Ez mégis mi volt?

Így reagáltam, mikor először megnéztem a harmadik évad első részét és mikor újra végignéztem, akkor sem lett sokkal több minden világosabb. A készítők sikeresen elérték, hogy azt érezzem a "Book of Kevin" címre keresztelt epizód kapcsán egyszerűen nincs mit mondanom. Pontosabban nincs értelme posztot írnom, mert a látottak alapján semmiben sem vagyok biztos, úgy pedig elég nehéz összehozni egy spoileres nézőnaplót.

Úgyhogy maradnak a feltételezések, a talánok és a túlzott belemagyarázások, amiknek egy részét egészen biztosan megcáfolja majd a sorozat, a többiről meg talán soha nem derült ki, hogy igaz volt-e.

A történet fő sodra Jardenbe visz minket, 3 évvel a második évad fináléja után. Az újabb időugrásra azért volt szükség, hogy vészesen közel kerüljünk az Elragadtatás 7 éves évfordulójához, ami remek alkalmat szolgáltat arra, hogy mindenki valami újabb őrültséget vegyen a fejébe. A harmadik évadban a készítők a zászlójukra tűzik a káoszt és megnézik, hogy mennyire tudnak úrrá lenni rajta. Kísérleteztek már ezzel a második évadban is és kétlem, hogy bármi lesz annyira rock n’ roll, mint a második évad kezdő képsorai, de azért ne becsüljük le a készítők kreativitását. Összeségében a harmadik évad első részéhez fogható őrületet és komplexitást eddig még nem láttunk a sorozatban.

A káosz lenyomata Jardenen pompásan látható, ahol vadnyugati/hippi/posztapokaliptikus körülmények uralkodnak, és az eddigi diktatórikus rendet felváltotta a szabadság érzése. Már mindenki szabadon jöhet ide lakni, akkor is ha már egyetlen üres ház sincs a környéken. A városban pedig nem más, mint a fehér paripán járőröző Kevin Garvey rendőrfőnök tart rendet. Az ilyen megoldások kapcsán lehet azt érezni, hogy a készítőkről lekerült mindenféle nyomás és csak a lehető legelszálltabb módon szeretnék befejezni a történetüket. Nem folytatják konkrétan a második évad történetszálait, több esetben átrajzolták az alapfelállást, anélkül, hogy ezt a nézők szájába rágnák, ezzel sikerült elérni, hogy mindhárom évad jól elkülöníthető legyen. Egyszerre lehet azt érezni, hogy szellemiségben szorosan összekapcsolódnak, mégis látványos különbségek vannak közöttük.

Ezt némileg sajnálom, mert a második évad befejezése bármennyire is volt kerek, rengeteg minden maradt a levegőben, amit jó lett volna kibontva látni. Sajnos nincs rá idő és lehet, hogy nem is igazán fontos. Amit kell azt belesűrítenek ebbe a maradék 8 epizódba, a többin meg lehet örökké lamentálni. A POV szerkezet szerencsére megmaradt és nyilván Kevint követjük majdnem a teljes első epizódon keresztül. Lehet ezt már korábban is megállapítottam, de mintha a készítők az első évad hatodik részéből nyerték volna ki a sorozat igazi hangját és azt a szellemet igyekeznek továbbvinni.

Ez mutatta meg a sorozat világán belüli dzsungel színességét és azt, hogy az emberiség 2 százalékának eltűnése mennyire különböző reakciókat váltott ki az emberekből. New Yorkban ebből kaptunk egy kis ízelítőt, de aztán az első évad később nem igazán tudott ezzel foglalkozni, meg a második évad is inkább egy zárt közösség bemutatására, illetve felbontására koncentrált inkább. Most viszont leomlottak a falak és bármit lehet, úgyhogy kíváncsian várom, hogy a felfújt Garey Busey-nál lesz-e még bármi jobb vagy viccesebb a sorozatban.

Ebben a szellemben telt az epizód, ami igyekezett építeni Kevin kultuszát, akiről lassan elhiszem, hogy ő maga Jézus legelbaszottabb reinkarnációja. Az egy dolog, hogy a zenével is rásegítenek, mikor először meglátjuk, de aztán, ahogy a különböző konfliktusokat kezeli az epizódban, azok mind abba az irányba mutatnak, hogy Kevin Garvey-val valami fontos feladatot akar elvégeztetni az univerzum. Ő a sorozat főszereplője, de soha nem volt igazán makulátlan, hazudott a családjának, és még önmagát is igyekezett becsapni, hogy az egyéb téveszmékről ne is beszéljünk. Valahol hihetetlen, hogy az előzmények fényében is simán elhinném, hogy

Kevin az a fajta Jézus, akinek erre a világnak szüksége van.

Ezt igazán sarkosan csak akkor mutatta meg, amikor beugrott a tóba, amiről mindenki azt hitte, hogy mérgezett. Ez volt mellesleg a kedvenc jelenetsorom az egész epizódban, mert nagyszerűen vegyítette azokat az elemeket, amiket a sorozattól megszoktunk, úgy hogy kapott egy harmadik évados csavart az egész. A keresztelkedés hatásosságába nem kell különösebben belemenni, de tudjuk, hogy folyamatosan érkeznek az emberek, akik itt szeretnék újrakezdeni az életüket és abban bíznak, hogy pont a csodavíz segít elérni a céljukat. De vannak emberek, akik gondolni sem akarnak az újrakezdésre, helyette a folyamatos performanszokban és demonstrációkban hisznek. Ők dobálnak hordókat a tóba, amiről mindenki azt hiszi, hogy be is szennyezi a vizet. Persze az egészet nem ellenőrzi le senki, inkább csak elindul a balhé meg a kődobálás, hogy eszünkbe jusson az első évad egy másik, egészen brutális jelenete.

Kevin szavak helyett cselekedettel próbálja lenyugtatni az embereket. Vagy az is lehet, hogy csak meg akar halni. Nem véletlenül, mielőtt ez az egész megtörténik látjuk a reggeli rutinját, ami abból áll, hogy a fejére szalagoz egy műanyag zsákot és megpróbál megfulladni. Legalábbis azt hiszem, de őszintén nem tudom, hogy pontosan mit vagy miért csinál. Adja magát a párhuzam Norával, aki ugye azért fizetett prostikat, hogy rálőjenek. Lehet erről van szó, lehet csak azt teszteli, hogy még mindig megvan-e az ereje és tényleg képtelen meghalni. De ennek a szerepeltetése azért is volt fontos, mert aláhúzza azt, amit korábban írtam, hogy úgy tudjuk elfogadni Kevint egy ilyen Jézus kaliberű figurának, hogy közben megvannak ezek a teljesen zakkant dolgai.

Lehet a miértek kevésbé fontosak és csak az a lényeg, hogy mit ér el a tetteivel.

Ezzel a felelőtlen ugrással például sikerült ismét normalizálnia a helyzetet, bár az nekem picit furcsa volt, hogy olyan hamar jött ott el a boldogság a tó partján, hogy a kővel durván telibe talált emberek ellátásával mintha senki sem foglalkozott volna. De akkora a tempója a sorozatnak és annyira kapkodja a fejét az ember közben, hogy ilyenekre elsőre nem is igazán gondol, mert van 5 másik dolog, ami jobban leugrik a képernyőről. Mondjuk eleve nem értem, hogy miért kellettek oda a kövek, sima verekedéssel, dulakodással is működött volna a szituáció és akkor nem is kellett volna ilyeneken fennakadni.

Amin viszont tényleg zavaró volt, az John és a kézolvasásos módszere. Jelenlegi ismereteink szerint Isaac tényleg mágikus képességekkel volt képes látni az emberekben, John viszont valami oknál fogva újdonsült feleségével ezt koppintja a technológia és a pszichológia segítségével. Még azt sem írhatom, hogy aprópénzre váltják, mert amit kérnek cserébe azt John azzal a lendülettel meg is semmisíti. Ebből is áradt ugyanaz a káosz, mint mikor Kevin a városban sétált. Mondjuk a kielégítő válaszoktól nem félek, az előző évadban a madárkát is sikerült tök jól megmagyarázni, talán a Johnnal és Laurie-val kapcsolatos kérdések is rendeződnek előbb vagy utóbb. Johnnál az is nagy kérdés, hogy mennyit számított a pálfordulásában, hogy látta Kevint, a férfit, akit ő lőtt le, visszatérni a halálból. Az is lehet, hogy ez az egész csak egy álca és valamikor még újra előbújik az igazi, megátalkodott arca.

Az általános felfordulás mellett, a poénok és a vidámság történetbe ágyazása is meglepő volta számomra. Ez már a második évadban elindult, de a premierben (ezt is) sokkal szabadabban tudták kezelni, mindenfajta erőlködés nélkül kerültek be ezek a mondatok a forgatókönyvbe, ami ráadásul a világon belül is hiteles, mert nem lehet örökre ilyen búval baszottnak maradni, egy idő után muszáj megjegyzéseket tenni arra, hogy milyen őrült lett a világ körülöttünk és ebben mondjuk pont Jill a legügyesebb, aki a Nirvanás pólójában tökéletesen kifejezi ezt az egész életérzést. Úgy köszön el Kevintől, hogy most találkoznak utoljára, ami remélhetőleg csak poén.

Nem attól félek, hogy a sorozaton belül eljön a világvége, de attól igen, hogy valamilyen oknál fogva esetleg tényleg nem látják többé egymást és a félvállról odavetett poénon már nem is akar senki nevetni.

Azért nem vagyok meggyőződve róla, hogy ebbe az irányba megy a sorozat, bár mikor Lindelof azt nyilatkozta, hogy a finálé után nem lesz semmilyen spinoffra lehetőség, akkor elgondolkodtam, hogy vajon világvégével ér-e véget a Leftovers. Azok után, ahogy az első és a második befejeződött elég furcsa lenne, illetve a Lost után nem tudom mennyire lenne egészséges így felkorbácsolni az embereket, még ha kevesen is vannak.

Az, hogy a 7 éves évfordulón nem fog történni semmi biztosra vehető, de a nyitó képsorok azért eléggé a szájába is rágják mindenkinek. Az mondjuk valahol lenyűgöző, hogy ez az egész megtörtént eseményeket dolgoz fel és ha a Vulture-ön nem jön le róla egy cikk, akkor fogalmam sem lett volna róla. Mindenesetre az USA-ban tényleg élt egy William Miller nevű faszi, aki azt hitte, hogy pontosan tudja mikor jön az elragadtatás. Vagyis többé kevésbé megtörtént eseményeket mutat a sorozat a kezdő képsorokban, ami önmagában egy érdekes csavar, pláne hogy utána azzal csapják le, hogy egy drón bombát dob a látogató központban tartózkodó Bűnös Maradék tagjaira.

Ez eléggé megcsavarja az embert és fogalmunk sincs, hogy mi történt és simán lehet, hogy erről több már nem is derül ki. Jelenleg az a legfurcsább az egészben, hogy Kevin miért szajkózza úgy a hivatalos hazugságot, mint egy robot. Nem gondolnám, hogy köze lehet a történtekhez, viszont ha valakivel lehetne őszinte az az örökbe fogadott fia.

A legnagyobb mindfuck persze az, hogy ki az a nő ott Ausztráliában, aki kísértetiesen emlékeztet minket Norára. Nem írták ki, hogy ugrottunk volna az időben, ezért feltételezem, hogy csak fizikailag kerültünk más helyre így párhuzamosan kell léteznie Norának és ennek a másik nőnek. Ezzel jelezhetik finoman, hogy nem vagyunk felkészülve azokra a csavarokra, amik várnak ránk a harmadik évadban és én már kezdek megbarátkozni a gondolattal, hogy az emberi formát öltő kutyáknak is nagyon fontos szerepe lesz az eseményekben.

Itt pedig megállja a helyét a Kevin és Lindelof párhuzam, ugyanis bármilyen furcsa dolgokat csinált korábban, jelenleg teljesen vakon megbízom benne, hogy tudja mit csinál, hova akar minket elvinni és a végén jobban fogom magam tőle érezni. Számomra a Lost fináléja sem volt csalódás, lehet ezért ez a fene nagy bizalom, de alig várom, hogy végre jobban elmerüljünk a káoszban és igazán sajnálom, hogy a sorozatnak ebből az arcából mindössze 8 részt láthatunk csak.

Egyéb felfedezések:

• Lehet, hogy túltolták a zenét és azok is túl egyértelműen kommunikálják a sorozat mögöttes tartalmát, de ki mondta, hogy a megfejtésnek bonyolultnak kell lennie? Ha ilyen délcegen ülnek a lovon, akkor lehet élvezni a látványt meg az egész furcsa jellegét, anélkül, hogy puffognánk. Ráadásul van egy csomó egyéb dolog, amiről fogalmunk sincs, szóval tudnak tartani egyfajta egyensúlyt ebben az egészben.
• Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz Mattel és Maryvel. Nem akarom elhinni, hogy Janel Moloney-t ezzel a lendülettel ki is írják a történetből.
• Arról nem is beszélve, hogy a gyerekük neve Noah. Az ilyen apróságok nagyon kellenek.
• Viszonylag keveset írtam Noráról a rész kapcsán, aki annak ellenére, hogy Kevin párja eléggé mellékesen van csak jelen az epizódban. Lehet ez is része volt annak, hogy a végén az a bizonyos csavar nagyobbat üssön. Carre Coon mondjuk lenyűgöző energiát hozott abba a jelenetbe, amikor a rendőröknek tartott eligazítást, de nyilván az is ezt érzékeltette, hogy neki nem kellett a mikrofon ahhoz, hogy mindenki megértse őt.
• Igazán örültem neki, hogy arról beszélgettek a szereplők, hogy mit csináltak 25 éves korukban, hiszen pont 25 éves vagyok, miközben ezeket a sorokat írom.
• Nyilván nincsen The Leftovers recap anélkül, hogy az író belinkelje a végén a The Ringer profilját a sorozat főrendezőjéről, Mimi Lederről, aki most is elképesztő munkát végzett.
• Elképesztő a metafora túltengés az epizódban, kedvencem egyértelműen a romokat bámuló Kevin. Semmi sem foglalja össze jobban a sorozatot, mint a romok. A harmadik évadra viszont az emberek végre elkezdtek bulizni a maradványokon, amit elég jó nézni.