A nézőnaplók nem azért születnek, hogy teli szájjal fikázzam az aktuális sorozatot (és annak készítőit). Hanem azért, hogy a hibákkal együtt, megtaláljam azokat apróságokat is, amiktől az adott epizód még több és jobb lehet. Van abban is valami szép, hogy a kevésbé jól sikerült megoldásokban keressük a szépséget, de összességében ez a ritkább eset. Ha egy sorozat folyamatosan rossz kreatív döntéseket hoz, akkor egy idő után nem túl élvezetes ezeket részenként boncolgatni; "jó példa" volt erre az Aranyélet utolsó évada. Annak a magyar sorozatnak a készítőire nézve tulajdonképpen még hízelgő is lehetne, hogy egy lapon lehet őket emlegetni a Trónok harca producereivel. Kár, hogy nem a megfelelő okok miatt.

Az utolsó évad és az egész sorozat egyik legfontosabb része sajnos csalódást okozott. Ha egy egész epizódot egyetlen gigatntikus csatára húzunk fel, akkor az élvezhetőséget döntően a taktikai húzások fogják meghatározni, hiszen ilyenkor kevésbé lehet azokba a témákba belemenni, amikről egy átlagos epizód során szó van.

Olyan, mintha a készítők egyszerűen elkapkodták volna a sorsdöntő összecsapásuk megtervezését.

A Trónok harca eddigi legjobb harcjelenetét a 6. évad 9 részében, a fattyak csatájánál láttuk. Ezután az epizód után a két vezető producer, Benioff és Weiss arról beszélt, hogy a csata megtervezése előtt több, a középkori harcviselésben jártas szakemberrel konzultáltak. Ha ez itt is megtörtént, akkor nem a megfelelő emberekhez fordulatak, mert nehéz megtalálni a logikát a döntésekben.

Rögtön az epizód elején gondom volt a seregszemlével és azzal ahogy felálltak a csapatok. Nem a dothrakiaknak kellett volna eleve elől állni, de aztán a semmiből egyszercsak előkerül Melisandre, hogy megáldja őket, illetve a fegyvereiket. Ezután ellovagolnak a sötétségbe és csak messziről figyelhetjük ahogy a sereg, ami nagyon régen tart ki jóban rosszban Daenerys mellett, hogyan válik semmivé másodpercek alatt. A dothrakiak közül az utóbbi időben már nem igazán emeltek ki senkit, aminek árulkodónak kellett volna lennie, ettől függetlneül a közönség egy részének biztos, hogy komolyabb érzelmi kötödése van efelé a lovas nép felé, hiszen az első évad óta velünk vannak. Ezek után borzasztó csalódás, hogy így eldobják őket, rögtön az epizód elején.

Nem azzal van a probléma, hogy odalett a teljes sereg. Hanem azzal, hogy semmilyen logika nincs abban, hogy a könnyű lovasság kimasírozzon a semmibe, mikor ők a védekező csapat. Az egész védekezésnek az a lényege, hogy megvárod, hogy hozzád jöjjön az ellenség és addig is míg hozzád érnek megpróbálod őket gyengíteni, amennyire csak lehetséges. Szóval még el sem kezdődött a csata, de egy nagyon értékes egység már oda is lett és innen nem sokat javult a helyzet a későbbiekben sem.

Ezt követően megérkezik a sereg a makulátlanok arcába, ami valamennyire rendben van, de az szintén egy érdekes döntés, hogy a lándzsás sereg a katapultok mögött áll, hogy amint megérkezik a zombi sereg ezeket a fontos fegyvereket se tudják használni. Azt sem tudta életszerűen megmutatni az epizód, hogy az első sorokban küzdő főszereplők mégis hogy a fenében maradtak életben, különösen Jaime, aki ugye sokat fejlődött a bal kezével, de tudjuk, hogy még mindig nem az igazi a dolog. De itt megint egy érdekes döntés, hogy már elkezdődik a darálás, akkor érkezik meg Drogonnal Daenerys, hogy aprítsa kicsit a holtakat, de ezt miért nem lehetett addig, míg távolabb voltak? Iletve miért nem kellett a dothrakiak első vágtáját megtámogatni egy kis tűzzel?

Az a legnagyobb baj ezekkel a döntésekkel, hogy így az epizód után az ember ezekről a frusztráló részekről akar majd beszélni. Ami elsősorban azoknak a kaszkadőröknek, second unit rendezőknek és VFX-szakemebereknek a munkájával szemben nem fair, akik több, mint egy hónapon keresztül dolgoztak éjszaka azért, hogy ami elkészül az jól nézzen ki. Nem ők találták ki, hogy hol lesz a katapult, vagy mikor ki hal meg. Viszont ők voltak azok, akik ennek az egésznek a legnehezebb részét a válukon vitték és így az ő munkájuk nem kapja meg az ezek után járó figyelmet és elismerést, mert azok, akik kiadták a feladatot, láthatóan nem a megfelelő döntést hozták.

