Fega: Korábban már szabadkoztam amiatt, mert nem vagyok elég művelt David Simon-ügyben, a mostani epizódon viszont éreztem a keze a nyomát. Kíváncsi vagyok Gaines, te hogyan láttad, szerintem most sikerült a legtöbbet kihozni abból, hogy ilyen sok, a társadalom különböző részéből ismerős karaktert mozgat a sorozat. Ezúttal alig szerepeltek rendőrök az epizódban, és eddig nem is voltam oda túlságosan értük, most viszont őket emelném ki.

Pontosabban azt, ahogy a sorozat bemutatja, hogy alakulnak ki egymáshoz képest párhuzamosan azok a feltételek, amik szükségesek ahhoz, hogy létrejöjjön az élet a nagyüzemi (és jövedelmező? feminista?) pornó beinduljon New York szívében.

Egyelőre nem teljesen világos, hogy milyen megállapodások állnak a háttérben, de valamiért azt a döntést kapják a rendőri ranglétra legalján dolgozó járőrök, hogy egy nagyobb területet inkább hagyjanak békén, ha jót akarnak. Persze a súlyos vagy igazán elbaszott ügyeket itt sem lehet figyelmen kívül hagyni, de a piti letartóztatásokat inkább intézzék el máshogy. A kép viszont nem áll össze Alston járőrnek, ugyanis pont olyan környéket elkerülniük, ami tele van kurvákkal és egyéb, jelentéktelen, csóró emberekkel, akiknek biztos nem áll módjukban lefizetni a rendőrséget, vagy beleszólni a korrupt politikába. Persze Flanagan annyira leszarja az egészet, hogy benne felmerül, hogy esetleg a kurvák foghattak össze, de mi tudjuk, hogy öltönyös férfiak és ingatlanmutyi áll a háttérben. Olyasmi, amire rá lehetne sütni, hogy klisé, de a megvalósítás miatt nem panaszkodik az ember.

Szerintem ez egy olyan dolog, ami különösen jól megy Simonnak, meg az, hogy megmutassa azokat az arcokat, természetes és hiteles közegükben, akiknek a mindennapi életét befolyásolják ezek a döntések. Arra számítok, hogy ez a közeg inkubátorként szolgál majd a szexfilmek számára, amikből jelenleg igazán nehéz pénzt keresni. Tudjuk, hogy ez idővel megváltozik, bár (mikor másodszorra indítottam az epizódot, akkor) eszembe jutott, hogy későbbi generációknak még érdekesebb lesz majd a pornó kialakulása.

Ahogy haladunk előre az időben, úgy lesz egyre inkább nehezen elképzelhető, hogy valamikor a szexelő emberek kamerával rögzítése az furcsa, egzotikus és kifejezetten tiltott dolognak számított és sokkal ritkábban tudott belefutni az ember egy meztelen punciba vagy péniszbe.

Arról nem is beszélve, hogy volt idő, mikor emberek azért fizettek 40 dollárt, hogy lássák, hogyan készül a kolbász pornó. Ebben az írásban elsősorban az egésznek a meta jellegére hívnám fel a figyelmet, amit James Franco visszafogott rendezése sem hívta fel különösebben a figyelmet. Tényleg szenzációs ötlet, hogy jelenleg a pornó-színházzal lehet a legtöbbet keresni, mert a film eladása szinte minden ponton valamilyen akadályba ütközik. Fentebb már dicsértem Simon Richard Price-szal közösen jegyzett forgatókönyvét, de Candy karakterével kapcsoltban egy dolog azért kiütközött nekem. Kíváncsi vagyok a te véleményedre is Gaines, de nálam a világításra tett megjegyzése egy kicsit sok volt. Kicsit túltolják, Maggie Gyllenhaal karakterének hirtelen jött érdeklődésért a filmes szakma csínja-bínja iránt. Ezzel együtt érdekesen alakul, ahogy próbál betörni ebbe az iparba. Az ő történetszálának és nálam az epizódnak is az egyik csúcspontja volt az ebéd volt a pornórendezővel, aki nem is tudta elképzelni azt a helyzetet, amiben őt egy nő hívja meg munkaebédre.

Ebben a Harvey Weinstein által dominált levegőben minden ilyen szexista megjegyzésre jobban figyel az ember, ugye?

Vagy neked fel sem is tűnt, Gaines?

Mindenesetre azon múlt a legtöbb, hogy Gyllenhaal pusztán az arcával remekül tudta megjeleníteni az összeomlást, amikor szembesülnie kellett vele, hogy a férfiak egyetlen nőt sem akarnak a kamera mögé, kreatív, döntéshozói helyzetbe hozni. Kíváncsi vagyok Gaines te hogyan láttad, vagy melyik másik jelenetet emelnéd ki esetleg ehelyett az epizódból.

Egyébként az új hely megnyitása uralta a részt. A lebujnak új nevet is adtak, ha jól láttam, de mintha senki sem említette volna konkrétan a Hi-Hat nevet. A Penny Lane-nel sem voltam megelégedve, és ez még annyira sem meggyőző, kivéve ha a személyzet mellett a vendégeknek is jár a kokainból, mert akkor ügyes.

Közben Vinnie feje felett mintha gyűlnének az esőfelhők. Bobbie egészségi állapota komolyan leromlott, ami az előző részben kitalált üzletüket is veszélybe sodorja, de ezen felül még a húgát is aktívabban kell majd anyagilag támogatnia. Ezzel pedig megduplázódik az általa eltartott testvérek száma, ugyanis Frankie is folyamatosan likviditási gondokkal küzd. Mostanra már elfogyott a türelmem, hogy a két főszereplő közül az egyik nem is igazi, mert alig tudunk meg róla valamit, csak azért van, hogy bajt keverjen és hozza kábe Joe Pesci figuráját a Nagymenőkből. Te hogy látod Gaines, csak ki kell várnunk míg a másik ikertestvért is, vagy kár erre számítan, ő valójában egy egy állandó mellékszereplő, aki soha nem lesz igazán fontos a központi narratívában?

Szintén elfogyott a türelmem Abby-vel kapcsolatban, akinek eddig sem voltam a rajongója. Most végig kell néznünk, ahogy egyik munkáról a másikra megy, úgy hogy sejtettük valójában az új lebujban fog kikötni, úgyis. Tematikailag pedig nem tudom mit lehetne kihámozni abból, ami vele történt. Rád nézek Gaines, hátha te jobban tudod értékelni a látottakat. Ha az egész pedig oda fut ki, hogy Vinnievel lesz valami bonyolult, will they-won’t they kapcsolatuk, akkor végképp csalódott leszek az eddig látottak miatt.

Elég sok mindenre nem tértem ki még bővebben, úgyhogy azt hiszem marad még neked puskapor bőven. Hogy láttad James Franco rendezői bemutatkozását a sorozatban? Volt valami, ami pozitív vagy negatív értelemben feltűnt? Vagy csak végezte a dolgát, ahogy kell, minél kevesebb feltűnéssel? És mit szóltál ahhoz, hogy ebben a részben szándékosan félrerakták a macsó striciket övező kliséket és mindenki jófejkedett? Sőt még azt is láthattuk egy kicsit, hogy hogyan gondolkodik egy kommunista kurva futtató.

Végül pedig csak azt szeretném, hogy megfejtsd, hogy milyen hasonlóság van a zenegépek, a nyerőautomaták és a kurvák között.

Gaines: Mindennek és mindenkinek van egy gazdája, Fega, az örömlányoknak, a nyerőgépeknek és a biliárdasztaloknak is. És ha nem rendeltetésszerűen használod a szórakoztatóeszközt, akkor bizony megjelenik majd az agresszív futtató, és számonkéri.

Ennél messzebb nem merészkednék a metafora értelmezésében (a nyerőgép-stricik nem szokták megverni az automatákat, ha elégedetlen a kuncsaft), már csak azért sem, mert szerintem ez a szál inkább az ír maffiózók behozatalára szolgáló plot point volt, meg egy újabb példa, ami szemlélteti, hogy Frankie elszabadult ágyúgolyó, vagy puskaporos hordó, vagy valami egyéb háborús hasonlat.

Frankie egyébként tök jó ürügy arra, hogy beszélgessünk kicsit David Simon karakterépítési metódusáról, meg arról, hogy ez mennyire működik a The Deuce-ben. Nálad szemlátomást egyelőre nem igazán, vagy nem annyira, amennyire vártad, és hazudnék, ha azt állítanám, hogy a főszereplőknek akár csak az 50+ százaléka olyan, akiért gondolkodás nélkül végignézném az évadot akkor is, ha nem Simonék írnák. Viszont itt igenis fontos, hogy ők írják, mert tapasztalatból tudom, náluk nem csak hangzatos falduma, hogy valóban türelmesnek kell lenni, és akkor kifizetődik az építkezés. Lehet, hogy csak évadok múlva.

Simon szerintem nem úgy épít karaktert – és rajtuk keresztül történetet –, ahogy a legtöbb presztízs sorozat teszi. Nem meséltet el velük háttérsztorikat, nem ad kiemelt epizódokat egy-egy szereplőjének, hogy előtérbe kerüljenek, és ott megismerjük őket. Nála a szereplők csak és kizárólag a cselekedeteiken keresztül ismerszenek meg, ami néha baromi idegesítő tud lenni, főleg az elején, mert azt érzed, hogy nem tudsz meg róluk semmit. Simon ráadásul rengeteg karakterrel dolgozik, így olyan, mintha senkire nem jutna elég idő (erről mindjárt).

