Fega: Az nem annyira jó hír, hogy szegényes a tévés ősz és alacsony a színvonal, viszont nekünk megkönnyíti a helyzetünket, hiszen így egyszerűbb kiválasztani azt az egy sorozatot, amiről hetente posztokat írunk. A felhozatalból különösen kiemelkedik David Simon legújabb sorozata, a Deuce, ami a magyar HBO-ra és HBO GO-ra Fülledt utcák névvel érkezik, úgyhogy nem véletlenül esett erre a választásunk. Azt viszont sajnálom, hogy nekem kell kezdenem az írást, ugyanis szörnyen alulművelt vagyok David Simon sorozatok tekintetében. Én mindössze egy évadnyi Drótot tudok felmutatni, veled szemben, aki sokkal közelebbről ismeri mindkét sorozatát a mesternek.

Ha röviden kellene jellemeznem az igen hosszúra nyúlt kezdést, azt mondanám, hogy néhol túlságosan megfontolt tempóban haladó, de mindenképpen profi pilotot láthattunk.

Közben pedig sok szempontból tipikus és túltolt az egész, ami miatt jobban örültem volna, ha két külön epizódban kell megnézni ezt a sok mindent. De értem, hogy miért döntöttek dupla epizód mellett. Még így is annyit haladt előre a történet, hogy ezt az egészet csak az alapozás elkezdésének nevezném, elég messze vagyunk még a pornóipartól. Viszont nincsenek kétségeim afelől, hogy a maradék 7 epizódban sem fognak nagyobb iramban zajlani az események.

A túltolást szerencsére nem teljesen úgy kell érteni, mint a Bakelit esetében, ami az HBO előző olyan próbálkozása volt, amiben a 70-es 80-as évek New Yorkjában akarta megmutatni egy fehér férfiak által uralt, de a szervezett bűnözéshez is sok szálon kötődő, ipar kulisszái mögötti történeteket, őrült nagy nevekkel a kamera előtt és mögött egyaránt, tévés mércével kifejezetten sok pénzből.

A Boardwalk Empire írójával a zeneiparról nem jött össze, szerencsére a Drót írójának a 80-as évek pornójáról szóló pilotja ígéretesnek tűnik, pláne ha hiszünk azoknak, akik már mind a 8 epizódot látták.

Viszont a Deuce-szal maximum a Leftovers által hagyott űrt tudja pótolni a csatorna, vagyis lesz egy újabb sorozat, amit azok kevesen, akik nézik nagyon szeretik és ezt megírják az internetre, de nézettségi (vagy thinkpiece) rekordokat nehezen fog dönteni. Viszont, az HBO talán reménykedhet benne, hogy a Trónok harca által hagyott legközelebbi szünetben beköszönhet egy Emmy sorozattal. Persze ehhez az kell, hogy fusson addig a sorozat és mindvégig magas minőséget nyújtson. Továbbá ehhez a jelölést már jövőre meg kell szereznie.

Na de elég lesz már a kontextusból, beszéljünk már arról is, hogy milyen maga a Michelle MacLaren által rendezett pilot, ugye?

Azzal kezdeném, hogy második nézésre striguláztam, hogy hányszor jut eszembe a Bakelit és vagy a Mad Men. Persze ha az ember keresi a jeleket, akkor mindenben meg tudja találni. Németh Szilárddal ha megnézetnénk az epizódot, valószínűleg utólag könnyen be tudná bizonyítani, hogy az egész a Soros-terv egy újabb bizonyítéka. Szóval ez még önmagában semmit sem ér, mindenesetre az első epizódban például sok volt az erőszak, illetve az olyan helyzet, amikről azt éreztem, hogy a drámai hatás miatt túltoltak. Nem mindenben érződött tehát mértékletesség.

James Franco "első karaktere", Vinnie, nagyon hamar szerez egy sebet a homlokára, és térdre kell ereszkednie. Később kiderül, hogy ő az antihősök periódusos rendszerében egészen közel lenne egy klasszikus hőshöz, de még így is a határzár rossz oldalán találja magát. (Németh Szilárd látod mit tettél velem?)

