Fanboy Híradó

Fanboy Híradó

Game Of Thrones 7x01 - Dragonstone

2017. július 17. - Fega

1-gbeurj1aawtt_jr5iq8llq.jpeg

Szokásosnál hosszabb szünet után tért vissza a Trónok harca, ráadásul egy olyan résszel, ami tálcán kínálja a fanyalgást. 

A sorozat egyébként sem a bombasztikus nyitóepizódjairól volt híres, mert az egyszerre sok szálon futó cselekmény eléggé megnehezíti a készítők dolgát. Ezért az első részek mindig arról szólnak, hogy felfrissítsék a nézők emlékezetét abban, hogy épp ki hol tart a kárhozat útján.

Itt egymás között vagyunk, úgyhogy el lehet merengeni azon, hogy ezeket a helyzeteket, hogyan tudták tematikailag értékes dialógusokkal felépíteni. Az utolsó előtti évadban a sorozat már az, ami, oké, hogy ez a kiszámíthatatlanság csimborasszójaként lett igazán híres, de ha épkézláb történetet akar mesélni, nem csak random eseményeket egymás után, akkor előbb-utóbb abba kell hagyni a váratlan fordulatokat, mert úgy nem lehet értelmesen történetet mesélni.

Nem fogok úgy csinálni, mint aki nem tudja, hogy ezt korábban előttem már mások megfogalmazták sokkal profibban. Egészen konkrétan erre, illetve erre az írásra gondolok, amik végigveszik, hogy a sorozat nem maradhat örökre olyan zabolátlan, mint az első, illetve főleg a harmadik évadban volt. A történet végére olyanná kell válnia, ami ellen annak idején fellázadt, de ez nem jelenti azt, hogy még nincs néhány trükk a tarsolyában. Ezekkel viszont vigyázni kell, hogy ne csak hatásvadászatként csapódjanak le a nézőknél.

1-bj_9yhakx-yq4crcwsqmxa_1.jpeg

Rögtön az epizód kezdése egy ilyen rosszul sikerült bűvésztrükk, ami ilyen nézői jutalomfalat akar lenni a sok szopás és kegyetlenkedés után, de valójában nulla érzelmi reakciót vált ki. A vörös nászt nem lehet megbosszulni. Történjék bármi a Stark gyerekekkel, az ott történtekért semmi sem adhat elégtételt. Ugyanez volt igaz akkor is, mikor Ramsey-t megették a kutyák és igaz most, mikor Arya egyetlen trükkel írtja ki gyökerestül a Frey-ek vérvonalát. Sokszor elmondták már, hogy a méreg a nők fegyvere, Arya pedig bizonyítja, hogy ettől még nem kell lenézni, mert hatékony és pontos módszer lehet ez, pláne ha az ember tudja, hogyan cserélje le az arcát.

De attól még, hogy hatékony nem éreztem, elégedettséget, diadalt és lehet ennek az illusztrálása volt a készítők célja, mert akkor elég világosan mutatták meg, hogy miért nincs értelme annak a bosszú hadjáratnak, amiért a szereplők szenvednek. Aryát nem láttam kiábrándultnak, de legalább rögtön fel is fedezhetjük az epizód egyik fontos témáját, az egymás ellen forduló testvéreket.

Arya és Jon esetében ez konkrétan nem történik meg, de azért láthatjuk, hogy az egyik épp az ártatlanokat mészárolja le az apjuk bűnéért, miközben Jon nem hajlandó ugyanezt megtenni. Ezzel Jon már az a kettőpontnullás vezető, aki "kivezet minket az éjszakából", illetve az, aki tudja, hogy mit miért csinál és annak valóban van értelme. A sorozat kezdeti szakaszában megtagadták tőlünk az ilyen vezetőket, a hatalom azoknak a kezében volt, akik teljesen alkalmatlanok voltak rá. Olyan érzésem van, hogy Arya azért fürdött a Freyek vérében, mert a készítők akartak dobni egy csontot a nézőknek és nem azért, mert ez szolgálta legjobban a történetet az epizódot vagy a karaktert.

01_game_of_thrones_701_19.jpg

Az ilyen pillanatoktól úgy olvad le a Trónok harca különlegességét adó jégpáncélja, ahogy annak a bizonyos jégtömbnek is kellett volna azon a rosszul sikerült Facebookos-közvetítésen.

Azt nem szabad elfelejteni, hogy hiába volt részben frusztráló, hogy a hatalommal mindenki visszaél és gőgösen viselkedik vele és megbűnhődik az, akihez kötődik a néző, mégis ez adta mindennek az alapját. Ahogy ez egyre fogy, úgy kell valami, amivel meg lehet őrizni a páncélt, és fenntartható, hogy ez még mindig az a sorozat, amibe 2011-ben beleszerettél. Az egyik ilyen az lesz, hogy az eddig külön utakon járó Stark gyerekek között megromlik a kapcsolat. Elsősorban Sansáról és Jonról van szó, ahol (kifordított módon) Sansa képviseli a régi, Jon pedig az új szellemiséget.

Kíváncsi leszek, hogy durvaságban ezen a szálon meddig lehet elmenni, lesz-e náluk is testvérgyilkosság. A Greyjoyoknál már volt, a Lannistereknél pedig egyre inkább úgy tűnik, hogy lesz és a Királyölő Királynőölőként fejezheti be a sorozatot. Ezzel lehet leginkább összekötni a királyvári és a deresi szálakat. Jamie és Cersei közös napjai nyilvánvalóan meg vannak számlálva és azok után, hogy megjött Euron Greyjoy és kicsit fel is piszkálta a tüzet, még egyértelműbbé vált, hogy egy újabb lassú előkészítésnek vagyunk a szemtanúi.

1-xpqgrik0cmyo1k_qnohrna.jpeg

Mert a másik alappillére Martin egyediségének az az, hogy minden fontosabb fordulat elő van készítve, valahogyan elő is van jegyezve és bizonyos események folyamatosan ismétlődnek a történet során. Ilyen például az esküvő, de a harc általi ítélet is. Kulcsmomentumok, amik rögtön az elején előkerülnek, amikor még nem is sejtjük, hogy később milyen fontossággal bírnak majd. Ide felírhatjuk talán a testvérgyilkosságot is, amit Dany ugyan konkrétan nem követett el, de szívesen megtett volna, legutóbb pedig Euron szabadította meg a földi élet kínjaitól drága testvérét.

Ezek után Jamie esetében semmi sem jelentene nagyobb drámát, minthogy a kardvívó kezétől, családjától, büszkeségétől megfosztott Jamie megint ott lesz, hogy megöli azt az őrületet, akit neki az élete árán is védenie kellene. Ilyenekre még lehet azért számítani, de vajon elegendőek lesznek-e ezek a fordulatok ahhoz, hogy ne érezzük túlságosan hagyományos mesebeli történetnek az egészet? Csak azért, mert még sokan fognak meghalni a végén, valószínűleg a jók győznek, miközben azt szerette meg mindenki, hogy itt ez az egész nem volt ilyen egyértelmű.

Minden csak attól függ, honnan nézzük: ahhoz szoktunk hozzá, hogy a Starkoknak szurkolunk a Lannistereket utáljuk mégis előbbiek szívnak utóbbiak nyernek. Martinnak sikerült megoldania, hogy a Lannisterek története arról szóljon, hogy ők úgy néznek ki, mint akik nyertes helyzetben vannak, miközben újabb és újabb szarabbnál szarabb helyzetbe kerülnek. Mivel már egyébként is a kihalás szélén állnak ezért nem olyan nagy szám, de szerintem érdemes megjegyezni, ami talán csak egyszer hangzik el a sorozatban, hogy a Casterly-hegyen fekvő utolsó aranybánya már három éve kiürült. Innentől kezdve eleve kérdéses volt a fennmaradásuk, ezen csak gyorsított Jamie, Tyrion és Cersei ámokfutása.

