Azzal, hogy megérkezett Netflixre reputation Stadium Tour special hivatalosan is véget ér Taylor Swift számára a reputation-éra. Bár nem volt túl nagy sajtóvisszhangja, de a megjelenés után nem sokkal bejelentették azt is, hogy megszűnik a The Swift Life nevű alkalmazás, amin keresztül Tayor Swift exklúzív digitális házibulit és safe place-t ígért a rajongóinak, de valójában ez csak egy csatorna volt, amin keresztül azok növelhették az esélyeiket, akik valamelyik koncertre szerettek volna jegyet venni. (Igen, Taylor Swift marketinges csapata kitalált egy játékot, amin minél több pontot szerzett valaki, annál jobb jegyet tudott venni a koncertre. Pontszerzéshez pedig általában pénzt kellett költeni.)

De ez jelen esetben mellékes, az alkalmazást csak azért hoztam fel, mert most vissza lehet tekinteni a reputation időszakra és el lehet rajta gondolkodni, hogy hova és hogyan mehet tovább Taylor Swift-karrierje. Az alkalmazás csak azért jutott eszembe, mert a reputationt megelőzően Taylor Swift eltűnt Tumblrről meg Instagramról is, nem lehetett tudni mi van vele, az alkalmazás megejelenése után pedig lehetett arra számítani, hogy hosszútávon csak a saját alkalmazásán belül lehet majd őt megtalálni. 

Lehet, ha a reputation segítségével tényleg megszületett volna egy olyan, "új Taylor", akit mindenki szeret, akkor most ez következne. De ha valamilyen tanulsága van ennek az egésznek, akkor az az, hogy mindenki kéri szépen vissza a régi Taylort, akinek tudjuk, hogy kamu volt a halála, de a korábbi kedves emlékek miatt hajlandóak vagyunk úgy tenni, mintha az egész meg sem történt volna.

A reputation utolsó amerikai koncertjén rögzített két és fél órás film, pedig lenyűgöző és egy ereje teljében lévő popsztárt mutat, a jó és a rossz tulajdonságaival együtt. Mert azok után, hogy az albumai egymást követték és mindkettő jobb és népszerűbb volt az előzőnél, nyilvánvaló volt, hogy ezt a sorozatot nem lehet örökké fenntartani. Az első album volt a belépő, a Fearless tökéletesítette a tinédzser country vonalat, a Speak Now-val megmutatta, hogy poposabb dalokat is tud írni, a Red hozta el az első gigaslágereket, de az 1989 volt az, amivel sikerült mindenkit térdre kényszeríteni. 

Ennek a hatását, a frissességét és az időtállóságát nem tudta megközelíteni a reputationön hallható dalokkal. Viszont tekintettel arra, hogy Taylor Swift egyik másik ligában játszik így ez a "kudarc" is azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban ebből a lemezből adták el a legtöbbet 2017-ben. Egy olyan világban, ahol néhány százezres eladásokkal is királynak lehet lenni, az 1.2 millió eladott lemez nem számíthat kudarcnak. Persze az album, mint formátum sok tekintetben idejétmúltnak tekinthető, az új generáció rég lemondott róla, hogy lemezvásárlásra vegye rá a rajongóit. Ők, Drake-kel az élen, csak arra játszanak, hogy ők pörögjenek a legtöbbet Spotify-on. Ehhez képest Taylor Swift 2017-ben és 2018-ban képes volt elérni, hogy világszerte 4,5 milliót vegyenek a lemezével, ami a második helyre elég az összesítésben.

Ha a kritikai megítélést nézzük, akkor igazából a legtöbb újságíró inkább dícsérte az albumot, viszont a Grammyn, ahol Taylor Swift már hosszú évek óta kedvencnek számít, csalódást okozott. Legjobb esetben a reputation lehet a legjobb pop album, de ez elég komoly visszalépés az év albuma díjakhoz képest, amit eddig megszokhatott. Az album egy igazán emékezetes single-t sem tudott kitermelni, továbbra is a Blank Space, a Style és a Shake It Off a pályája csúcsa. A Look What You Mad Me Do által megszerzett első Billboard helyezés, illetve a milliárd feletti YouTube-megtekintés inkább a reklámkampánynak és a felfokozott várakotásnak, mintsem magának a dalnak köszönhető. A többi dal nem volt elég jó, ahhoz, hogy szétjátsszák a rádiók. A Delicate volt az, ami lassan tudott némi momentumot összeszedni, de így is csak a 12. helyig jutott.

Ezzel együtt az 1989 óta a reputaion volt az egyetlen album, amiről 5 dalnak is sikerült a top 20-ba kerülnie, szóval a kudarc relatív.

A Netflixre felkerült koncertfilm a pályája jelenlegi összefoglalása, amiből kiindulva lehet a hogyan továbbon merengeni. Azért örülök annak, hogy ez a korszak véget ért, mert az új Taylor koncepciójánál is jobban zavart, hogy hivatalosan az album jelentős része Joe Alwyn-ról íródott, de ezt nagyon nehéz komolyan venni. A rengeteg titkos kapcsolatra való utalás miatt sokkal hihetőbbnek tűnik az a konteó, ami szerint Karlie Kloss az igazi múzsája a reputationnek, amiről hosszabban az Indexre írt cikkemben lehet olvasni. 