Tök sokáig jutottam anélkül, hogy hozzád fordulnék Gaines. Te mit gondolsz, Vinnie-ről? Első benyomás alapján hozhat valami frissességet a presztízs dráma hősök egyre büdösebb öltözőjébe?

Ikertestvéréről leginkább beszélnek az epizódban, néha tűnik csak fel a képen. Ilyenkor olyan jelenetekkel jellemzik nekünk, mint hogy ő az a srác, aki simán átsétál a Times Square-en és leszarja, hogy mindenki rádudál. Ezenkívül a lehető legelcsépeltebb karakter hibája van: fogad és veszít. Sok pénzt. (Ilyenkor nem a jó dolgok miatt jut eszembe a Bakelit.) Amivel ikertestvérét is megszívatja. Remélhetőleg később Franco másik arcából is többet láthatunk (én kérek elnézést), hogy jobban megítélhessük. A többi fontosabb férfi szereplő leginkább strici, kíváncsi vagyok, hogy a jövőben esetleg helyettük több pornó producer kerül majd fontosabb szerepbe, vagy a nyolc epizódon keresztül ez marad a felállás.

A női szekció jellemzésre rád marad Gaines, neked kell majd elmesélned, hogy mennyire tudja egyenlően kezelni a kurvákat a történetben a sorozat. Lassan át is adom a labdát ehhez, de előtte még mindenképpen szerettem volna leírni, hogy az első benyomásom a sorozatról, hogy olyan mintha nem is akarná a valóságot megmutatni, ez nyilvánvalóan egy álom.

Erre a tényre viszont nem hívja fel olyan egyértelműen a figyelmet, mint a Hannibal, vagy gondolom a Twin Peaks, amit soha nem láttam, de az alapján, amit hallottam, az is ilyen, és mindenképpen érdekel a véleményed, hogy neked eszedbe jutott-e bármi hasonló az első epizód kapcsán.

Mert ugye a Drót az pont egy olyan sorozat volt, aminek az életszerűsége volt az egyik legnagyobb erénye. Azt hiszem ebben az esetben Simon egy másféle sorozatot készít.

Így sokkal könnyebb elhinni, hogy egymás után jönnek a tipikus és erőszakos helyzetek, amik egy része elég klisésnek is hat. Van ebben valami, vagy csak igazán jó lettem kifogások keresésében? Mindenesetre akkor éreztem, hogy itt nagyon tudja mindenki, hogy mit csinál, amikor az elején feltűnt, hogy néha alkalmazzák ezt, hogy a jelenet elkezdődik egy szereplővel majd ő kisétál belőle és egy másikkal folytatódik, hogy a végére a szexet és az erőszakot pont így tették be.

Profi, türelmes, erőszakos, Simon is azt akarja, hogy a káposzta is megmaradjon meg a kecske is jóllakjon és ez össze is fog neki jönni. Csak türelmesnek kell lenni. Te mit gondolsz Gaines?

Gaines: Kell a türelem Simonhoz, mert ő is megfontoltan építkezik, jól látod a dolgot. Mondhatjuk persze, hogy manapság egy sorozat nem engedheti meg magának, hogy ne ragadja torkon-tökön a nézőt a legelején, és hogy a Peak TV egyik legnagyobb rákfenéje, hogy a tévézésbe újonnan beszállt vagy a streaming szolgáltatóktól kapott szabadságtól megrészegült készítők túlnyújtják, felpüffesztik az első évadaikat. (Lásd, „az első évad még csak a prológus”, és társai.)

De Simon már akkor is a fontolva haladás és az aprólékosság jegyében dolgozott, amikor John Landgraf vagy a Netflix még a kanyarban sem volt. Meg lehetne persze kérni, hogy alkalmazkodjon a megváltozott sorozatfogyasztási szokásokhoz, de az a munkamódszer, amit még az újságírói évtizedei alatt szedett fel, nem bloatot eredményeznek, hanem azt az érzést, hogy jó kezekben vagyunk, ha mi is hajlandóak vagyunk belefektetni a szükséges energiát, odafigyelést.

Nekem legalábbis imponál, hogy van ez az öreg róka, aki nem hagyja magát elcsábítani a könnyebb, színesebb út által.

Mert a legnagyobb félelmem pont az volt, hogy a Bakelit sorsára jut, és elveszik a 80-as 70-es évek csillogásában, a színes díszletek között. Hogy most az egyszer megpróbál valami populárisabb cuccot csinálni, amivel talán több nézőt és több díjat be tud zsákolni magának. (Én nem táplálnék túl nagy reményeket az Emmy-jelöléseket illetően, Simon sorozatai nem szoktak egybevágni az Akadémia ízlésével.) Szerintem senki nem haragudott volna meg rá, ha ezúttal úgy csinál sorozatot, hogy ne csak évekkel a befejezése után tegyen szert kultstátuszra, legfeljebb csalódtunk volna a végeredményben.

Szóval tetszik a csökönyösség, ahogy a pornó témát is tárgyilagosan, hideg fejjel, a rendszer működésére fókuszálva ragadja meg. Hiába vetkőzik le Maggie Gyllenhaal, ez nem az a fajta csöcsvillantós HBO-sorozat, mint a Trónok harca vagy a Westworld, amik elvileg a szexualitás és az erőszak összemosódását, közös halmazát térképezik fel, de közben azért igyekeznek izgalomba is hozni minket. (Sőt, úgy tűnik, egymaga próbálja feljebb tornászni az HBO farokmutató kvótáját, szerintem több férfi hímtagot kaptunk az arcunkba, mint női nemi szervet.)

Tetszik, hogy egyelőre elkerülni látszik a Bakelit buktatóit: nem merül ki abban a múltidézése, hogy mennyire menő volt a köldökig kigombolt ingek, barna bőrkabátok és szabadosabb erkölcsök amerikai érája. Ez már a droghasználatban is látszik: Bobby Cannavale a tipikus Scorsese-vágásokkal vagányosítva szívta fel a kokót, és pörgött be tőle úgy, ahogy csak a filmeken lehet, míg a Fülledt utcák világában hétköznapi a narkózás, szív a prosti, hogy bírja a melót, szív az egyetemista, hogy bírja a magolást, és szív Franco is, mert milyen sorozat lenne az, amiben szerepel Franco, és nem szív valamit.

Tök sokáig jutottam anélkül, hogy elkezdenék válaszolni a feldobott kérdéseidre, de most nincs visszaút, mert Franco ikertornyai azok, amiknél én is a leginkább érzem még a tipikusságot, és amiknél várakozó álláspontra helyezkedem. 1971-ben még épül a World Trade Center, és 2017-ben még csak épül Vinnie és Frankie. Olyannyira, hogy Frankie nevére külön rá kellett most keresnem, róla tényleg még csak a sablonos szerencsejáték ballaszt derült ki.

Vinnie-t sem sorolnám egyelőre a legígéretesebb karakterek közé, sem a magánéletét, sem a melóját, sem a személyiségét illetően. Az se feltétlenül baj, ha ez így marad: a Tremében sem Steve Zahn volt a legérdekesebb szereplő, inkább csak a mesélő, vagy egyfajta habarcs, ami az innen-onnan szedett téglákat mindenütt összeköti. Egyelőre működik Franco sármja, és működik az is, hogy Simon nem a Tony Soprano-Al Swearangen-Don Draper-Walter White antihősös mátrixba szokta helyezni a főszereplőit, általában rendes, bár erősen gyarló, önpusztító embereket állít a középpontba, akik valami többet akarnak, és kevésbé a férfiegó garázdálkodását szimbolizálják, mint inkább a korrupt, közönyös intézményrendszerekkel szembeni szélmalomharcot.

„Építek valamit”, mondja Vinnie, aminek az első lépcsőfoka volt a balett-trikós trükk, pénzszerzés céljából történő tárgyiasítás, eszköz valamihez, amiből sokan profitálhatnak. Az egyenlet másik tényezője meg a főcím utáni dialóg Nixonról, aki ugyanúgy csak álcaként arcoskodik, mint a stricik. De számít, mit gondol legbelül, ha a lényeg az, amit kifelé tesz?

A két testvér dinamikája és konfliktusai ezzel együtt valóban nem kötnének le önmagukban, cserébe az utolsó jelenet szerintem elég jól felvázolta, hogy a Fülledt utcák miről fog szólni. Itt mindenki csak magára számíthat, a szexiparban és az életben egyaránt, pedig név szerint ismerik egymást a pultosok és a stricik és a prostik Manhattan utcáin. Megkerülhetetlen téma a kiszolgáltatottság, és Simon sorozataiban mindig kiemelt szerep jut a közösségeknek, mert egyedül azok tudnak védőhálót biztosítani a bürokráciával vagy az erőszakkal szemben.

Nem tudom, hogy amikor majd bejön a képbe a pornóforgatás, akkor a Boogie Nights lesz-e a vezérfonal, amiben egy csomó elcseszett ember alkot diszfunkcionális családot, de egyelőre még nehéz volna vitatkozni Candyvel, aki egyedül, strici közvetítése nélkül boldogul az utcákon. Mert látszólag jól jön a biztonság, amit a strici nyújthat, meg olyan családiasnak tűnik az egész, ahogy várják a drosztnál a prostijaikat, meg ahogy még a zsaru is leül közéjük kifényesíteni a cipőjét.

De az egyenlőség és a szolidaritás csak álca, a prostitúció is csak egy daráló, mint bármelyik iparág, ahol azonnal bekerül a gépezetbe a buszról leszálló vidéki lány (újabb klisé, amivel már most játszottak egy picit), és a kiöregedő alkalmazottnak sem jár extra szabadság feltöltődésre. Világosak az alá-fölé rendeltségi viszonyok, és világos az is, hogy véd- és dacszövetség legfeljebb a prostik között létezhet. Még így sem mehetsz biztosra: amikor a kezdő prostinak elmondják, melyik striciben nem szabad bízni, nem C.C.-t emelik ki, sőt, rá azt mondják, semmi extra, olyan mint a többi. Sejthetnénk persze, hogy mindig a jófejnek tűnők a legveszélyesebbek, de ha ez a semmi extra, milyen lehet a rossz.

Kapitalizmus, bitches.

Nem lesz könnyű dolga a sorozatnak amúgy a thinkpiece-ek korában, mert egy olyan történetet indított el, ahol rendszeresen bántalmazzák majd a női főszereplőket, akik többségében szexmunkások. Nem tudom, te hogy vélekedsz róluk, szerintem elég változatosak és emberiek ahhoz, hogy ne csak szimbolikus bokszzsákok legyenek, és már most többféle formáját ábrázolták a fizetett szexnek, mint az HBO eddigi felhozatala általában. Jól fog jönni, hogy Simon és George Pelecanos nem moralizálnak, mert állíthatnák azt, hogy ez egy húsipar, ami kizsákmányolja az áldozatokat, meg azt is, hogy ez is csak egy pénzkereseti lehetőség, meg azt is, hogy bűnös fertő az egész. De egyik sem fedné teljesen a valóságot, Simonéknak pedig pont a teljes lefedésre törekvés az erősségük.

És itt vitatkoznék veled, mert én egyáltalán nem éreztem álomszerűséget, szürrealitást, valóságtól elemeltséget a történetmesélésben. Az igaz, hogy Michelle MacLaren és a látványtervezők újrateremtettek egy neonfényes, mára letűnt Times Square-t, aminek van egy időutazás jellege. De a rendezés, az operatőri munka sosem stilizált, nincs kísérőzene, a karakterek a saját argójukban beszélnek, és nincsenek tekintettel arra, hogy az avatatlan nézőknek közérthetően adják át az expozíciót. A körítés jobban csillog, de nekem ez éppoly kézzelfogható, realisztikus közeg, mint Baltimore vagy New Orleans, mint Irak vagy Yonkers.

Még visszaadnám neked a szót, mert érdekel, mit gondolsz a karakterekről vagy a témákról Francóékon kívül. Van már olyan szereplő, vagy olyan szál, ami felkeltette az érdeklődésed? Volt olyan apró részlet, jelenet, ami a sablonosnak érzett elemeken túl mégis egyedivé tudta tenni számodra a pilotot? Mit vársz a hátralévő hét epizódtól?

Fega: Nem igazán indokoltam meg, hogy mire gondoltam álomszerűség alatt. Lehet, hogy nem használt olyan képeket, hangokat, amikkel jelezni szokták a szürrealitást, de mégsem érzem azt, hogy a valóságban járunk. Lehet, hogy a cél egy hitelesebb kép erről a mocskos városról meg a benne boldogulni próbáló emberekről, de maguk a helyzetek, amiken keresztül a történet kibontakozik, nem az életszerűségük maradnak emlékezetesek. Főleg azokra gondolok, amik Vinnie-vel történnek, kezdve a már emlegetett utcai támadással. De később, ahogy látjuk házasságának utolsó momentumait, nekem azok is olyan helyzetek, amik csak a képernyőn láthatóak.

Mondjuk a múltidézés mindig trükkös, nem tudom mennyire lehet eleve egy HBO sorozatban rekonstruálni New York utcáit a hetvenes években, különös tekintettel a kurvák és a stricik meg a rendőrök kapcsolatára. Nekem az emlegetett cipőpucolós jelenet, vagy a másik, ahol a stricik arról beszélnek, hogy Nixon is olyan, mint ők, inkább érződött egy filmes jelenetnek, ami tudja magáról, hogy éppen kikacsint arra a jelenre, amiben megidézik a múltat. Ez mellesleg egy olyan dolog, ami a Bakelitnek szintén nem jött össze, de azt hiszem egy idő után abba kell majd hagynunk ennek a döglött lónak a rugdosását.

Egyébként ez a fura hangulat tette nekem egyedivé az első részt és garantálta, hogy bár éreztem, hogy lassan megyünk előre, de mégis van egy olyan aurája ennek az egésznek, ami nagyon hamar elkapja az embert és a szokásosnál egy picivel többet enged meg a készítőknek. Egyelőre pedig az egész mindenképpen több, mint az apró részei, mert amellett, hogy a főszereplő ikerpár nem tűnik érdekesnek, nincs egy konkrét másik szál, amire azt mondtam volna, hogy na ez nagyon érdekesen indul. Maggie Gyllenhaal Candy-je izgalmasnak tűnik, de a szülinapos fiúval annyit sikerült megmutatni róla, hogy milyen profi, ami nem olyan meglepő azért. És oké, hogy tetszett nekünk a rész, meg ígéretes a sorozat, de összességében egyik főszereplőt sem sikerült olyan emlékezetesen indítani, mint mondjuk a Mad Menben, ahol szintén voltak klisék és szintén ki is kacsintottak emiatt.

Mikor pedig kiderült, hogy Candynek van egy gyereke, akkor húztam a legnagyobb strigulát a Mad Men/Bakelit hasonlóságokhoz. Bízom benne, hogy tudják mit csinálnak és több ötletük van, mint nekem, mert én nem látom egyelőre, hogy ezt milyen formában lehet úgy folytatni, hogy ne fusson bele a klisékbe. Lori feltűnésével kapcsolatban már te is említettél egy másik tipikus húzást, azzal kapcsolatban inkább vagyok bizakodó, hogy sikerül valami tényleg újat és érdekeset mondaniuk rajta keresztül.

A pornó kialakulása sokkal jobban érdekel, mint ez az utcai világ a stricikkel és a kurvákkal, úgyhogy eléggé várom, hogy inkább arra terelődjön a fókusz, azért is lamentáltam azon, hogy lesznek-e még olyan fontos szereplők, rendezők, producerek, akikről egyelőre még fogalmunk sincs. Vagyis fura módon azt szeretném, hogy inkább olyasmi közegben játszódjon a sorozat, mint a Bakelit, aztán mutassa meg, hogy lehet azt jól is csinálni. 

Egyéb megfigyelések:

• Abby-ről végül nem írtam, de nála sem nyűgözött le sem a tanárral való dugás, sem a drogvásárlás. Viszont ha témákat keresünk, akkor Abby és Candy között megvolt a párhuzam, mindketten ügyesen manipulálták a helyzetet úgy, hogy minél kevesebb munkával, minél többet nyerjenek. (Fega)
• Kíváncsi vagyok, Zoe Kazan vajon fel-fel fog-e még bukkanni, vagy csak egyszeri vendégszereplő volt, és nem tudom, mennyire érdekelne amúgy a karaktere, de elég jól hozta a fiatal Carmela Sopranót. (Gaines)
• A rész elején rohadtul zavart, hogy nem tudtam rájönni, honnan ismerem a Reggie Love-ot játszó színészt, mert tudtam, hogy a hangját már rengetegszer hallottam. A stáblistából derült ki, hogy Tariq Trotter, művésznevén Black Thought, azaz a The Roots énekese rejtőzik a barkó alatt. (Gaines)
• David Simon-istálló: El lehet szerintem kezdeni gyűjtögetni a Simon-sorozatok társulatából felbukkanó arcokat. A Drótból jött Method Man (Rodney), Gbenga Akinnagbe (Larry), Lawrence Gilliard Jr. (a zsaru), és egy jelenet erejéig a ráspolyhangú Anwan Glover (a szakács a stricik éttermében), a Show Me a Heróból pedig Dominique Fishback (Darlene).(Gaines)
• A forgatókönyvírók sajnálhatják, hogy nincsenek már üzenetrögzítők, nincs még egy eszköz, amivel ilyen könnyen lehetne bemutatni egy karakter különbözői oldalait, mindössze néhány perc alatt. (Fega)
• A rendezésből ki kell emelni, hányszor kerülnek a kép előterébe a női lábak, de a kedvencem az a snitt volt, amelyen Darlene nézi a tévében a Két város regénye filmváltozatát, és a fekete-fehér képernyőn tükröződik az arca. Ez amúgy pimasz kikacsintás is Simontól, hiszen mindig Dickenshez hasonlítgatták a Drótot a kritikusok, amire ő nem volt annyira vevő. (Gaines)
• Ami még szintén megkönnyítette a belemerülést a sorozatba, azok a ruhák. Sikerült szerintem azt megvalósítani, ami a Mad Mennek is nagy erénye volt, hogy életszerű az emberek ruházata, érződik rajta a 70-es évek, de egyáltalán nincs túltolva és az utcaképeken is sikerült találni egy egyensúlyt, hogy esztétikus legyen, de mégsem érződjön műnek az egész. (Fega)
• Amikor Franco végigsétál az epizód első felében a Times Square-en, ott azért nagyon rámegy a sorozat a hetvenesévekpornóra, de mondjuk MacLaren helyén én is elbüszkélkednék vele, ha tévés költségvetéssel ilyen pofásan újrateremtettem volna 1971-et. (Gaines)
• Lehet, hogy érdemes lesz majd figyelni a mozik hirdetőtábláit a háttérben. Most egy Bertolucci-művészfilm és egy John Waters-trashfilm szerepelt rajtuk. Magas és alacsony kultúra fog majd a sorozatban is folyton összeütközni, gondolom. (Gaines)
• Eredetileg csak Pilot az epizód címe, de igazán ügyes a magyar címválasztás, ami a Téves megközelítések lett, az egyetemi óra nyomán. Ez pont olyan, amit az ehhez hasonló posztok jól tudnak használni. (Fega)
• "Everything is everything." Nem olyan csattanós tételmondat, mint az "All the pieces matter", hátha lesz majd jobb is. (Gaines)