Gaines: A The Deuce első évadjától a legnyomasztóbb helyszínén búcsúzunk el, a bordélyház szűk folyosóján, ahol csapdába zárt élőhalottakként bolyonganak kiüresedett tekintettel a prostik. Nem egy szívmelengető zárókép, de hát a sorozat sem volt az, még ha eleinte úgy is tűnt, hogy a témája dacára meglepően könnyed, sőt, helyenként feelgood epizódokat láthatunk. A fináléban is elfért minden, egyes karakterek optimista pillanatokban részesültek (főleg Candy, akit a legmélyebbre rántott előzőleg a sorozat), mások pedig holtan végezték a járdán. Benned milyen összkép alakult ki az évadról, Fega? Inkább lehangoló és nyomasztó, vagy azért nem húz le annyira a felszín alá? És ha mindenképp aktualizálni akarnánk, hogyan passzol bele a szexuális zaklatások és a MeToo kampány aktuális közbeszédébe, ami nagyjából az évadzáró körül kapcsolt gőzerőre?

Nem tudom, hogy a nyolc epizód-e az oka, vagy hogy a strici karaktereket, akikkel elég sokat foglalkozott a sorozat, nem sikerült annyira érdekesre megírni, mint a többi figurát, de a Simon-sorozatok első évadai közül a The Deuce-t sorolnám a leghátrébb. Nincs meg benne az az erős narratív gerinc, ami a The Wire-ban a nyomozás volt, de nem is annyira életérzés-sorozat, mint a Treme, amely megtehette, hogy cselekmény helyett az atmoszférára fókuszál. A The Deuce a közös nevezőt kereste, így viszont kicsit túl amorf lett, inkább egy erős ígéret a későbbi évadokra, mintsem önmagában is szenzációs történet. Ettől még persze elégedett vagyok, csak talán nem tudták az összes szálat maradéktalanul beleszőni a nagy egészbe.

A finálé két párhuzamos pályán mozgott a két főszereplőjével, Vinnie-vel és Eileennal, amik egyben a sorozat Janus-arcát is szimbolizálják: az egyik az erőszak, a másik az álmok és az önmegvalósítás jegyében telt. Nem tudom, te hogy vagy vele, Fega, de nekem az évad egyik legszomorúbb pillanata az volt, amikor Eileen kiszólt a limóból Rubynak, ám olyan széles szakadék választja már el őket egymástól, hogy a barátnője meg se hallja a hangját. Eileennek annyira bejön az élet ebben a részben, hogy már csak gyártásvezetőként, sőt, rendezőként látjuk, nem hívják hotelszobába luxuseszkortnak, és csak egyetlen tárgyiasító megjegyzést kell lenyelnie Marty Hodastól, közvetlenül azután, hogy tanítanivaló szexuálpolitikai kiselőadást tartott a pénzembernek. Emlékszem, hogy korábban sokalltad, amikor Eileen mindent tökéletesen megcsinál a forgatáson. Most is zavart, hogy a motivált kameramozgásról okítja az operatőrt, és Darlene-t is ki tudta pszichológusként csalogatni a lámpalázából?

Nekem ez a vonal most már jobban tetszik, mint a stricis, abból érzésem szerint mindent kihoztak az írók, amit lehetett, bár biztos látni fogjuk a későbbi évadokban, hogy szerveződik belőle még nagyobb, kapitalista alapokon nyugvó iparág az olasz maffia keze alatt. A jövő viszont – legalábbis ebben az időpillanatban – a pornóé, ami előtt megnyílnak még a mozik kapui is: a Mély torok premierje fordulópont, kultúrtörténeti esemény, a pornó aranykorának kezdete, amiről a Boogie Nights is szól. Mondjuk, felmerül a kérdés, hogy minek feldolgozni még egyszer, amikor ott a Boogie Nights, de bízom Simonékban, hogy az ő tálalásukban is izgalmas lesz, remélem, Harvey-ék belevágnak majd egy egész estés pornófilm készítésébe.

„Because you dreamed it.”

– mondja Frankie büszkén Mike-nak a fülkés rendszer átadásakor, és Vinnie-ék szálán Simon és George Pelecanos most még inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy ez a nagyot álmodás meg az innovációk milyen árral járnak. Vinnie-t kezdettől frusztrálta, hogy beszállt a prostifuttató bizniszbe, ráhagyta Bobbyra és Frankie-re, és még Rudyt is elküldi a picsába, amikor szembesül vele, hogy még tovább fognak terjeszkedni. Három erőszakos esemény vezeti lejjebb a lejtőn az alapvetően jószándékú, kissé mamlasz Vinnie-t. Először tehetetlen szemtanúja, ahogy Tommy Longo a bárja alagsorában majdnem kiloccsantja egy fickó agyát. Később megkérdi Tommytól, hogy most akkor ő már a maffia csicskása-e, de azt hiszem, egyikünk sem veheti komolyan a nemleges választ.

Viszont ha már nyakig van a bűnös üzelmekben, akkor ki is használja annak előnyeit, amikor hírül kapja, hogy összeverték a feleségét („ex-feleség”), és úgy kell elégtételt vennie érte, ahogy egy macsó férfitól az elvárható. A sorozat férfiszereplői valahol mind képmutatók (lásd, Bobby megleckézteti, milyen a jó férj), Vinnie instant reakciója – ökölbe szorul a keze – azonban csak annyiban szól kifelé, amennyiben születésétől belenevelték, hogy az igazi férfi az öklével védi meg nőjét, mert feltehetőleg csak olyan mintákat látott. Előtte, amikor sebezhető szituációnak teszi ki magát, csak úgy tudja megkérni Abbyt az összeköltözésre, hogy több kettős tagadást használ, mint amennyi bókot. Te hogy látod Vinnie maszkulinitását? Főleg annak tükrében, ahogy aztán Ruby halálára reagál.

Az előző naplóban beszéltünk a Pelecanos-átokról, amely most kivételesen az évadzáróban csapott le, egy ugyanolyan erősen megrajzolt mellékszereplőre, mint amilyennek Ashley és Leon bizonyult egy résszel ezelőtt. Ruby halála teljesen értelmetlen, és már csak azért is tragikus, mert a valódi neve visszakövetelése okozta. Tudjuk, hogy a stricik dehumanizáló stratégiájának része a prostijaik átnevezése („Ha irányítani akarod a testet, irányítsd az elmét.”), és azt is láttuk többször – Candynél/Eilennél, Ashleynél/Dorothynál –, hogy milyen nagy horderejű tud lenni, ha valamelyikük ismét a saját nevét használhatja.

De Ruby hiába állt ki magáért, és hiába vette őt emberszámba Alston járőr, ha még holtában is csak egy csattanót látnak benne sokan.

És ezért sajnálom, hogy Sandra a nagy keresztes hadjáratában nem látja be, hogy igenis fontos az is, hogy legyenek „human interest” sztorik a lapban prostituáltakról, profin és empatikusan megírva, hogy ez nem mindent vagy semmit játék, ahol csak a leleplező riport lehet értékes. Azzal, hogy „sob storynak” titulálja az utcai narratívát, ő is dehumanizálja a lányokat, akikkel elbeszélgetett. A sorozat írói épp ezt ismerik fel szerintem: boncolgathatják a korrupciós szálakat, feltárhatják a társadalmi és rendszerszintű problémákat, és meg is teszik, de ez csak száraz akadémiai szózat, absztrakció marad, ha nem társulnak hozzá élő emberek, emlékezetes arcok. Az emberi összetevő az, amivel megszületik egy mű, legyen az HBO-sorozat vagy művészi pornófilm.

Sok témát hagytam még rád, Fega, Alston járőr borotvaélen táncoló húzásaitól a Martino-Dwyer családon belüli széthúzáson át a drogdílerkedés megjelenéséig. Mit szűrtél le például CC és egykori mentora beszélgetéséből? (Helló, Clarke Peters!) Hiányoltad-e, hogy Paul nem kapott nagyobb szerepet a fináléban? Hogyan állítható párhuzamba vele Eileen testvére? És melyik részlet maradt meg benned a leginkább az évadzáró montázsból?

Fega: Az első évad utolsó posztjában már nem fogok tudni csodát tenni azok után, hogy tökéletesen megállapítottad, mik voltak a legfontosabb témák, amik az epizódot meghatározták. Nem véletlenül kezdődik az epizód a frissen felállított kabinokkal. Egyetértek veled abban, hogy a finálé az álmok megvalósításáról szólt, közben pedig bemutatta azt, hogy ennek milyen ára van. Hol drasztikusan, hol pedig csak finoman kiszólva.

Te a striciket említetted az évad lehetséges gyenge pontjaiként, összességében szerintem Vinnie is egy gyenge főhősnek bizonyult, aki nem érdekes annyira, hogy egy ilyen sokszínű sorozat középpontja legyen. Ha arról kérdez valaki, hogy mi volt a legjobb az évadban, akkor szerintem az első öt dolog között nem szerepelne semmi Vinnie-vel kapcsolatos, ami lehet harsányan hangzik, vagy csak már magamat készítem fel arra, ha esetleg Franco a zaklatási botrányai után mégis távozni kényszerül a sorozatból.

De a mostani epizódban is, csupa tipikus történeten ment keresztül. Mentségére azt tudom felhozni, hogy ez legalább illeszkedett az epizód főbb témái közé, illetve a jelenet, amikor a maffia kocsmájának alagsorában épp vallatnak egy férfit, miközben fent megy a buli, erről mit sem sejtve, ügyes kis metaforaként szolgált mindenre, ami a Deuce-ban történik.

Az viszont, hogy a fehér heteroszexuális férfinak azzal kell szembesülnie, hogy kicsúsznak a kezei közül a dolgok és élete egyre kevesebb területét tudja a befolyása alatt tartani, hát annyira nem érdekes. Kérdezted tőlem, hogy mit gondolok a maszkulinitásáról és ezen keresztül rá tudok térni az epizód egy másik témájára, ami ugyanúgy jellemző volt az epizódra, illetve a teljes évadra.

Ez a képmutatás problémája, ami könnyen elvezet minket a prostitúció és a kurvák helyzetéhez, illetve a genderhez is. A társadalmi konvenciók miatt fordulhat elő, hogy a kurva, vagy a pornószínésznő nem lehet ugyanolyan foglalkozás, mint a többi. Hiszen nincsen annál nagyobb képmutatás, ahogy a keresztény alapokon nyugvó társadalmak a szexualitást kezelik. Olyan, mintha ez csak egy szükséges rossz lenne, ahhoz, hogy fennmaradjon a faj, miközben a lehető legtermészetesebb dolog, amit az igen nagy többség szívesen csinál.

Mégis csak a maffia csinálhat belőle pénzt, ellenőrizetlen körülmények között. Nem mondom, hogy ezzel a részével túl sokat foglalkozott a sorozat, de azzal, hogy eleve ezt a témát választotta feldolgozásra, már tett egy lépést afelé, hogy egy kicsit elgondolkodjunk azon, mennyire elbaszott is ez a helyzet valójában.

Marty Hodast nem az emberi szexualitás megismerése motiválja, mikor elkezdi figyelni, hogy a különböző pornók hogyan teljesítenek, hanem a profitmaximalizálás. Közben pedig rájön, hogy milyen különböző fantáziákkal rendelkeznek az emberek. Eileen pedig a pornóról beszél, de közben meg szintén a toxikus maszkulinitást küldené nyugdíjba, ugyanis az egész monológja abból indul ki, hogy a nőket sok egyéb mellett a szexualitás szabadságától is megfosztották, és megbélyegezték azokat a nőket, akiknek fontosabb volt a saját szexuális örömszerzésük, minthogy illeszkedjenek abba a képbe, amit a férfiak kitaláltak a számukra. Ez volt nálam a finálé egyik csúcspontja,

az egész évadban pedig szerettem, hogy képes volt bemutatni azt a helyzetet, hogy mennyire elbaszott dolog a nőket azért támadni, mert nekik is fontos a szex.

Maggie Gyllenhaal nagyszerű alakítása ellenére is, még mindig zavart, hogy továbbra is minden egyes területen, ami szükséges a pornó rendezéshez hibátlanul teljesít. Értem, hogy ő egy ilyen istenáldotta tehetség, de valahogy a sorozat összképébe nekem nem illik valaki, aki mindig mindent tökéletesen csinál. Ráadásul kilométerekről lehetett látni, hogy hova fut ki ez a jelenet, ami a karakteríve szempontjából kielégítő volt, de az igazi varázslat nekem hiányzott belőle.