De egy idő után – és a Simon-életmű 80%-nak birtokában sem értem egészen, hogy csinálja – észre sem veszed, és közel kerülnek hozzád a karakterek, pusztán a procedúrákon, a mindennapi cselekvéseken, az interakcióikon keresztül. Számít persze a dialógus is, egyrészt a szellemes megfogalmazás („fuck and suck”), másrészt az, hogy nem ugyanúgy beszél minden szereplő, vannak egyéni sajátosságaik. És Frankie azért tökéletes példa, mert pont az ilyen semmirekellő, mihaszna, eleinte irritálóan egysíkú figurákat szokta ez a csapat később egész váratlan és izgalmas irányba vinni. Én legalábbis már befürödtem párszor, amikor azt kívántam egy-egy Simon-karakterről, bár írná ki a sorozatból, majd a sorozat végén már a legösszetettebb figurák közé soroltam. Nem biztos, hogy mindig be fog válni a módszer, lehet, hogy pont a The Deuce-nél áll meg a sikerszéria, de ezért vagyok türelmesebb, mint más alkotókkal lennék.

A másik része a Simon-módszernek pedig az a demokratikus szerkesztés, amivel az egyes szálakat és szereplőket elhelyezi az epizódban. Ha megfigyeled, nála nem úgy épülnek fel a részek, hogy A-szál, B-szál, C-szál, fontossági sorrendben, hanem A-tól Z-ig mindenki kábé ugyanannyi játékidőt kap, mindenki egyenrangú. A főszereplő is, aki épp ezért szinte sosem emelkedik ki a mezőnyből úgy, mint egy Don Draper vagy Walter White: a Drót nem a Jimmy McNulty-sorozat, és a Treme sem Davis McAlary-vehicle. Dominic West és Steve Zahn csak része a nagy szövetnek, ami a szereplőgárdát alkotja, és James Franco – Vinnie-ként – nekem egyre jobban betölti ezt a fontos-és-nem-is-annyira-fontos szerepkört. Érdekes, szimpatikus, és nem kívánom, hogy másik szereplő legyen inkább helyette a főhős.

Mivel az epizódokban minden szál egyenrangú, néha azt lehet érezni, hogy a sorozat átsiklik egy-egy fontosabb fordulaton. Mondhatjuk például, hogy a múlt heti gyilkosság – amikor CC leszúrta az álrendőrt – nagyobb súllyal is szerepelhetett volna, és nem csak ugyanannyival, mint amikor Abby megmondja az anyjának, hogy nem folytatja a sulit. Adott epizódnál ez szerintem van, hogy tekinthető gyengeségnek. Viszont a dokumentarista, légy a falon megközelítés miatt ezek a kis párhuzamosan futó mozaikdarabok egy idő után egymásra rakódnak, mint a Tetris-kockák, és évad végén már nem is értjük, miért éreztük kevésnek.

Simon szálai nem is annyira építkeznek, mint inkább akkumulálódnak, összeadódnak.

Erre az összeadódásra szerintem egy jó példa a „The Principle is All” utolsó negyede, a bár megnyitása, ami számomra még jobban az epizód csúcspontja volt, mint a valóban remek beszélgetés Candy és a pornórendező között. Ez előlegezte meg számomra, hogy a The Deuce-nál is össze fognak adódni az apró részletek, mert ahogy az eddig főleg külön-külön követett szereplők a Hi-Hat zsúfolt belső terében összeütköztek, az amolyan első fecskéje egy közösség megszületésének, akik aztán az általad említett inkubátort kitölthetik, és egyszerű történelemleckénél feljebb emelhetik. Szerintem ez a negyedik dolog, ami iszonyú jól megy Simonnak: összehozni a szereplőket. És erre általában sokkal tovább kell várni, a Tremében például csak a harmadik évad végén jött az a nagyszerű vágatlan snitt, ami szinte az összes főhősön végigsiklott. Nagyon tetszett, ahogy a régimódi maffiózók értetlenkedtek az ő szemükben bohém törzsvendégeken, ahogy Abby szóba elegyedett Darlene-nel, és ajánlott neki még néhány Dickens-regényt, vagy ahogy Vinnie már most név szerint ismer mindenkit, és be is mutatja őket egymásnak.

Van valami utópisztikus abban, hogy prostit, stricit, rendőrt, gengsztert, egyetemistát és drogost egyenlőként akar kezelni a bárpultnál.

Ami a lányok egyéni szálait illeti, ott nekem is vegyesek a benyomásaim, Abby például könnyen bele tudna esni a Juno Temple-csapdába, hogy a figurája kimerüljön a félig naiv, félig számító sexpotban. (Na tessék, most én hoztam fel a Vinylt, bár mondjuk a legtöbb Juno Temple-karakterre igaz ugyanez.) Pont a Darlene-es jelenet miatt reménykedem, hogy nem így lesz, de a call centeres sztori egy nem túlzottan érdekes görbe tükör volt, miszerint nem csak a prostik vannak kiszolgáltatva a csalárd férfiaknak – főleg, ha strici nélkül, magánzóként dolgoznak –, és nem csak az ő munkájuk telik monoton egyhangúságban.

Candy most is főleg arra szolgál, hogy rajta keresztül behúzzák a sorozatba a pornózást, és már most imádom Maggie Gyllenhaal alakítását, mert könnyebb lenne a veterán és magányos farkas Candynél a cinizmust kidomborítani, és ő ehelyett arra az optimizmusra helyezi a hangsúlyt, amit aztán a pornórendező darabjaira tör az elutasításával. (Nekem még a világosítós megjegyzésével sem volt gondom, mert azt az egyet ismételte csak el szó szerint, amit a profi világosító csajtól hallott, mint egy filmszakos gólya, aki az első szeminárium után este már osztja az észt a haveroknak.) Lori sztorijában az tetszett, hogy az alagutas stratégiája az álrendőr meggyilkolásának traumáját vitte tovább anélkül, hogy nagy lelki drámába csapott volna át: igen, hatással volt rá az eset, de a maga korlátozott lehetőségeivel – nem fordulhat a rendőrséghez, nem mehet pszichológushoz – megpróbálta feldolgozni, CC pedig az általad említett jófejség mellett megint szavakba foglalta a sorozat egyik legfőbb állítását. Aki távlatokban gondolkozik, csak az juthat egyről a kettőre, de hogy egy és kettő között mit nyer és mit veszít el, az már csak a kettőről visszanézve derülhet ki.

Egyéb felfedezések:

• Most nem érkezett régi ismerős a David Simon-istállóba, de a rőtszakállú Happy Anderson láttán megint visszasírtam a The Knickes időket (SODERBERGH!), az egyik pincért pedig David Bluvband játszotta, aki nem más, mint a The Chris Gethard Show kabalafigurája, a Human Fish, köszönöm, hogy ezt elmondhattam. (Gaines)
• Ha már Scorsese, akkor a Vinnie-Frankie dinamika jobban ráhúzható az Aljas utcákra, és így James Franco egyszerre játszhatja el Harvey Keitelt és Robert De Nirót is. (Gaines)
• Itt kell bevallani, hogy nem láttam az Aljas utcákat? (Fega)
• A rendezése korrekt volt, de nem kiemelkedő, egy harmadik részhez szerintem ez elég is. Meg vicces elképzelni, hogy egy harmadik Franco pofázik a monitor mögül. (Gaines)
• Mondjuk azok után, hogy több kérdést is feltettem a rendezéssel kapcsolatban és végül az egyebekre hagytad, azt hiszem önmagában árulkodó a munkájáról :D (Fega)
• A lányok közül nem beszéltem bővebben Darlene-ről, pedig ő izgat a legjobban, az eddigi kuncsaftjai alapján átmehetne crossoverezni a The Girlfriend Experience-be is. (Gaines)
• Még egy érdekes mellékszereplő: Mike, a nagydarab fura csávó, akit először baromi ijesztő veszélyforrásként látunk, amikor egy drogdílert fojtogat, majd a frászt hozza Candyre, a végén meg ő a kissé zavart, introvertált óriás, aki elintézi a balhés írt, és megakadályozza a katasztrófát. Nem tudom, pszichopata-e, vagy egy olyan drogfüggő, akiről nem szabad elsőre ítélnünk, de nagyon bejön Mustafa Shakir sokféleképp értelmezhető alakítása. (Gaines)
• Mike-ról mindenképpen akartam írni, de elbaltáztam, de köszi, hogy eszembe juttattad. Valóban nehéz volt elkezdeni, hogy mit kezdjünk vele, amiről meg megint eszembe jutott, hogy valami nem teljesen oké a sorozat realitásával. De lehet ezt továbbra is belemagyarázom. Mindenesetre várom, hogy mi történik Mike-kal a jövőben! (Fega)
• A Simon-étosz: „You know, you fucks, you're always jumping to conclusions about an individual.” (Gaines)
• „Europe is Europe.” – Helló, David Krumholtz, remélem, még visszatérsz! (Gaines)