Fanboy Híradó

The Americans 6x08 - The Summit

2020. május 26. - Fega

8_0054.jpg

Mindjárt itt a sorozat vége, úgyhogy érthető, ha a nézők non-stop akcióra számítanak. A hatodik évad nyolcadik része, viszont arról marad emlékezetes, hogy csak várjuk, hogy történjen valami brutális. De ez végül elmarad, az epizód mégis élvezetes. Hogy lehet ez? Spoilerekkel folytatjuk.

Naív volt azt feltételezni, hogy az utolsó három részben végig gőzerővel robog előre a cselekmény. Szinte soha nem tudtam megjósolni, hogy mi fog történni a The Americansben és ez a végére sem változott meg. A nyolcadik részben néhány szál elég fontos pontra érkezett el, ezt mégis sikerült úgy megvalósítani, hogy azt érezzük: valójában ez csak ez előkészítés része. Stannek még nincs konkrét bizonyíték a kezében, így nem boríthatja rá egyből az asztalt a szomszédaira, inkább a sorozathoz jobban illő módon, elkezdi az ügyet építeni ellenük és megbizonyosodni arról, hogy valóban igaza van.

Ebben nyilván annak is nagy szerepe van, hogy ezt a helyzetet nehéz lesz kimagyarázni. Elég rossz fényt vett a képességeire, hogy éveken keresztül palira tudták venni. Stan merengésében érdekes volt, hogy mikor otthon próbált valami tenni az ügy érdekében, például előszedni egy fényképet, vagy csak figyelni, hogy mikor ér haza Elizabeth, akkor előbb-utóbb mindig feltűnt Renee. És mivel kezdettől fogva lóg a levegőben, hogy ő akár kém is lehet, ezért minden egyes felbukkanásának nagyobb jelentőséget tulajdonítok.

the_americans_2013_s06e08_720p_hdtv_x264-avs-0010.jpg

Nem nehéz belelátni ebbe, hogy Stan ugyan megfejtette a neki évek óta feltett találós kérdést, de közben egy újat is kapott, amit még közelebbről néz, így még nehezebb megfejtenie. Nem lehet véletlen, hogy most tudjuk meg, hogy behívták egy interjúra az FBI-hoz. Claudia pont arról beszél a Jennings család női részével tartott teadélutánon, hogy a munka valójában soha nem ér véget és mintha ilyen közel a sorozat végéhez talán ez is lett volna az epizód egyik célja, hogy erre felhívja a figyelmünk.

Igen, az a történet, amit évek követünk, hamarosan befejeződik. Az élet viszont nem így működik. Csak azért, mert mi nem fogjuk látni, ezeknek a karaktereknek még megy tovább az életük. Mindeközben pedig hiába vártuk azt, hogy nem lesz már nyugi, az utolsó évad 8. részében mégis megengedik maguknak, hogy Philip alig csináljon valamit, szellemként járjon, aki nem tud kapcsolatba lépni senkivel. Henry-t próbálja hívni, de nem jön össze. Davosnak sem tud a lelkére beszélni, kérdés, hogy mennyire lehet benne megbízni benne, hogy nem szól a rendőrségnek.

the_americans_2013_s06e08_720p_hdtv_x264-avs-0008.jpg

Davos, meg az elmenekülő Jackson is furcsának hat, eddig arra voltunk kondicionálva, hogy ha valaki előtt lelepleződtek, akkor annak meg kell halnia, mert nem engedhetik meg maguknak ezt a kockázatot. Azt éreztem a kocsiban is, hogy Jacksonnak meg kell halnia, egyszerűen nem mehet így vissza a világba. Elizabeth nyilván mérlegelte, hogy a srác maga is kompromittálódott, ezért nem igazán éri meg neki, hogy beszéljen erről az egész helyzetről. Egy átlag sorozatban természetes lenne, hogy egyikük, vagy mindkettőjük Stan látókörébe kerül, vajon az Americans is meglépi ezt?

A "The Summit" ezekre a jelenetekre van kihegyezve: várjuk, hogy történjen valami akció, de nem történik semmi.


Jackson meg Nesterenko is megússza ép bőrrel, ahogy a Philipet korábban elsöprő érzelmek Elizabeth-en is elhatalmasodnak. Korábban a sorozat szépen felépítette a metaforát arról, hogy Philip, illetve mindenki, aki ehhez hasonló munkát végez, valójában csak egy robot, aki érzések nélkül teljesíti a parancsokat, nem törődve azzal, hogy azoknak milyen következménye van rá nézve.

the_americans_2013_s06e08_720p_hdtv_x264-avs-0001.jpg

Erről beszél Philip a teaserben látható hálószobai jelenetben. Sokszor nem tudják, hogy miért kell valami durván megterhelőt csinálniuk, de megteszik, mert ez a dolguk és nem is tudják már máshogyan elképzelni az életüket. A sok kis dolog viszont épül és épül, míg egyszer csak már nem lehet tovább bírni. Elizabeth annyival keményebb, mint Philip, hogy nem csak évekkel tovább bírta a kiképzést a férjénél, ráadásul az utolsó három évet egyedül nyomta le, amikor nem volt ott segítségnek és támasznak Philip. 

Mostanra ő is elfogyott. De nem csak ez volt a lényeg, mert lehet önmagában ez nem törte volna meg Elizabeth-et. Kellett egy filozófiai, ideológiai konfliktus is az ő szerepéről és meggyőződéséről. Ez az egész házasság eleve kamu és onnan jött, hogy elsősorban a hazájukhoz és a hivatásukhoz lesznek hűségesek, nem a saját érzéseikhez. Ebben benne van az is, hogy egymásról mit gondolnak, mi pedig meg voltunk győződve arról, hogy Elizabeth mindig képes szétválasztani ezt a kettőt, mert neki minden körülmények között a Szovjetunió és az ügy lebeg a szeme előtt.

Van olyan helyzet, amikor nem lehet olyan egyértelműen eldönteni, hogy pontosan mivel tesznek jót az országnak. Előfordulhat, hogy akkor, mikor megtagadják a parancsot? Ilyenkor is csak hoznak egy döntést, az alapján, amit tudnak és éreznek és fogalmuk sincs, hogy azért hozzák ezt, mert ettől érzik jobban magukat, vagy mert tényleg ez hozza el majd a jobb, békésebb jövőt. Akkor vagy hazafias ha támogatod vagy ha szabotálod Gorbacsovot? Ez a kérdés 2018-ból elég könnyűnek tűnik, de a készítők igyekeztek mindent megtenni, hogy a sorozat világában ne legyen ilyen egyértelmű a dolog és értsük a Claudiához hasonló figurákat, akik az amerikaiak arcába akartak köpni és minden áron folytatni a háborúzást.

Elizabeth korábban nem mérlegelte azokat a kérdéseket, hogy milyen szimpatikus embernek tűnt az, akit meg kell ölnie.


Vagy át kell vernie. Az utolsó évados feladata Ericával is ezért volt érdekes, mert a férjét is egészen megkedvelte a végére, annak ellenére, hogy láttuk elég nagy utálat van benne az amerikaiakkal szemben. Korábban ezen könnyebben tudott felülemelkedni, mostanra viszont eltört valami, amit az egész évadban is hangsúlyoztak.

the_americans_2013_s06e08_720p_hdtv_x264-avs-0004.jpg

Feltehetőleg utoljára ülnek nyugiban Paige-dzsel és Claudiával a tévé előtt, ami szintén fontosnak érződik azok után, hogy korábbi évadokban hány meghatározó tévés pillanat volt. Philipet kihagyták a buliból, de ő is kapott egy utolsó lehetőséget a tévézésre és a Garázs című orosz vígjátékot nézte meg, ami lehet ilyen ügyes forshadowing tekintettel, hogy az FBI garázsokat figyeltet, illetve el lehet gondolkodni, hogy mi a mélyebb jelentőség, hogy neki is hiányoznak az otthoni dolgok? Vagy emlékeztetnie kell magát, hogy miért csinálja ezt az egészet? Vagy valójában enélkül is egyértelmű, hogy Gorbacsov mellé kell állni? Ami valamennyire az amerikaiak mellé állás is. De mindketten tudják, hog milyen rosszul áll az ország szénája, vagyis kissé szemellenzősnek kellett ahhoz lenni, hogy valaki ezek után is harcolni akarjon. 

Mondjuk Philip és Elizabeth elég különleges helyzetben vannak, amiért elég nagy mozgásterük van arra, hogy megcsinálják-e az adott feladatot vagy sem. Persze a központ türelme is véges, de azért elég szerencsés a helyzet, amibe Philip is került, hogy úgy szállhatott ki, hogy annak egyébként nem volt komolyabb következménye.

the_americans_2013_s06e08_720p_hdtv_x264-avs-0005.jpg

Nem lehet azt mondani, hogy egy nagy sikertörténet lett volna az élete, pláne mióta már nem dolgozik aktívan, így aztán eléggé szellemként jár-kel a részben, míg Elizabeth viszi továbbra is a kemény részeket és megint olyan epizódról van szó, amiért simán oda lehetett volna neki adni az Emmy-t pedig igazán látványos dolgokat nem csinál. De minden egyes rezdülést képes valahogyan kommunikálni, a teaserben, ahogy szembesül vele, hogy Philip elárulta és egyre parább dolgokat mond neki, vagy ahogyan folyamatosan változik a Jacksonnal szemben mutatott képe, ami aztán a végére össze is omlik.

Elizabeth a szemünk előtt változik, és vetkőzi le korábbi meggyőződéseit és az egész gyorsan történik ahhoz képest, amit a sorozattól megszoktunk.


Viszont igyekeznek azt is megmutatni, hogy ez a folyamat tudat alatt már korábban elkezdődött, nem most jöttek a kétségek, de eddig még nem voltak olyan mélyek a repedések, hogy annak valamilyen komolyabb következménye legyen. Most kibukik az egész, de ettől még látjuk, hogy nem kerülnek egy csapásra harmóniába Philippel, pláne az árulás után. Ezért is volt nagyon durva úgy befejezni a részt, hogy talán Andrei atya fel tud téged oldozni.

Itt látjuk, hogy a sorozat szálai összetartanak és Olegről már nagyon régen csak beszélnek, de tudjuk, hogy még újra ő is előkerül, de ezenkívül még a papok is célkeresztbe kerültek és valószínűleg Andrei atya is erről akar majd beszélni és fogalmunk sincs, hogy őt éppen megfigyelik-e, mert a megbeszélésen, amit látunk egy bizonyos Victor atyáról van szó. Már nem lesz idő torokköszörülésre, az utolsó két rész nem fog szórakozni, ehhez pedig az eddigi részek mindent megtettek, amit csak lehetett.

Egyéb megfigyelések:

  • Vicces volt, ahogy nézik a különböző fantomképeket és próbálják eldönteni, hogy akkor ez mind ugyanaz az ember, vagy sem. Ezzel egyébként a sorozat válaszol azokra a kérdésekre, amik főleg az elején nevetségesnek állították be őket a sok paróka meg minden miatt, de itt kijön, hogy milyen sokat számít.
  • Nem gondolnám egyébként, hogy ennyivel a vége előtt nem lesz bajunk, vagy a Jackson vagy a Davos dologból. De lehet pont ezzel lep majd meg a sorozat, hogy ezzel el is engedtük őket.
  • A Jackson-szál nem volt a kedvencem és igazából mindkét Elizabeth-küldetés az évadban a korábbiakhoz képest gyenge volt, viszont utólag Erica sztorija nagyon kereknek érződik, sokat tett hozzá a legutóbbi hányós incidens is, de a mostani fojtogatással, képelégetéssel végleg helyére került a dolog. Az utolsó évaddal és a lassú halállal kapcsolatos metaforát pedig mindig örömmel veszem.
  • A teaser tanulsága, hogy hiába volt sok akció a sorozatban, a legjobb és a leglátványosabb mégis akkor volt, mikor Matthew Rhys és Keri Russel ketten voltak egy szobában és beleadtak mindent a színészkedésbe. Ennél több valójában nem is kell.
  • A "Hónapokig hazudtál nekem Gorbacsov miatt?" Az egyik legjobb idézet az egész sorozatból.

A bejegyzés trackback címe:

https://fanboyhirado.blog.hu/api/trackback/id/tr3114540572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.