Ha pedig itt járunk, akkor muszáj megemlíteni, hogy az epizódot Michelle MacLaren rendezte, aki nagyszerű munkát végzett és gondolom eléggé élvezte, hogy a történetben van egy nő, aki épp most teszi meg első lépéseit, mint rendező, és ezért működött olyan jól a “the dick takes us in” monológ a történetmesélésről. Ott még az én, az Eilen szakmai kompentenciáival egyébként kritikus szívem is ellágyult.

Ahol még szintén ki kell emelni a rendezést, az az epizód másik kulcsjelenete, ahol egy elmegyógyintézetben látogatja meg a testvérét Eileen. Ez szintén kapcsolódik a korábban már említett képmutatáshoz, illetve toxikus maszkulinitáshoz. Kiderül, hogy azért nem hallottunk még Patrickról, mert Eileen az utóbbi időben elhanyagolta és Harvey elejtett buzizása kellett ahhoz, hogy újra eszébe jusson a tesó. Nem kerül továbbra sem egyértelműen kimondásra, de feltételezem, hogy ez az oka annak is, amiért végérvényesen megromlott az apjával a kapcsolata, bár azok alapján, amit mond, valószínűleg a gyereke is komolyan hozzájárult a jelenlegi helyzethez.

Ezen a ponton Eileen apja inkább egy jelkép, mint egy hús-vér ember, de talán nem is baj, mert így mumusként elég sok minden benne van, amitől a sorozat több karaktere is menekül. Itt van némi párhuzam Abby szüleivel, bár az pont előnyére vált a sorozatnak, hogy őket nem kezelte maximális sztereotípiaként. De már az ottani bulin is előkerült ez a képmutatósdi, amit a több fontos karakter elutasít, de változtatni rajta, vagy figyelmen kívül hagyni nem tud. És ugye, ha nem lenne ez az alaphelyzet, akkor nem is kerülne senki ebbe a helyzetbe.

Patricknak például nem kellene egy elmegyógyintézetben sokkterápiát meg gyógyszeres kezelést kapnia, ha nem lenne ilyen mélyen beágyazódva a társadalomba, hogy a férfiaknak és a nőknek hogyan is kell viselkedniük. Eileen azt mondja, hogy a világ változik, de közel sem olyan gyorsan és Magyarország 2018-ban sem hiszem, hogy a társadalom többsége a helyén tudná kezelni a helyzetet, ha azt venné észre, hogy a fiuk felpróbálja a lányuk ruháját. Ez valójában mind ugyanoda vezet vissza és bár látjuk, hogy a világ bizonyos pontjain egyre elfogadottabb a melegek helyzete, közben Amerika alelnöke még mindig egy olyan politikus, aki nem fogadja el a melegek egyenjogúságát, illetve az is egészen szomorú, hogy idén lett először olimpiai bajnok egy nyíltan meleg műkorcsolyázó.

Vagyis lehet, hogy változik a világ, de sajnos sok-sok perifériára szorult és elnyomott ember számára nem elég gyorsan.

Talán ez megfelelő pont arra, hogy áttérjek Sandra és Alston járőr történetére, ugyanis egyetértek veled abban, hogy nem szabad a kurvákról szóló emberi történet megjelenését kudarcként értékelnie. Persze újságíróként valóban az számít a szakma csúcsának, ha leleplezel valamit és konkrét változáshoz vezet a cikked, de ez nem jelenti azt, hogy a human intrest story-val nem lehet hasonló elérni. Ezek a változások pedig még lassabban következnek be, mint ahogy a korrupció eltűnik a politikából, de ettől még ezekre a történetekre is nagy szükség van, Simon pedig azt hiszem különösen jól érti ennek a jelentőségét és ahogy te is írtad, a sorozat írása során sem hagyták ezt a szempontot figyelmen kívül.

Remélem, hogy ezzel nem ért véget Alston járőr és Sandra kapcsolata, de ha igen, akkor nagyon ügyesen mutatták be a macska-egér játékot, ami közöttük ment. Alstont nyilván nem csak Sandra iránt érzett érzelmei motiválták, mikor megszerezte a füzetet, látjuk, hogy egyébként is szeretné megtisztítani a rendőrséget a korrupciótól. Itt viszont újra bejött a képbe a képmutatás két oldalról is. Az egyik az ügyvéd, aki megmondja, hogy nem lehet csak úgy megírni az igazságot, a másik pedig a rendőrfőnök, aki szeretné ugyan elkapni a mocskos zsarukat, de csak a saját módszerei szerint.

Mindkettő nekem azt húzta alá, hogy milyen nehezen változik a status quo, és ha észlelünk is a mozgásból valamit, akkor saját magunknak a legnehezebb bevallani. C.C. és Ace beszélgetésének ez volt a tanulsága a számomra. Az öreg stricinek segített persze a kor is belátni, de közben szerintem jól érzi, hogy mit jelent a hozzájuk hasonló magánban dolgozó stricik számára a pornó elterjedése. C.C. viszont túlságosan élvezi még a strici léttel járó mindennapokat ahhoz, hogy egyáltalán megfontolja mentorának szavait. C.C. persze a felét sem tudja annak, ami történik, de amit a mesterétől hall, illetve, ami Barbarával és Reggie-vel történt elégnek kellene legyen ahhoz, hogy megfontolja a pályaelhagyást, de látjuk, hogy ez fel sem merül benne.

Tekintettel arra, hogy én nem igazán tudom a több Simon-sorozathoz hasonlítani a Deuce-t, így inkább azt mondom, hogy lehet igazad van abban, hogy ez is egy olyan első évad volt, ami inkább pilotnak illik be, de ez legalább a jobban megvalósítottak közé tartozik, ahol abban bízok, hogy a második évadban meghálálja magát ez az előkészítés. És azt én sem bánom, ha kevésbé szól majd a stricikről és többet a kurvákról és a pornószínésznőkről, akik kikerülnek a férfiak ellenőrzése alól.

Egyéb felfedezések:

• Megúszós válasz, de a montázsnak inkább az összképe tetszett, így onnan nem emelnék ki senkit, maximum Michelle MacLaren rendezését, illetve Alex Hall vágását, akik hibátlan munkát végeztek. (Fega)
• A Martino és a Dwyer családi széthúzásra külön nem tértem ki, de pont azért, mert Vinnie-t nem tartottam annyira érdekesnek, így a feleségét csaló sógora sem volt túl érdekes nekem a fináléban. Az mondjuk jó volt, ahogy mindenkinek megmondta Vinnie, hogy Fuck you, de Rudy nem húzta fel magát rajta. (Fega)
• Bobbytól legalább kaptunk még egy jó kulturális poént, amikor a VIP-részleget a “Summer Night Tale” című darab kukázott díszleteiből építette fel. Tudod, az a híres szamaras. (Gaines)
• Valóban nem voltak annyira érdekesek az évadban a stricik, de ahogy Reggie halálát próbálják feldolgozni az étteremben az a finálé egyik legemlékezetesebb jelenete volt a számomra. (Fega)
• Simon sokszor csinál olyat, hogy egy epizódra behoz egy nagyobb nevű színészt, akit aztán a következő évadban már állandó szereplővé emel. Nem hiszem, hogy ez a célja Clarke Peters karakterével, szerintem ő tényleg csak a “ghost of future”s past” párhuzam miatt cameózott egyet. De ha mégis visszatér, azt se fogom bánni. (Gaines)
• Michelle MacLaren rendező és Vanja Cernjul operatőr gyönyörű képei közül még ki kell emelni azt, ahogy több helyen a tükröződéseket használták. Profi. (Fega)
• Ha már rendezői megoldások, te nem flesseltél vissza a Mad Men ikonikus snittjére a “Shut the Door, Have a Seat”-ből, amikor Vinnie-ék beállnak közös pózba a leendő új telephelyükön? (Gaines)
• Paul sem hiányzott nekem az epizódból, de igazán kíváncsian várom, ha a második évadban lesz már egy melegbár is. (Fega)
• “Take what comes, but show no ambition.” - Alston járőr tanácsa a társának, amit persze, ha nem is a kenőpénz tekintetében, de maga sem fogadott meg. (Gaines)