Fanboy Híradó

The Deuce 1x06 - Why Me?

2017. november 26. - Fega

00_the_deuce_106_06-0.jpg

Van, aki új utakat keres a Fülledt utcák hatodik részében, van, akit letérítenek a pályájáról, miközben észre sem veszi. Mert általában nem szoktunk tudatában lenni annak, ha eljár felettünk az idő.

Gaines: Neked feltűnt, hogy a The Deuce-ben nappal is az utcán dolgoznak a prostik? Gondolom, igen, ez nem egy easter egg, amit Simonék gondosan elrejtenek a nézők elől. Elég fura, mert a prostitúció az én fejemben az éjszakai élethez kötődik, mégsem ütött szöget a fejemben. Azért sem, mert a sorozat is magától értetődőnek veszi a dolgot: az utcalány munkája a nap 24 órájában zajlik, nincs megállás, legfeljebb egy kis pihenő a kifőzdében.

A hetvenes évek New Yorkjában még teljesen természetes, hogy délelőtt a munkába menet prostik és stricik mellett vezet az átlagember útja.


A prostitúció a 19. században ugrásszerűen vette be egész New Yorkot, a kikötői csücsökből tovaterjedt a többi negyedbe. Illegálisnak illegális volt, de néhány erkölcscsősz egyletet meg kósza rendőri razziákat leszámítva szabadon lehetett űzni az ipart, ami úgy is épült ki, mint bármely másik iparág.

Mégsem volt annyira szem előtt, mint a The Deuce-ben: a lányok az utcán is felszedtek kuncsaftokat, főleg a munkásokat, akik a népesség- és bérlakás-boom motorjául szolgáltak. De talán még annál is gyakrabban folytak bűnös üzelmek zárt ajtók mögött: a felsőbb osztályok tagjai szalonokban, mulatókban, színházakban, éttermekben „ismerkedhettek” a ledér hölgyekkel.

1_688uvnm_oj5zdpt2w8nrdw.jpeg

Ez az, ami a sorozat idejére megváltozott: pontosan nem tudom, milyen folyamatok játszódtak le e téren a két világháború és a gazdasági világválság idején, az az egy biztos, hogy a 70-es évek elején az utca a szexmunkások és stricijeik felségterülete. És ez az, ami ismételten meg fog változni, visszalendül az inga, amit onnan tudunk, hogy ha ma végigsétálunk a Times Square-en, akkor nem örömlányokat kerülgetünk, hanem turistahordákat. A szex megint bekerül a négy fal közé, ennek a folyamatnak pedig, ez már most látszik, az afroamerikai stricik lesznek a legnagyobb vesztesei, mert a munkájukat átveszi a szervezett, kifehérített, rendőrség és politikusok által támogatatt bűnözői réteg.

A „Why Me?” tulajdonképpen ennek az őrségváltásnak a kezdetét mutatja be minden létező szemszögből, éppezért a sorozat eddigi legpolitikusabb epizódja is – úgy értem, a személyes szálak helyett leginkább a makróra koncentrál, és a bárban összegyűlő ilyen-olyan szereplők helyett a bírósági tárgyalóteremben és a maffia telephelyein fonódnak össze a párhuzamosan futó szálak.

Az egyik oldalon ott van Rudy Pipilo, aki váteszként – vagy mert jó tippeket kap – előre meg tudja jósolni, merre fújnak majd a szelek. Tudja, hogy nagyot kaszálhat pornóval, mert hazai gyártású produkciókat dobhat piacra drága európai művészfilmek helyett. Tudja, hogy most kell befektetni egy bordélyházba, mert a rendőrök annyit fogják vegzálni az utcán dolgozókat, hogy még a striciknek is jobban megéri kiszervezni a lányokat.

bscap0033.jpg

Ezek persze nem csak véletlen egybeesések, amivel Alston járőr is tisztában van, még ha csak a nagy kép kis szeletét orrontja is meg. Felülről mozgatják a szálakat – a törvénykezésben, ami hirtelen nagyobb szabadságot biztosít a pornórendezőknek, akik addig fanszőrszálanként puhatolták, meddig mehetnek el bírság nélkül, meg a rendőri intézkedések felől is. Minden arra megy ki, hogy egy térségre, egy vöröslámpás negyedre szűkítsék a szexet, amiből így azok tudják majd megszedni magukat, akiknek a megfelelő ingatlanok a kezükben vannak. És ők nem feketék.

Érdekes lesz majd évadokon keresztül figyelni, hogyan csúszik ki az irányítás az afrofrizurás stricik kezéből az olasz-amerikai nagy- és kiskutyák javára. Ők nem 2017-ben nézik magukat, nem tudják, hogy relikviák a menő verdáikkal és a szőrmebundáikkal. CC még mindig a világ urának képzeli magát, amikor a sétabotjával begrasszál a pornóforgatásra, és kiskirályként követeli ki a jussát.

A többiek sem tudják, hogy az idők eljárnak felettük, az ilyet legfeljebb csak megérezni lehet, és még kétségbeesettebben kapaszkodni a futóhomokként kicsúszó előjogokba. Larryék a fogukat szívva ugyan, de Vincent rendelkezésére bocsátják a lányokat, mert nincs más választásuk, ha profitot akarnak termelni. Csak hát striciknek tilos ott lenni, és az epizód közepi montázsban, amiben csupa rossz dolog történik velük – elvontatják a kocsit, bevagonírozzák a csajokat –, az sem a dominancia jelképe, amikor lassított felvételben vonul ki a hippi srác Vincenték új helyéről.

bscap0032.jpg

Az epizód a többi szálon is azt járja körbe, hogy anyagi érdekek döntik el, mi számít éppen bűncselekménynek, miért kapcsolnak le embereket, és miért nem. A pénz beszél, ezért a zöldhasúak útját követjük most már nem csak az újságíró szálán, hanem Fehér Frankie és Nagy Mike egyrészes csapatépítő kalandjával is. Eddig sem a maffiás sztorit, sem Frankie-t nem szívlelted különösebben, Fega, szóval kíváncsi vagyok, változott-e a véleményed azzal, hogy az impulzívabb ikertesó beljebb került a szervezett bűnözésbe. A pornóautomatás kémkedés és nyomozás engem annyira nem kötött le – bevallom, először nem is tudtam pontosan lekövetni, ki kicsoda, és ki kinek mivel tartozik –, de mostanra megkedveltem Frankie-t, mint nagyrészt comic relief mellékszereplőt, és Franco érdeme, hogy már mindig egyből meg tudom állapítani, épp melyiküket látom egy-egy jelenet elején, holott külső és belső személyiségjegyekben is minimális eszközzel tesz különbséget köztük.

És végre a pornóvonal is becsatlakozik a főszálakba, legfőképp akkor, amikor meglátjuk Harvey-t a tárgyalóteremben Matty, a Ló és Marty Hodas oldalán, s így őt is el tudjuk helyezni a nagy egészben, a maffiózók és a szexipar tágabb koordináta-rendszerében. Jó szokásunkhoz híven Candy története megint a napló második részére, azaz ezúttal rád fog maradni. Mit gondolsz Harvey-ról? Korábban Weinsteinhez hasonlítottad, engem viszont meglep, hogy David Krumholtz bánatos bassethound-arcával és slampos tartásával mintha a sorozat legönzetlenebb és leggyöngédebb figurájává formálná a pornórendezőt.

Számítottál rá, hogy Candynek – vagy nevezzük inkább Eileennek? – valóban sikerül otthagynia az utcát anélkül, hogy egy strici védelmére szoruljon? Jót „alakított” szerinted az első forgatásán? És te mit választanál Darlene helyében: a bordélyházat a cellaszerű szobákkal és a papírvékony válaszfalakkal, vagy a pornófilmet, ami maradandó?

bscap0036.jpg

Fega: Nem foglaltál egyértelműen állást az epizód mellett, de szerintem konkrétan az eddigi legjobbat láthattuk. Mégpedig azért, amit viszont leírtál, mert végre összeértek a szálak, ráadásul egy olyan epizódban, ami a teljes képre koncentrált. Lehet csak én nem vagyok teljesen kompatibilis Simon mesélési stílusával, de szerintem az ilyen epizódokra van kitalálva ez a sorozat is, viszont ez azzal is jár, hogy nem lehet mindegyik ilyen.

Viszont mikor végre keresztezik a szálakat, annak emlékezetes a végeredménye.


Számomra nem volt ilyen egyértelmű, hogy itt megkezdődik a stricik kivonása a forgalomból, de miután elolvastam, amit írtál és megnéztem újra az epizódot egyértelmű volt, hogy tényleg erről van szó. És muszáj dicsérem még az epizód felépítését, mert rögtön a teaserben egy olyan pillanatot látunk, ami mutatja: hamarosan összeérnek a szálak, illetve azt is, hogy a fekete striciket lassan elkezdik kisöpörni a felségterületükről.

Remek volt a kontraszt a szereplők között és az is, ahogy egyiküknek sincs fogalma, hogy épp most nyilvánították őket veszélyeztetett fajnak. Ez az egyik legfélelmetesebb dolog és ahogyan arra te is remekül rávilágítottál, a társadalom különböző rétegeiben ez soha nem úgy történik, mint a dinoszauruszoknál, ahol az a bizonyos, állítólagos meteor azért eléggé egyértelműen jelezte, hogy változik a status quo. De itt az is sokat számít, hogy mi vagyunk az egyetlenek, akik látják a makro képet és össze tudják kötni a szálakat.

Nem Rudy az egyetlen, aki ilyen üzletbe fektetett és nem Vinnie meg a sógora az egyetlen, akik minimális tapasztalattal kezdenek el lányokat futtatni. Ha a stricik kicsit jobban be lennének ágyazva a fehér galléros világban, és kapnának egy fülest mondjuk arról, hogy mit tervez a rendőrség, akkor valószínűleg máshogy kezelnék a helyzetet. Így viszont csapdába csalták őket és már túl mélyen vannak az utcában ahhoz, hogy épségben jöjjenek ki belőle. Összességében nem kedveltem meg a striciket annyira, hogy ez személyes szinten megérintsen, ami lehet valahol a sorozat hibája.

Igazából ebben a sorozatban nekem az empátia nagyjából csak a lányokkal megy, néhány kivételt leszámítva, a férfiak világában inkább a folyamatok érdekesek, ahogy a különböző döntések, cselekedetek hatással vannak egymásra és a kis hógolyóból a szemünk alatt kerekedik óriási lavina. Ők csak fogaskerekek a történetben és nincs is gondom azzal, hogy komolyabb invesztálódás nélkül nézzem őket. Nem hiányzik, hogy elmerüljek a vágyaikban, vagy azon filózzak, hogy miért épp strici lett belőlük. Kíváncsi vagyok te ezt, hogy látod, mert Frankie-re is azt írtad, hogy eléggé megkedvelted, úgyhogy talán fontosabb neked a többi a hím karakter is.

bscap0034.jpg

Persze van egy kivétel, Nagy Mike, aki egyrészt remekül vágja az irodalmi referenciákat, jól rajzol és még az üzlethez is azonnal van szeme. Kicsit már a bemutatásánál is éreztem, hogy lehet egy kicsit eltúlozzák a karakterét, viszont maga az alakítás képes neki annyi jelenlétet biztosítani, amitől tényleg elhiszem, hogy ő egy ilyen fura figura, csupa különös és váratlan szokással meg tudással. Az ő szálukat azért kedveltem az epizódban, mert miközben a fókuszt tekintve a teljes képen volt a hangsúly, ez a szál tulajdonképpen a lehető legbasicebb volt, olyasmi, ami a Bakelitben is simán elfért volna. Itt viszont nekem besimult a teljes képbe és bár ez is hozzáadott a nagyobb folyamatokhoz, de ez inkább szólt arról, hogy Frankie is csináljon valamit, illetve, hogy Rudy felvághasson a kikezdhetetlen üzleti érzékével. Illetve az is tetszett, hogy ez talán nem a legelkoptatottabb sablon, hogy a keresztapa, akinek egyébként is elég sok bevétele van különböző helyről egy ilyen piszlicsáré ügyet is mikromenedzsel, főleg azok után, hogy később ez még fontosabb lesz.

Ennyi felvezetés után talán már válaszolhatok is a kérdéseidre, ha már lepasszoltad nekem Eileen történetét. Mostanra nálam ő főszereplő, pláne azok után, hogy Vinnie szálában még számítok valami furcsaságra azok után, hogy Rudy most konkrétan szentnek nevezte. De visszatérve a kurvából lett színésznőre, nagyon sok mindent sikerült úgy beletenni a történetébe, hogy nem is kapott a közel 1 órás epizódban kiemelt figyelmet. Először ott volt, hogy sikerült kisajtolnia egy kis emelést Harvey-ból, aztán behoztak két pornó klisét is, de ez sem rontott az összképen. Az egyik, hogy a partnere az valójában meleg, vagy legalább biszex, a másik pedig, hogy elélvez benne, amikor még nem volna szabad.

bscap0031.jpg

Ezzel sikerült megmutatni megint azt, hogy milyen kellemetlenséggel jár a pornó forgatás, de azok után, ahogy Eileen történetét felvezették, a pornó csak akkor lehet számára rosszabb opció, mint a sarki kurválkodás, ha rendszeresen megverik és nem fizetik ki. Minden más esetben ez egy sokkal jobb munka. Persze csak addig, amíg van. Mert Eileen azért is olyan szenzációs főszereplő, mert szinte minden epizódban történik vele valami letaglózó, de a kitartását képtelenség elnyomni. Kíváncsi vagyok, hogy ezek után a női strici még esetleg valami újat hoz a történetébe az utolsó két részben.

Jogosan hoztad fel azt, hogy korábban Weinsteinhoz hasonlítottam a rendezőt, de azt gondolom, hogy a készítők szándékosan akarták, hogy egy utat járjunk be a karakterrel és ne gondoljunk rá egyből úgy, mint egy alapvetően kedves és megértő emberre. Ezt alaposan és feltűnésmentesen építették fel, mostanra, mikor ő volt az első látogató Eileen lakásán, már biztosak voltunk benne, hogy az első benyomás félrevezető volt. Egyébként ez is brutális lehet, hogy soha senki nem járt nála és mindössze csak egyetlen pici információ, de mégis olyan, ami elég sokat ad hozzá az eddigi képünkhöz.

Egyébként azt kérdezted, hogy jót alakított-e, de szerintem elég világos a sorozatból is, hogy ez az egész valójában mennyire nem számít. Persze Eileen egy profi, aki komolyan veszi a munkát és úgy is ad tanácsokat a frissen beszervezett csajszinak, de közben csak a fasz meg a pina a főszereplő, a nyögések, az élvezések csak ugyanolyan körítés, mint a tábla a krétafeliratokkal. Ez pedig csak azért jutott eszembe, mert ugye Darlene-nek pont az volt az érve, hogy mi van ha a gyerekek, meg az unokák meglátják. Egyrészt nyilván nem a legjobb munka, ugyanakkor meg mégiscsak ugyanolyan, mint a többi, ráadásul tényleg csak pluszban adják az arcukat a nemi szervükhöz, ami az igazi főszereplő. De ezek után nem tudom elképzelni, hogy valaki a bordélyt gondolja jobb lehetőségnek, még akkor is, ha ott csak egyetlen emberhez kell alkalmazkodni a pornóval szemben, ahol egyszerre legalább 2-3 különböző embertől is jöhetnek az utasítások. Az epizód utolsó beállítása is azt hangsúlyozta, hogy ebben a közegben tényleg állatokként érzik magukat a vékony falak és a folyamatos pörgés miatt.

bscap0030.jpg

Persze nincs jó döntés a kettő között, de a pornó így sem tud annyi hátránnyal járni, ami miatt komolyan el lehessen inkább a bordélyon gondolkodni. A másik pedig, hogy a pornónál inkább megmaradhat a stricik szerepe is, akikből így tulajdonképpen menedzser lesz, de a lényeg, hogy ugyanúgy lányok futtatásából marad meg a pénzük, de a bordélyon belül sokkal nehezebben megvalósítható.

Egyéb megfigyelések:

  • Nem is tértünk ki rá, hogy ez valójában egy karácsonyi epizód volt. Az örömlányokhoz nem sok juthat el az ünnepi hangulatból. (Gaines)
  • Igen, a kötelező Bakelit említés mellett a Mad Men mellett sem mehetünk el, ami szintén előszeretettel használta a különböző nemzeti ünnepeket, mint hátteret, de ennyire ott soha nem maradt ki az cselekményből, mint most. A másik, ami miatt eszembe jutott a sorozat, az az idő kezelése. Ha jól sejtem már hosszú hosszú hónapok teltek el a szereplők életében, mióta figyelhetjük az életüket, ami szintén a Mad Mennél volt hasonló és azt hiszem ezeknek a komoly drámáknak ez áll jól. (Fega)
  • Mondtad, hogy a férfi szereplőket nem zártad a szívedbe. A sorozat sem könnyíti meg e téren a dolgunkat, hisz szinte mindegyikük vall legalább egy olyan elvet, amivel ma nem érthetünk egyet. Bobby kecses rasszizmussal üti fel az epizódot, Rudyék az antiszemitizmusnak adnak egy pofont, de Frankie homofóbiáját sem hagyhatjuk szó nélkül. Simon nem a 21. századból alkotja meg a férfi karaktereit. (Gaines)
  • Említetted, hogy az emberek számára természetes, hogy reggel kurvák között mennek munkába. Ehhez kapcsolódott a rendőrök megjegyzése is, akik már nem is emlékeznek arra, hogy milyen volt, mikor a 14. utcán nem álldogáltak örömlányok. (Fega)
  • Paul most nem kapott saját sztorit, de volt egy jó beszélgetése Abbyvel, amiben kivesézték, miért hülyeség nagy feneket keríteni a szexnek. "If it wasn't so much fun, it'd be ridiculous." Az AIDS-járvány előszobájában sajnos az ilyen kijelentéseket is a tragédia előszele lengi be. (Gaines)
  • Megint meg fogom kapni, hogy én mindenben csak a metát keresem, de tetszett, hogy a szálak összeérését jelző teaser után Vinnie azzal nyugtatja sógorát, hogy "Türelem, testvér." A sorozathoz is kellett egy kis türelem, de maximálisan meghálálja az ilyen epizódokkal. (Fega)
  • "That's fucked up music. Fuck does "wimoweh" even mean?" Frankie, a zenekritikus. (Gaines)
  • Eileen szálával kapcsolatban még egy érdekességet nem említettem meg, hogy úgy tűnik az édesapja nem dolgozta fel lánya pályaválasztását, ami azt is megmagyarázza, hogy eddig miért nem volt róla említés. Simon karakterépítésének újabb példája, aki az életszerűséget helyezi előtérbe. Továbbá azt is kiderül, hogy van egy testvére is, akivel nem annyira tartja a kapcsolatot. (Fega)
  • Harvey-nak jutott a legtöbb a rész idézhető szövegeiből. "The plan is, you bang the shit out of each other, and then everybody comes." Hát, ebben tényleg nehéz volna társadalmilag hasznos tartalmat találni. (Gaines)
  • "We're gonna call it a "Masturbatorium." Trademark that shit." (Fega)
  • "You're not a pimp, barman." (Gaines)

A bejegyzés trackback címe:

https://fanboyhirado.blog.hu/api/trackback/id/tr7114540622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.