Ami a képernyőre került az tényleg egyedülálló és nem szabad természetesnek venni, hogy van egy sorozat, ami tévés körülmények között ezt meg tudja valósítani.

Az Amazon Gyűrűk Ura sorozatában valószínűleg láthatunk majd nagy és CGI-tól terhelt csatákat, amik valószínűleg nem lesznek igazán véresek, így ebben a tekintetben biztos nem hozzák majd ezt az érzést, mint a a Trónok harca. De akár hogyan is alakul, ez nem volt egy mindennapos esemény, pláne hogy az idáig vezető utat milyen szépen és (többnyire) átgondoltam sikerült megvalósítani. Óriási volt viszont a nyomás mostanra és nagyon ritka lehetőség volt a készítők kezében, amivel viszont nem tudtak élni.

Itt megint feltenném a kérdést, hogy pontosan milyen instrukciókat kaptak Martintól a csatához. Sokan azt is csalódásnak élték meg, hogy a sorozat, ami azért is lett híres, mert aprította a főszereplőit, a nagy csatában végül nem igazán áldozott be senki igazán fontosat. Vagy nem olyan mennyiségben, ahogy számítani lehetett volna rá, Az előző résznek pedig sikerült megteremteni azt az érzést és légkört, hogy itt most tényleg fontos karakterektől kell búcsút vennünk. Azért is volt érthető, mert úgy éreztük, hogy a történetük elért egy olyan pontra, ami után már logikus, ha be is fejeződik.

Ehhez képest hiába gondoltuk azt Bánatos Edd halálánál, hogy ez csak a kezdet, végül az igazi vérfürdő végül elmaradt.

Ha Martintól listát is kaptak azzal kapcsolatban, hogy ki és hol hal meg, akkor nem lepődnék meg, ha a regényekre változtatna a tervein és a valamikor a jövőben megjelenő Dream of Springben esetleg a tervezettnél nagyobb vérfürdő lenne, talán épp a sorozatra érkező reakciók miatt. Vagy ha Martin eleve nem adott meg ilyen részleteket, akkor végképp nem értem, hogy (már csak a sokkhatás miatt is) miért nem véreztették ki fontosabb karaktereket.

A válasz lehet az, hogy még van három rész hátra és azokban is kell valakinek szerepelnie. A másik fontos pedig, amiről az előző részről szóló posztban is írtam, hogy a Trónok harca akkor volt érdekes, ha minden oldalon olyanok harcoltak, akiknek valamiért lehetett szurkolni. Vagy ha van némi szimpátiánk is, de akkor sem olyan egyértelműen kimondott jók és rosszak feszülnek egymásnak, mint most, a harmadik epizódban. És onnantól kezdve, hogy megállították a holtak seregét, elodázták a hosszú éjszaka eljövetelét, még értelmetlenebb lesz minden olyan harc, ahol westerosi dinasztiák áldoznak fel ártatlan életeket a saját hatalmuk érdekében.

Ha valójában ez volt a másoknak a funkciója, akkor az más megvilágításba helyezheti a maradék epizódokat. De a sorozat nem így kezelte a Másokat. Szépen lassan ugyan, de egyre többet tudtunk meg róluk és pont az volt a frusztráló, hogy senki sem hitt Jonnak, hogy ők az ellenség, akit komolyan kell venni és, aki miatt össze kell fogni. Ehhez képest úgy távoztak a történetből, jóval a sorozat vége előtt, hogy velünk hagytak egy csomó kérdést és nem érezzük azt, hogy igazán megérdemelt lett volna a vereségük.

Pusztán Arya szempontjából nézve persze rendben van, hogy a lánynak azért kellett a halállá válnia, hogy aztán magát a halált és a Másokat is legyőzze vele, illetve nem túl sok történetben lenne, hogy végül a főszereplő unokatestvére az, aki győzedelmeskedik a legnagyobb gonosz felett. De a megvalósítás miatt nehéz annak örülni, hogy Jon és Dany esetében is, hogyan fordították ki ezt a tipikus megváltó történetet. Dany-nek volt lehetősége befejezni az egészet, mikor Drogonnal sárkánytűzben fürdette meg az Éjkirályt, de akkor csak az derült ki, hogy azért nem használt ellenük senki sárkánytüzet, mert nem hatásos.

Ezt követően Jon az, akinek útját állja a zombi sárkány és nem tud semmi hatásosat elérni, annak is örülnie kell, hogy egyáltalán túléli a dolgot. Mondjuk ha valami összhangban van azzal, amit tudunk róla az pont ez, hogy ő aztán mindig mindet túlél, szóval még on brandnek is mondhatnánk, csak kicsit csalódást okoz, hogy a zombi sárkány tüze, ami képes volt a mágikus falat is beomlasztani Deres falaival nem birkózik meg, így Jon mindig az utolsó pillanatban is talál vaklami menedéket, ami megmenti az életét. Ráadásul olyan sokáig szemez a sárkánnyal, hogy még azelőtt hullát kellett volna belőle csinálni, hogy Arya bevitte volna a végső ütést.

De akkor beszéljünk Aryáról és arról, hogy hogyan jöhet a sorozat egészének egyik legfontosabb pillanata a semmiből. Arya a váron belül találkozik Melisandrével, aki elmondja neki ugyanazt, amit akkor mondott, mikor megutóbb találkoztak, hogy barna, kék és zöld szemű áldozata is lesz a lánynak, ami annyi gyilkosság után igazából nem annyira meglepő, de ez valójában már annak az előkészítése, hogy ő öli meg az Éjkirályt. Úgy tűnik, hogy a könyvben is ő lesz a gyilkos, viszont a sorozatban egyszerűen nem fél bele, hogy Aryát látjuk elszaladni, majd hosszú perceket töltünk sárkányok harcával, Dany sikertelen merényletével, Jorah halálával, majd Jon szerencsétlenkedésével, Theon hősi halálával, hogy végül az utolsó pillanatban beugorjon Arya és mentse a helyzetet.

Ha jobban belegondolunk, akkor a Freyeken aratott bosszúja is hasonlóan zajlott, hogy egy elegáns mozdulattal mindenkit leterített, de ott legalább használta az álcázó képességét, amire felteszem, hogy itt is szükség volt, csak nem akarták elrontanti vele a sokk faktort, ami nem volt egy túl jó lépés. Nem lett volna tőle kevésbé feszült a dolog, mert elméletben benne lett volna a pakliban, hogy esetleg nem jár sikerrel, de legalább láttuk volna, ahogy elvégzi a többiek helyett a lényegi munkát. Ehelyett viszont fontosabb volt a nagy szemezés, illetve a lassított felvételben sétálás, miközben a többi Más konkrétan nem csinált semmit. Lefoghatták volna Brant, vagy bármi történnhetett volna, hogy legalább néhány pillanatig úgy érezhessük, mintha lenne bármilyen funkciójuk is. De nem, és ezt már soha nem lehet helyrehozni. 

Azt viszont meg kell hagyni, hogy a szúrás előkészítése elég precíz. Ott történik, ahol annak idején az Éjkirály megszületett, ugyanazon a helyen, ahol korábban Arya megkapta a fegyvert, ami az, amivel Brant már korábban is megpróbálták meggyilkolni. Ilyen az, mikor Martin pakolja le a sarokköveket és nem a készítők. Ebben a sorsdöntő jelenetben is ott van a kettősség, hogy bizonyos szempontból kifogástalan, máshonnan nézve viszont kesewrű szájízt hagy maga után. Ilyen lett az egész epizód és kicsit félek, hogy utólag majd magára a tévés adaptációra is elsősorban így fogunk emlékezni. 

Egyéb felfedezések:

• Sansa és Tyrion egymásra találása a kriptában nem volt olyan érdekes sajnos, így a főszövegben nem tértem ki rá, de itt valószínűleg fontos előkészítő munka zajlott.
• Lyanna Mormont halála ugyan elég menőn nézett ki, de ott sem volt túlságosan realisztikus, ahogyan az óriás bánt vele.
• Tényleg nagyon csalódott vagyok, amiatt ahogy a Mások távoztak a történetből, ez pedig a sorozat nagyobb problémáira is rávilágít, ami ebben a Ringeren megjelent cikkben hosszan ki is van fejtve.
• Északon nem maradt túlságosan nagy sereg, szóval Cersei ellen valami nagyon trükkös taktikára lesz szükség. Arra is kíváncsi vagyok, hogy a gászt hogyan építi majd be a történetbe a következő epizód. Mert egyébként lazsálásra már nincs sok idő.
• Az vicces, hogy az epizódok hossza miatt hiába ment már le három rész, játékidőben még nem vagyunk túl az évad felén.
• A legnagyobb felháborodást a túlságosan sötét jelenetek váltották ki az emberekből, összességében nem volt zavaró és ez is egy olyan dolog, amit az Americans az utolsó évadban sokkal ügyesebben csinált meg.