újabb és újabb, egyre leleményesebb és abszurdabb cseleket vet be. „Nézzétek, mit művelünk, és hogy szárazon megússzuk az egészet!” – mintha pökhendi mosollyal ezt üzennék nekünk az írók, és maga Saul is; a különbség az, hogy tudjuk, utóbbi valamikor meg fogja ütni a bokáját. Nekem most kifejezetten imponált ez a kérkedés, hagytam magam elsodorni, és nem hiányzott, hogy jobban megalapozzák Saul és Acker viszonyát, pedig valóban lett volna benne lehetőség.

A másik, hogy most megint jó volt szurkolni Jimmynek, az előző részekben már kifejezetten ellenszenves volt, ahogy sutba dobja maradék moralitását, és nincs kétségem afelől, hogy ez fokozódni fog. Amit most látunk, azzal csak szívatnak minket az írók, meglóbálják előttünk a csalit, tessék, itt a régi Jimmy, aki kiáll a kisember mellett, nyugodtan élvezd ki a kis simlijeit, neem, dehogy, nem fogjuk kirántani a lábad alól a talajt, hogy még jobban fájjon utána, eskü. Acker és a kapitalista nagyvállalat Dávid és Góliát-küzdelme remek keretet ad ahhoz, hogy minden az arcunkba robbanjon majd, meg Jimmy és Kim arcába is. Meg hát, Jimmy messze nem csak a szimpi arcát mutatja. Az epizód egyik legerősebb jelenete a késő esti beszélgetés, amikor Kim átlép egy újabb választóvonalat, és nem áll le a közös simlivel. Jimmy úgy tesz, mintha le akarná beszélni róla, bizonygatja, hogy semmi okuk rá, hogy tovább folytassák, de tiszta sor, hogy ez csak mocskos manipuláció. Jimmy azt akarja, hogy kicsinálják Kevint, és azt akarja, hogy ne ő döntsön így, hanem Kim. Saját akaratából, úgymond – és mindent bevet, hogy Kimet ebbe az irányba terelje látszólagos racionális, józan megfontolásaival.

És itt kanyarodok vissza a Kimmel kapcsolatos kérdéseidhez. Dramaturgiai szempontból szerintem teljesen indokolt, sőt, szükségszerű, hogy Kim most már olyan Rubiconokat is átlépjen, amiket előző évadokban még nem mert volna – lassan tényleg közeledünk a végjáték felé, most már nem lehet tovább halogatni. A kivitelezésben persze lehetne megbicsaklás, de nekem lélektanilag is stimmel az a folyamat, amin Kim keresztülmegy, ahogy radikalizálódik – Seehorn mindig megmutatja a mimikájával, a tekintetével, a szüneteivel a fogaskerekeket, amik a fejében kattognak, és én úgy képzelem, hogy valamennyire látja, érzékeli, hogy nem jó ötlet, amit csinál, de erősebb a frusztrációja, hogy egy kizsákmányoló cég szekerét tolja. Ha ez nem lenne, kevésbé hinném el, hogy enged Saul csábításának. És kevésbé lenne zseniális, ahogy látványosan eljátssza Richcsel szemben a többiek előtt, hogy kikéri magának, hogy megkérdőjelezi a szakmai etikáját. Ez is egy heistakció, kihasználja Rich tisztességes jóindulatát és diszkrécióját, tudván, hogy nyilvánosan nem fogja kimondani a vádjait, visszakozni fog, és így Kim maradhat a Kevin kicsinálására irányuló nagy svindliben.

Csak hát ez már jóval keserűbb és nyomasztóbb heistakció, mint a falra festett Jézus Krisztus.

Most úgy elkapott a gépszíj, hogy képzeld, még Mike szálát is élveztem. Arra a következtetésre jutottam, hogy nem magával Mike megzuhanós sztorijával volt gondom eddig, hanem azzal, hogy minden részben csak öt percet, 1-2 rövid jelenetet szántak erre, és ettől teljesen súlytalanná vált. Nem állítom, hogy maradéktalanul elhiszem pszichológiailag, hogy a Werner-eset ilyen mélyre lökte, és eljuthattunk volna idáig eredetibb megoldásokkal is, semhogy a bárpultnál háborogjon és összeveresse magát. De ez a mexikói kijózanítós rész már egy fokkal érdekesebb.

Tetszik, hogy máshogy telik Mike számára az idő, lelassulna; egyszer felhívja Jimmy, de igazából nem tudjuk, hogy előtte-utána hány napot, hetet tölt a szanatóriumban, és ez hogyan korrelál pontosan a főszállal. Metaforának elég banális, hogy úgy tudja megszerelni, összerakni magát, ha közben megszereli a rosszul csukódó ablakot, de Mike-nál mindig jó, amikor valami hétköznapi foglalatosságot űz aprólékos részletekben. És Gusnál is több lehetőséget vélek felfedezni a Mike-kal való viszonyában, mint a drogkartelles ügyletekben: mint említettem múlt héten, zavar, hogy Gus karakterében már nincs felfedezni való, de esetleg el tudom képzelni, hogy Maxon keresztül még tudnak valami újat mutatni az írók, és látok fantáziát abban is, hogy Mike hogyan jut el nála a nehezteléstől a háláig.

Egyéb felfedezések:

• Kim vitriolos utánzásánál csak az volt viccesebb, amilyen magabiztossággal és lekezelő hangnemben Kevin kioktatta Kimet, hogy ő messziről kiszagolja a szélhámosságot. Ezt a csávót tényleg csak utálni lehet. (Gaines)
• Egyébként az egész sorozatra elég jellemző, hogy várjuk a tűzijátékot, de valami teljesen mást kapunk helyette. Az elvárásokkal folyamatosan szembemennek és ezt szinte mindig jól csinálják. (Fega) 
• Ha már ütnivaló karakterek, Sobchak dicstelen visszatérése pont eléggé volt para. (Gaines)
• Igazad van Mike-kal kapcsolatban, valóban nem volt túlságosan szerencsés ötlet, hogy az elmúlt epizódokban csak néhány rövid jeleneten keresztül gördült tovább a története. Ennél jobb lett volna, ha inkább kimarad egy-két részből, hogy mikor visszatér, akkor nagyobb figyelmet kapjon minden, ami vele történik és a közönség is könnyebben tudjon bevonódni. Remélhetőleg túl vagyunk a nehezén és innentől nem ő lesz a gyenge pont, hanem továbbra is Nacho, ahogyan azt már megszoktuk. (Fega)
• “I'm a long-time listener and a first-time caller.” (Gaines)