Egy ideig reménykedtem benne, hogy a press tournak esetleg része lesz, hogy Taylor Swift kijön a szekrényből, de ez rövid időn belül még biztosan nem fog megtörténni. Mindenesetre a koncertfilm így is remek szórakozás és nagybetűs SHOW, de ezeket a gondolatokat nehéz figyelmen kívül hagyni.

A rengeteg díszlet, a folyamatosan cserélődő táncosok, a hatalmas kivetítők és a folyamatosan durrogó tűzijátékok és az állandóan hulló konfettik alapján gondolhatnánk azt is, hogy Swift nem bízik eléggé magában és a teljesítményében és ez a sok külsőség ahhoz kell, hogy elvegye róla a figyelmet. Azért sem lenne meglepő, mert objektívan nézve Taylor Swift nem igazán jó táncos, amit ő is tud, nem véletlenül viccelt vele a Shake It Off-ban, de ez érdemben azóta sem változott. Ennek ellenére tudja a koreográfiát és megállás nélkül nyomja is, azért, mert szórakoztatni akar. Az is kijön a specialben, hogy valóban a hangja sem igazán erős vagy különleges.

Ez viszont nem számít, mert ott van az a plusz, amit jobb híján tényleg csak X-Faktornak lehet nevezni. Ez leginkább akkor jön ki, mikor dalokat kell írni, illetve akkor mikor egy valóságos világot kell köré felépíteni, ami aztán a klipekben, illetve a koncertturnén megjelenik. Taylor Swift nyilván egy control freak, aki tudja, hogyan kell úgy éreztetni a világon több millió emberrel, hogy ők éppen a világ legjobb és legnagyobb házibuliján vannak, ahol a dalokon keresztül kábé még a házigazda naplójába is bele lehet olvasni.

A reputation stadium tourt nézve pedig feltűnik, hogy bizonyos elemek, mint például a hatalmas díszletek az album kiemelt dalaihoz, vagy a közönség felé emelkedés, illetve a színpadtól távol előadott dalok, mind olyanok, amik kezdettől vele vannak, csak mindig új formában jelennek meg a koncerteken. A dalok szövege az egyik, amivel meg tudja teremteni Taylor Swift az illúziót, hogy beengedi a hallgatót a naplójába, koncerten viszont arra kerül a hangsúly, hogy hogyan érezheti magát a közönség úgy, mintha Disneylandben rendeznék meg a csak erre a célre felépített white girl pride-ot.

Nekem úgy tűnik, hogy mindenkinél jobbat, látványosabbat, megismételhetetlenebbet akar és a lelkét is kiteszi a színpadra, mert élvezi a rivaldafényt, azt hogy az emberek kortól és nemtől függetlenül már a puszta ténytől berosálnak, hogy megjelenik a színpadon. Ettől viszont nem elbizakodott lesz, hanem csak még többet akar, talán azért, mert így még többet kap vissza. 

Ezt a film elején ilyen félmosollyal veszi tudomásul:

Végül azért nem tudott teljesen magával ragadni, mert ez a csodálatosan grandiózus show szinte teljes egészében a reputation kissé elhibázott narratívájára épül, ami túl sokszor Taylor Swift legrosszabb tulajdonságait erősíti fel. Viszont minden egyes alkalommal, mikor valahogyan előbújik a "régi Taylor" akkor látható, hogy ez egyelőre csak egy rossz irányba tett lépés, ahonnan vissza tud jönni, mert az első 5 albuma annyira erős, hogy azokra mindig támaszkodhat.

Az akusztikus előadások, vagy a zongorával előadott New Years Eve sikere is azt mutatja, hogy Taylor Swiftnek valójában pont semmi szüksége a hatalmas kijelzőkre, a tüzijátékra és több emeletes kígyóra. Csak a szavai meg a hangszer a kezében pontosan elég, hiszen mindenki azért jön, hogy vele együtt énekeljen.

“All Too Well” was never a single, and it always blows my mind that it is consistently one of the loudest songs the crowd sings when I play it. Moments like this defined the Reputation Stadium Tour for me, and I can’t wait for you to see it in full starting at 12:01 AM 12/31 PST pic.twitter.com/wgcV3oumje

— Taylor Swift (@taylorswift13) December 29, 2018

Taylor Swift sikere mögött tényleg az van, hogy a dalai és az emlékei egyszerre specifikusak és általánosak és ha nem is pont ugyanazt élted át egy platós teherautóval Nashville-ben, mint ő, az érzés, amit lefest valami olyan lesz, amit te sem tudsz elfelejteni, viszont megfogalmazni sem tudtad volna ilyen egyszerűen. Ilyenkor a tévé előtt is ki tudja rázni a hideg az embert, mert érzi a felszabaduló energiákat, amiket ezek a régi dalok képesek előhozni.

