Előzetesen abban bíztam, hogy szeretni fogom a House of the Dragont és arra számítottam, hogy ha a közönség egy része nem is találja meg benne azt, amit keres, engem várhatóan szórakoztat majd. Ehhez képest most is azt próbálom megtalálni, hogy mi csúszhatott félre, mi gátol meg abban, hogy legalább annyira kedvelni tudjam a látottakat, mintha csak egy átlagos HBO-sorozat volna.

A negyedik rész segített megfogalmazni a problémám.

Ez az első olyan epizód, amiben jobban előtérbe kerül a szex, illetve az is, hogy milyen a Targaryenek viszonya a testiséghez, illetve a vérfertőzéshez. Vannak persze mindenféle házból, mindenféle fontos szereplők a sorozatban, de a lényeg mégis az a néhány sárkány, aki leginkább befolyásolja az eseményeket. A király, Viserys pedig ki is mondja, hogy Daemonban és Rhaenyrában ott van a sárkány vére, ami nyughatatlanná és igazi bajkeverővé teszi őket. A család különböző sarjaira pedig mindig is jellemzőek voltak a különc szokások és a teljesen egyedi életvezetés. Ezek jelentős részével Westeros nem tud mit kezdeni, a közemberek általában nem fogadják el azokat a cselekedeteket, amik a Targaryenek mindennapjaihoz hozzátartoznak. De mivel a sárkányokkal meghódítottak mindent és mindenkit, ezért nem igazán lehetett őket megváltoztatni.

Viserys egyelőre pont olyannak tűnik, mint akiből vagy hiányoznak ezek a vágyak. (vagy a kötelessége miatt visszafogja magát?) Mindenesetre egy átlagos Targaryent sokkal inkább úgy kell elképzelni, mint Daemont, aki tudja magáról, hogy ő egy sárkány, ezért a szabályokkal egy pillanatig sem foglalkozik. Ha akar valamit, akkor elveszi, függetlenül a következményektől. Nyilvánvaló, hogy a legújabb kiszemeltje az unokahúga. Itt az időugrás miatt van egy furcsa dinamika, hiszen továbbra is ugyanaz a színésznő alakítja Rhaenyrát, akit az első epizódokban is láthattunk, a mostani epizódnak viszont azt kell eladnia, hogy a hercegnő még kislány volt mikor Daemon elment háborúzni, most viszont nő lett belőle. Ez egy elég lényeges dolog, amit szerintem nem tud elég egyértelműen átadni a sorozat, pedig legalább 3 olyan snittet számoltam, ahol azt mutatják, hogy milyen vágyakozóan vagy kíváncsian néznek egymásra.

De nem is ez a valódi probléma, hanem az, hogy a Targaryenek öntörvényűek, queerek, élvhajhászok és úgy egyébként nem veszik az életet túlságosan komolyan. Ehhez képest a sorozat készítése során az anyasorozathoz lőtték be a szintet és ugyanazzal a hideg kimértséggel álltak hozzá ehhez a teljesen más jellegű történethez. Ott különböző házakat és igazán eltérő karaktereket láttunk ugyanabban az epizódban, amitől nem volt olyan feltűnő vagy éppenséggel zavaró ez a stílus, hiszen ez jókora változatosságot biztosított szinte bármelyik évad bármelyik epizódjának. Ehhez képest itt jóval homogénabb az egész sorozat.

Sokat segített volna, hogy ha az általános hangvételt jobban a főszereplőkhöz és az ő életfelfogásukhoz igazítják.

A sorozatnak sokkal kevésbé kellene komolyan vennie magát és a komolykodás helyett egy teátrálisabb irány sokkal jobbat tenne neki. A House of the Dragonnak úgy kellene kezelnie a szereplőit, ahogy mondjuk a Dynasty vagy az Empire teszi. A valóságnál nagyobb figurák, akiknek a kisebb problémái is sokkal nagyobbnak és drámaibbank tűnnek, mint amivel a hétköznapi ember otthon találkozik.

Korábban sokat beszéltem már a Crown által nyújtott inspirációról és ha Windsor-ház az alany, akkor értem, hogy a Crownnak is miért olyan a hangvétele. De a Targaryenek nem ilyenek. Ez a nyárspolgári stílus, ami eddig jellemzi a sorozatot nem passzol a karakterekhez és az ő lelkivilágukhoz. Ha kontrasztosabbak, szélőségesebbek lennének a figurák, beleértve a királyt is, akkor azt gondolom, hogy akár a Velaryon-házzal akár a Hightower-házzal kibontakozó konfliktus nemcsak, hogy szórakoztatóbb lenne, de jobban értenénk a probléma gyökerét is.

Az eddigi négy epizód alatt túl sokszor volt arra példa, hogy a készítők megpróbáltak valamit szépen bemutatni és lassan felépíteni, (mondjuk Allicent és a király kapcsolatát), hogy aztán egy kulcsjelenetben, mégis azt érezzük, hogy nem teljesen értjük mi miért történik. A negyedik részben látjuk először egy ágyban a királyt és a királynőt. A látottak alapján egyértelmű, hogy itt vonzalomról szó sincs, Alicent továbbra is parancsot teljesít. De úgy jutottunk el idáig, hogy ez korábban nem derült ki világosan a közönség számára. Pedig a történet egyik kulcsfirgurájáról beszélünk, és négy résszel később alig tudunk róla többet, mint mikor elindult a sorozat. Jelenleg egy bábként viselkedik, de egy jól megírt drámasorozatban elképzelhetetlen, hogy a fő karakterek között olyan valaki legyen, aki csak robotként teszi amit mondanak neki és mi közben nem tudunk meg semmit arról, hogy ez milyen hatással van rá, mit él át pontosan.