1-nwkl8jx3beuditgwsramkw_1.jpeg

Ez a legnagyobb dilemma a kezdőrésszel kapcsolatban, hogy a feladatát tulajdonképpen ellátja, meghozza a kedvünk a hátralévő harcokhoz, de közben meg elég kevés kalória van ebben az 55 percben.

Arra lenne szükség, hogy haladjon előre a cselekmény, csak erre az epizódnak nem jutott ideje, amihez hozzászokhattunk volna már. A hetedik évadra sokan voltak úgy vele, hogy annyira szorít az idő, hogy nem jut már olyan epizódokra idő, ami csak toporgásból meg a torokköszörülésből és üres, színpadias jelenetekből áll. Miközben az élőhalottak újabb jelenete azt mutatta meg, hogy ez az egész pusztán azért valósulhat meg, mert ők ilyen lassan sétálnak. Ezért van idejük a házaknak, a testvéreknek egymással kakaskodni, ahelyett, hogy azzal foglalkoznának, ami fontos.

És az ő lassú gyaloglásuk kell ahhoz, hogy a sorozat egyébként több legyen az átlagnál és olyanokkal is foglalkozzon, mint például a nők helyzete egy a középkori hasonló hűbéri rendszerre és lovagokra épülő világban. Számos fontos női főszereplő van, akik igyekeznek lebontani a sárkányüvegplafont és elég látványos eredményeket is értek már el ebben a tekintetben. De valami átformálni igen gyötrelmes küldetés, pont Dany szálait tették tönkre az ilyen helyzetek, és Jon is megtapasztalta már, mikor a vadakat és az éjjeli őrség tagjait próbálta kibékíteni.

02_game_of_thrones_701_21.jpg

Ettől még szenzációs látni, ahogy belátja, hogy nincs értelme annak, hogy a nőket kivonjuk a csatából már csak azért sem, mert az emberiség felét elve kizárjuk és milyen hülyeség ez. Ez a feminizmus egyik vívmánya, hogy jönnek emberek és felhívják a figyelmet, hogy hé a legnagyobb hülyeség ha a szülésre hivatkozva egy csomó mindenből kizárod a nőket, elveszítesz ezzel egy csomó értékes embert. Mondjuk ebben a helyzetben nem tudjuk mennyit segít valójában, hiszen nincs már idő megfelelően kiképezni a nőket, de ez azért ez egy lépés a megfelelő irányba. Mondjuk ez még mindig nem olyan, amitől a történet is előre lép.

Azt szintén értékelem, hogy a sorozat egyik legnagyobb gyenge pontja a szememben, hogy a televízió anyagi korlátai miatt nem tud hiteles és életszagú lenni, inkább olyan mint egy színpadi adaptáció és tök levágós mindenről, hogy ez csak díszlet és színészek eljátsszák, ott valójában nem is él senki. Ráadásul a főszereplőink mind különlegesek, gazdagok, vagy valamiben sokkal jobbak az átlagnál vagy jókor voltak jó helyen, a sima egyszerű emberekre nincs idő, akik teljesen ártatlanul szívnak ennek a pár idiótának a hülye természete miatt, akikért mi izgulunk. A mostani epizód viszont valamennyit igyekezett ebből is visszaadni, mintha úgy érezték volna, hogy erre is majdnem utoljára lesz lehetőségük, mielőtt véget ér a sorozat.

Ezért a Véreb elszámolhatott a lelkiismeretével és eltemethette a családot, akiknek az élete az ő lelkén szárad, Arya összefutott olyan Lannister katonákkal, akik nem sztereotipikusak és ugranak rá a törékeny és egyedül lovagló lányra, hogy megerőszakolják. Az a jelenet pont erre épített, hogy a sorozatban megszoktuk, hogy az ilyen találkozásnak durva vége van és szinte már vártuk, de nem kaptuk meg. Mondjuk itt meg lehet, hogy drámai szinten ez jól működik, vagy jó ötlet Ed Sheerant betenni csak úgy, hogy írjon egy számot, ennek ellenére a sorozat ezzel inkább lábon lövi magát, még akkor is ha az eredeti szándék örvendetes volt. Kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogy mennyire szívás köznépnek lenni a Trónok harcában, de pont ennyi idő volt rájuk, semmi több.