A régi dalok közül teljes egészében csak a Shake It Off, a Blank Space, illetve az All Too Well hangzott el, a többi régi szám maximum medley-ben kapott helyet. Ezek közül a kedvencem az volt, amikor a Bad Blood-ot (ami önmagában egy elég nagy sláger volt) az első albumos Should’ve Said No-val együtt adta elő, amitől kicsit az jutott eszembe, hogy igazából 15-16 évesen már megírta ennek a számnak a jobb változatát, de idefért volna simán a Better Than Revenge is, ami ugyanerről szól és ugyancsak jobb, mint a Bad Blood.

A New Year’s Day-jel párban kapott helyett a Long Live, ami az egyetlen előadott dal volt a harmadik albumról, a Speak Now-ról, de örülök, hogy nem maradt ki, mert megerősített abban, hogy ez a legjobb Taylor Swift-dal. A zongorás, akusztikus változat viszont megfosztja attól a katarzistól, ami az eredeti változat végén megvan.

Kérdés viszont, hogy azokat a dalokat, amiket 20 éves kora előtt szerzett, meddig játszhatja még, ahogyan egyre idősebb lesz. Az sem biztos, hogy egyáltalán Taylor Swift el tudna képzelni egy olyan turnét, ami nem a legújabb albumra, hanem a hagyatékára épül. A Netflix special alapján nyilvánvaló, hogy a legújabb album dalai a hardcore fanok számára nem gyengébbek annyival, hogy ne tudja mindenki a szövegét, vagy ne tomboljanak rá megállás nélkül.

Ebben persze az is ott van, hogy ha már sikeresen eljutottak a koncertre akkor már nem fogják vissza magukat és valószínűleg ez a grandiózus produkció maguk alá temeti őket a kevésbé lehengerlő vagy egyedi daloknál is.

Kevés régi dalt játszik, de így talán még erősebb a kontraszt, hogy nem véletlen, hogy a Style, a Shake It Off vagy a Blank Space akkora sikert arattak a rádiókban. Ezekben sikerül a legjobban megmutatni Taylor Swift legjobb tulajdonságait és a csapatával együtt kihozni belőle azt a popsztárt, aki a 2010-es éveket meghatározta.

A Netflix special folyamatosan változó tévébemondókkal kezdődik, akik mindenféle kérdéseket tesznek Taylor Swifttel kapcsolatban, ezzel ágyazva meg az album témájának. Itt szó esik arról is, hogy hova tűnt Taylor Swift, aki az 1989-nal olyan zajos sikert ért el, hogy utána nem volt más választása, mint visszavonulni egy kis időre. A sajtónak szüksége van rá, hiszen az emberek imádják a vele kapcsolatos cikkeket, vagy rajongásból vagy őszinte gyűlöletből, de rákattintanak arra, ha valamit írnak róla. A reputationnel ebből akart kitörni, hogy nem fogja elmondani, hogy kiről szólnak a dalok, hiába spekulál majd mindenki, övé a végső szó. Ezért fordult elő az is, hogy interjút sem adott a felvezető kampány részeként, pedig korábban ez is természetes volt.

Az 1989 hihetetlen népszerűsége után lehetett azt érezni, hogy az embereknek talán most kicsit elegük van belőle. Ezért volt a hosszabb szünet, illetve ezért lett a visszatérés is olyan, hogy ő hozta a szabályokat és nem tartotta magát a megszokott marketing stratégiához.

De a koncertfilm megtekintése után azon jár az agyam, mégis hogyan lehet ezt a helyzetet fenntartani, hogy van 5 album tele olyan dalokkal, amik jók és a közönség annyira imádja őket, hogy nem is bánja ha nem is hall semmi mást? Itt nem arról van szó, hogy az új albumra már csak elviselhetetlen dalok születtek, viszont csúcsot dönteni nem sikerült. A csoda elmaradt.

Ehhez vissza kell térnie valamennyire a gyökereihez és kevésbé röfögő droppokkal terhelt dalokat írni. Lehet jót tenne ha keresne új kreatív társakat és ezúttal nem Max Martinnal és Jack Antonoffal kellene felvenni az egész albumot. Taylor Swift volt a lány a szomszédból, akit ismerünk, a reputationön viszont nem tudott őszinte lenni, vagy legalábbis nem akart. Az eltelt időben viszont nem lett kevésbé jó dalszerző, vagy popsztár. Ha vissza akar térni a Billboard listák elejére, akkor muszáj lesz megújúlni. Valószínűleg a reputation is ebből a megfontolásból szóletett, de a végeredmény nem az lett, amire szüksége volt. Mondjuk nagyon sokan szeretnének ilyen körülmények között kudarcot vallani, ahogy neki sikerült. Emiatt nehéz benne kételkedni, hogy akár még idén, akár jövőre ismét érkezik tőle egy világot rengető és őrületbe kergető sláger.