De hasonló a helyzet Daemonnal is, aki jelenleg az egyik legérdekesebb, illetve legaktívabb figura a sorozatban. Mindig úton van, mindig történik vele valami és ügyködik valamin. De a motivációiról soha semmi fogalmunk nincs, mindig csak látjuk, hogy éppen mibe vágja a kardját. Ez pedig szintén nem ad hozzá a sorozathoz, mert nem kerülünk közelebb a mozgatórugóihoz, csak látjuk, hogy különböző menő vagy kevésbé menő dolgokat csinál az ország különböző pontjain. Ez elég egy látványos televíziós műsorhoz, de a House of the Dragontól meg az HBO-tól ettől többet várunk és többet szoktunk meg.

Négy résszel később is csak a felszínt ragadja meg a sorozat. Megmutat érdekes dolgokat, de a miértek elmennek a fejünk felett.

 
Ha pedig a közönségtől várják, hogy ő összerakja, hogy mi történik, ahhoz nem megfelelő a tempó, mert olyan ugrások vannak epizódról epizódra, ami nem teszi lehetővé, hogy rendes olvasást hajtson végre a néző. Csak ebben az epizódban mennyit változott Alicent és Rhaenyra vagy épp Daemon és Viserys kapcsolata. Folyamatosan extrém kilengéseket járt be mindkét viszony, de alig kapunk segítséget nem kap azzal kapcsolatban, hogy mi játszódik le a karakterekben.

Alicent az új helyzetében borzasztóan egyedül maradt és nincsenek igazi bizalmasai és óriási űrt hagyott maga mögött Rhaenyra. A rövid beszélgetés során szinte azonal felismerik, hogy milyen nagy szükségük lenne egymásra. De ez az egész csak ebben az egy jelenetben létezik, mert Daemon és Rhaenyra bolha úti kirándulása után után minden megváltozik. A kapcsolatuknak megint oda és hiába lennének rászorulva a barátságra, a körülmények ezt megint nem teszik lehetővé és egyébként is fontosabb a dráma, minthogy a karakterek megpróbálják valahogyan letárgyalni a helyzetet, úgy hogyan azok szokták, akiket több éves, akár évtizedes barátság köt össze.

A célkitűzés, hogy 3-4 évad alatt mutassák be a Targaryen polgárháborút nem igazán áll összhangban azzal, hogy az alapsorozattól kölcsönözték a hangvételt és a történetmesélési stílust.

Jobb döntés lett volna később elkezdeni a történetet és minden mást, amit most próbálnak lefektetni, flashbackekkel, szépen hozzátenni, mert ez az előkészítés legtöbbször kapkodósnak érződik, és az egy-egy kulcsjelenettel végül nem tudnak olyan sokat elmondani, hogy annak később annyira nagy jelentősége legyen, hogy máshogy nézzünk majd a történésekre és a főszereplőkre.

Vagy ha már így döntöttek, akkor sokkal több káoszt és kevesebb komolykodást kellett volna a jelenetekbe tenni, hogy lássuk mitől is olyan különleges a sárkány vére és miért fogadkozott Casey Blostól George R. R. Martinon át mindenki, hogy ez nem csak egy újabb bőr a csatorna legsikeresebb sorozatáról, hanem valami, amit tényleg megéri elmesélni.

Azt továbbra is hiszem, hogy a történet megérdemli azt, hogy a képernyőn lássuk. De félek nem a megfelelő hangulatot, sítlust és hangvételt választották a nyughatatlan sárkányok bemutatásához.

Egyéb megfigyelések:

• Ez a poszt inkább az eddigi négy epizódról szól, mintsem kizárólag a "King of the Narrow Sea"-ről, de ez történik akkor ha a legfontosabb jelenetek nem ütnek be igazán.
• Elmentem a szexizés mellett, de közben segített rávilágítani az egyik központi hibájára a sorozatnak. Mindenesetre ebben a tálalásban elég durva volt látni Rhaenyra szexuális öntudatra ébredését, úgy hogy továbbra is ugyanaz a színésznő játssza, aki kislányként is alakította a karaktert.
• Ismétlődő téma volt, hogy ki birtokolja egy kapcsolatban a valódi hatalmat. Legutóbb Cristone Cole-lal került elő ez, most pedig Allicenttel is ez volt a téma. Az anyasorozatban nagyon jól működtek ezek a tematikák, itt is megfelelő a tálalás, de a Targaryenekről szóló sorozatnak soha nem ez lesz az erőssége.
• Biztosan vannak rosszabb melók, de nem lennék dobos egy bordélyházban, az tuti.
• Tanulságként ennyit írtam fel az epizódról: "Az igazság nem számít, csak hogy mit gondol a birodalom."