1-za3wdwyxuh7qnr9uj661xa_1.jpeg

A főszereplőinkkel pedig leginkább azért babrál ki a sorozat, mert ha látjuk őket, akkor annak jelentősége van, csak úgy nem figyelhetjük őket, ahogy a monoton mindennapjuk telik. Pedig ezek igazán közel tudnak vinni minket a karakterekhez és Sam most megkapta a lehetőséget, hogy egy ilyen montázs főszereplője legyen. A Better Call Saulban elvárjuk az ilyen profi montázsokat, itt viszont nagyobb szükség volt rá, mint Thoros Myrnek a kontyára. Egyszerre ritkán töltünk el hosszabb időt a szereplőkkel, most viszont Sam több napját követhettük végig, ami megmutatta, hogy a pokolnak nagyon különböző bugyrai lehetnek és az az egyik, amiben ő van. Ráadásul nagyon kellett, hogy feltűnjön már Jim Broadbent és újabb angol színészlegenda tegye tiszteletét a sorozatban. Ő a nagymesterként elmondta, hogy a közemberek azért vannak, hogy pánikoljanak a világvége miatt, vagy aktívan segítség előidézni azt, Óvárosban viszont higgadtak maradnak, még akkor is, ha jön valaki, aki azt mondja, hogy hamarosan nagy baj lesz. Sam aztán megmenti a rész becsületét, elárulja, hogy Dany hazatérésén kívül azért is Sárkánykő a cím, mert ott található az a sok sárkánykő, ami kell majd a mások legyőzéséhez. Vagyis legalább Samre lehet számítani.

A sorozat viszont egyre inkább fut ki az időből és ezen a ponton mégis azzal kellett hosszú perceket eltölteni, hogy a szereplők magyarázzák a nem annyira komplex stratégiai helyzetet azoknak, akik esetleg elfelejtették volna. Ez nem jó, egy sárkánynak ennél azért magabiztosabban kellene szárnyalnia, itt a csúcson, ereje teljében, reméljük, hogy az évad későbbi része már ebből a szempontból koncentráltabb lesz.

Egyéb felfedezések:

  • Ez itt a Trónok Harca Fanboy híradó különleges kiadása, jövő héttől a posztok ugyanis a comment:comon jelennek majd meg.
  • Bánatos Edd a sorozatban a legfontosabb szereplő, akiről alig tudunk valamit, mert a sorozatban a könyvekkel ellentétben nem tudtak belőle emlékezetes karaktert csinálni, pedig nekem kedvencem volt az állandóan pesszimista csávó, aki jelenleg igen fontos pozíciót tölt be.
  • Tudom, extra kukacoskodás, de Arya bárkinek az arcát veszi fel, ugyanolyan alacsony marad, nem? Ez eléggé megnehezíti, hogy bizonyos emberek arcát hitelesen viselje, nem igaz?
  • Szörnyen modoros metafora, hogy Cersei festet magának egy hatalmas térképet, hogy ő is mutogathasson a kontinens térképe felett, mint Dany teheti azt Sárkánykőn.
  • Kérdés, hogy mi lesz Euron Greyjoy ajándéka, de annyira nem érdekel, mert biztosra veszem, hogy ő is előbb-utóbb meghal és lehet pont valamelyik testvére fog neki ebben segíteni.
  • Testvérgyilkosság vonalon meg kell említeni a Clegane tesókat, akik biztosan egymás vérét fogják ontani, mondjuk egy másik kérdés, hogy a Hegyben már nem igazán maradt semmi emberi, szóval az nem lesz egy igazi testvérgyilkosság.
  • Ha már utalások, annyira hangsúlyozta mindenki a fal fontosságát, hogy ezután nem kérdés számomra, hogy hamarosan le fog bomlani, valószínűleg ezzel ér véget az évad. (Egyébként pontosan tudjuk, hogy mivel ér véget az évad, de arról inkább ne beszéljünk.)

A bejegyzés trackback címe:

https://fanboyhirado.blog.hu/api/trackback/id/tr8914540646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása