Fanboy Híradó

Fanboy Híradó

House of the Dragon 1x02 - The Rogue Prince

2022. szeptember 16. - Fega

paddy-considine-eve-best-steve-toussaint.jpeg

Folytatódik spoileres kibeszélőnk az HBO Sárkányok háza című sorozatáról.

Hirtelen nem is egyértelmű, hogy az első és a második epizód között mennyi idő telt el. Bár a Sárkányok háza kezdetén időben pontosan elhelyeztek bennünket (a 170 év és Daenerys Targaryen szavak maradtak a leghosszabb ideig a képernyőn), most már nem kötik az orrunkra, hogy hol is tartunk. Ez kissé meg is zavart, hiszen az első néhány perc alapján úgy is tűnt, hogy sem Rhaenyrát sem a királyt, nem rázta meg igazán a királynő tragikus halála, mert a látottak alapján a hétköznapok normális mederben csordogálnak tovább.

Csak később derül ki, hogy valójában hónapokat ugrottunk az időben, hiszen a király úgy fogalmaz, hogy még fél év sem telt el azóta, hogy meghalt volna Aemma. Ebből aztán egyértelmű lesz, hogy nem ott vettük fel a fonalat, ahol az előző rész abbamaradt. Ez a kreatív döntés egyébként várható volt, hiszen a középkori világban lassabb az élet. A távolságok leküzdéséhez nagy erőfeszítésekre van szükség és az információ sem terjed annyira gyorsan. Ehhez pedig a sorozatnak is alkalmazkodnia kell.

Aki emlékszik még a Trónok harcára az tudja, hogy ott rendszeresen problémát jelentett, hogy az egyik szálon látszólag csak napok teltek el, míg a párhuzamosan futó történetben minimum hetek, de inkább hónapok múltak már el. Ilyen jellegű gond jelenleg nem fenyegeti az írókat, de az biztos, hogy az ilyen tempónak nemcsak előnyei, de hátrányai is vannak.

rhys-ifans-paddy-considine-gavin-spokes-david-horovitch-milly-alcock-bill-paterson-steve-toussaint.jpeg

Az előző nézőnaplóban már említettem, hogy a The Crown című sorozathoz fogható történelmi tablót láthatunk, ahol viszont nem lehet mindent megmutatni, sűríteni és egyszerűsíteni kell. Elég csak arra gondolni, ahogy Viserys és a lánya, illetve a király és Allicent kapcsolatát látjuk megelevenedni. Egyszerűen nincs arra idő, hogy jobban belemenjünk a mindennapokba és lássuk, hogyan kedveli meg Viserys egyre jobban a legfontosabb tanácsadójának a lányát. A készítőknek mindössze néhány jelenet alatt kell ezt az egészet hitelessé varázsolniuk.

Igényes megoldás ebben a helyzetben a törött sárkányt metaforaként használni, de még így is azt gondolom, hogy a készítők nem tudják teljesen magától értetődőnek lefesteni a király döntését. A király bejelentésének sokkolnia kellene a tanács tagjait, de mi ott voltunk a teremben, mikor találkoztak, így legalább nekünk értenünk kellene ezt a lépést. De az alapján, amit láttunk a legtöbb együtt töltött idő inkább volt kínos, mintsem szeretettel vagy éppen vonzalommal teli. De azok után, hogy az első számú tanácsadójának a gyerekéről van szó, aki alig néhány évvel idősebb a saját lányánál, az lenne a fura, ha nem lennének kínosak ezek a jelenetek.

De a döntést ettől függetlenül nem értjük teljesen, viszont Viserys-nek egy új oldalát ismerjük meg. Az hamar kiderül, hogy az előző részben hiába lett Rhaenyra a hivatalos örökös, ezt mindenki csak átmeneti megoldásként kezeli. A király még fiatal, van ideje találni magának egy feleséget, aki tud legalább egy fiút szülni neki. Mint látjuk, a birodalom leggazdagabb embere, Corlys Velaryon is ezen az állásponton van és a Tengeri Kígyó végre megérkezik a játékba, mikor találkozik a királlyal és felvázolja a tervét.

paddy-considine-nova-mose-foueillis.jpeg

Ez talán az egész epizód legjobb jelenete, olyan stílusban foglalja össze az eddigi eseményeket, mint ahogyan a Csillagok háborújában írták meg az elején látható futószöveget. Az előadásmódja, a jelenléte nagyszerű, bár az ő szinopszisa egy fokkal izgalmasabbnak hangzik, mint amit eddig láttunk.

A király először hallani sem akar arról, hogy ilyen rövid idő után újabb házasságot kössön. Mikor aztán belátja, hogy nincs más választása, akkor sorra veszi a lehetőségeit. Eddig úgy ismertük meg, mint aki nem igazán a saját elképzeléseit akarja megvalósítani, inkább arra összpontosít, hogy a lehető legtöbb embernek megfeleljen a döntése és elkerülje a konfliktusokat. Nem véletlenül mondja, hogy csak akkor akar háborúzni, ha már nincsen más választása. Az összes döntését ez vezérli.

Ez alapján pedig igent kellene mondania Velaryon úr ajánlatára, hiszen objektíven nézve ez a helyes döntés: maga mellett kell tudnia a birodalom gazdag emberét, legnagyobb flottájának tulajdonosát, illetve az unokatestvérének a férjét.

emily-carey-paddy-considine.jpeg

Most viszont nem a birodalom érdekét nézi, pedig tudja, hogy királyként ez lenne az első számú dolga. Helyette önző döntést hoz, konfliktust generál, mikor feltehetően a személyes érzelmei által vezérelve bejelenti az igényét Otto Hightower lányára.

Mintha a király nem lenne igazán jó abban, hogy felmérje a döntésének a súlyát és azt, hogy ez milyen hullámokat ver majd. Továbbá van egy kissé hamis biztonságérzete. Például, ha a lánya nem önállósítja magát, akkor Otto és Daemon találkozása Sárkánykőn tragikusan is alakulhatott volna. Az első döntése, miszerint maga megy találkozni a testvérével helyes volt, hiszen ebben az esetben a sárkány ellen sárkánnyal lehet a leghatékonyabban harcolni. Ottonak esélye sem volt. Rhaenyra viszont mindenkit elbűvöl és ez alól a saját nagybátyja sem kivétel. Bár az első rész talán pont azért kezdődik vele és a sárkányával, hogy ezt a pillanatot előkészítse, lehet nagyobbat ütött volna, ha itt látjuk őt és Syraxot először felbukkanni.

Hasonló a helyzet a kereskedelmi útvonalak elvesztésével is. A király a lehető legbékésebben akarja kezelni, mintha ő is egy sima király lenne, akinek ebben a helyzet hajókat, illetve diplomáciai módszereket kell bevetnie. Ő viszont Targaryen, aki sárkányok felett rendelkezik, ezekkel pedig sokkal gyorsabban és egyszerűbben rövidre lehetne zárni a kalózok elleni konfliktust. Látszólag Rhaenyra az egyetlen, aki számol ezzel a lehetőséggel, de a korábban már említett okokból sem őt, sem a javaslatait nem veszi senki komolyan.

Szóval az epizód leginkább arról szól, hogy a király rosszul méri fel a helyzetet és a olyan magokat vet most el, amikből nagyon hamar hatalmas problémák szökkenek majd szárba. Corlys Velaryon nyilván nem veszi jó néven, hogy elutasították a logikus ajánlatát, így Daemonhoz fordul. Nem értem, hogy azt a leleplezést miért húzták el ennyire, elég egyértelmű volt, hogy kivel és miért találkozik az öreg kígyó. Daemon nem adja be könnyen a derekát, de jelen helyzetben neki sem jönnek rosszul a támogatók, illetve az sem, ha meg tudja mutatni a birodalom számára, hogy mekkora főnök ő valójában.

paddy-considine-gavin-spokes.jpeg

Mindkét részben többször szóba került, hogy a hatalom és annak megtartása mennyire a látszatra épül. Erősnek kell látszani, mert a birodalom figyel és ha valaki nem tűnik méltónak az irányításra, annak a kezéből azonnal kicsavarják a kormányt. Viserys egyre rosszabbul áll ebben a helyzetben, ha a birodalom egyik fenyegetését a testvére oldja meg, az tovább roncsolja majd a renoméját a köznép szemében.

Az epizód a Rouge Prince elnevezést kapta, ami Daemonra utal, aki az első félórában fel sem tűnik. Bár tettei nagy hatással vannak a cselekményre, még sem gondolom, hogy ő lenne a legfontosabb figura. A király döntése, illetve Rhaenyra felismerése, hogy milyen vert helyzetbe került, sokkal fontosabb. Ráadásul, amit Rhaenyra csinál azzal, hogy felpattan a sárkányra és visszahozza a tojást, pont az az energia, amiről a rész végén Corlys beszél. Nem adatik meg neki a hatalom, úgyhogy elveszi azt, ami szerinte az övé, nem foglalkozva azzal, hogy mások mit szólnak ehhez.

Milly Alcock továbbra is nagyszerű a szerepben, simán elhiszem neki, hogy magától rájött, hogy ebben a helyzetben szükség van rá, elkötötte a sárkányát, majd úgy sétált oda a nagybácsijához, mint aki tudta, hogy úgysem esik bántódása. Jelenleg nem tudjuk, hogy Daemon miért adja fel ilyen könnyen a tojást, de remélhetőleg ez később egyértelmű lesz.

matt-smith_2.jpeg

Az egyértelmű, hogy a terve nem volt rendesen átgondolva, és kár volt a szerelméről azt hazudnia, hogy már most gyermeket vár. Ezek után valahol logikus, hogy kissé megfutamodik, plusz tényleg nem tudjuk mi van Daemon fejében, így azt sem tudjuk, milyen érzelmeket táplál az unokahúga iránt.

Mielőtt ráfordulunk a következő részre, azt még meg kell említeni, hogy a látványtervezés milyen jól sikerült, és a legtöbb díszleten tényleg azt érezni, hogy itt emberek élnek, pedig az ilyen kosztümös, fantasy sorozatoknál ezt szinte soha nem sikerül elérni. Ennek elég nagy ára van, nem lehet arra számítani, hogy jövőre visszatér a sorozat, hiszen még el sem kezdődött a forgatás, az első évadot pedig 10 hónapos forgatás és sok sok hónapnyi VFX munka előzte meg. Ez alapján a 2024 április a legkorábbi időpont, ami szóba jöhet, de könnyen lehet, hogy 2024 szeptembere lesz belőle.

Ha már a bevezetőben szó volt a Crown-ról, akkor említsük meg ismét, hiszen ott két évad után kellett nagyobb szünetet tartani és ezek a nagyobb kihagyások is talán hozzájárultak ahhoz, hogy nem lett annyira népszerű a sorozat, mint amennyire szerették volna. Ez pedig a Sárkányok tánca dolgát is meg fogja nehezíteni. Pláne, hogy a készítőktől is óriási odaadást vár el egy ilyen jellegű produkció. A berendelés után nem sokkal az is kiderült, hogy a showrunner és vezető rendező Miguel Sapochnick nem tér vissza a második évadra. Neki már most három éve van abban, hogy ez a sorozat elkészülhetett, nem szeretett volna további 7-8 évig leragadni itt. A helyére érkezik Alan Taylor, aki az elődsorozat számos ikonikus epizódját dirigálta, plusz marad a második részt is rendező Greg Yaintes, így remélhetőleg Sapochnick hiánya nem lesz olyan fájó. Viszont azt ne felejtsük el, hogy csak azért, mert ez egy kisebb fenevad, mint a Tűz és jég dala, megülni így sem könnyebb, így könnyen előfordulhat, hogy nem ez az utolsó nagyobb változás a készítői gárdában, mielőtt véget érne a Sárkányok tánca.

Egyéb megfigyelések:

  • Allicent segített a királynak és a lányának is a gyász feldolgozásában, de azt egyelőre nem tudjuk, hogy miért csinálja ezt. Csak azért, mert az apja ezt mondja neki vagy megvannak a saját céljai? Akar egyáltalán királynő lenni? Sok a nyitott kérdés.
  • Megismertük Ser Criston Cole-t az egyetlen lovagot, akinek van harci tapasztalata. Kicsit egyébként azt is súgja a sorozat, hogy ha túl sokáig van béke, akkor már csak azért is ki kell törnie valahol egy háborúnak, hogy a katonáknak legyen mit csinálniuk.
  • A főcím sajnos nem sikerült jól, érthető, hogy egy kontinens helyett most egy házat kellett bemutatni, de a megvalósítás össze sem hasonlítható az anyasorozattal.
  • Nem írtam külön Laena és a király randijáról, ami szuperkínos volt, de nem hiszem hogy érdemben hatással volt a király vagy bárki döntésére.
  • Nem tudom mi a cél a király betegségének a lassú építésével. Arra kell gondolni, hogy ebbe hamarosan bele fog halni?

A bejegyzés trackback címe:

https://fanboyhirado.blog.hu/api/trackback/id/tr717922867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása