Elsőre nem is tűnt fel, de ez bizony egy igazán sötét és szomorú rész volt. Búcsút veszünk Gabrieltől, aki még búcsúajándékként odaszarik Jenningsék lábtörlőjére és Paige miatt teljesen ellentétes jeleket küld Philipnek és Elizabethnek. Paige szakít Matthew-val mindenfajta komolyabb indoklás nélkül, és jelenleg igen nehezen tudja elképzelni, hogy hogyan is fogja majd elviselni az életét és az epizód egyik legszomorúbb jelenetében vigasztalásul az édesapja is csak annyit tud mondani, hogy később majd jobban hozzászokik a helyzetéhez. Philip azért még elég sokat hazudik a lányának a munkájáról vagy a világról, de azzal már most sem akarta áltatni, hogy később esetleg jobb lesz. Stan számára kiderül, hogy vakmerő akciójával és fenyegetőzésével sikerült megmentenie Oleg életét, cserébe viszont ki akarják rúgni. Ami valahol érthető is.

Így egymás után felsorolva elég nyilvánvaló, hogy az epizód hangulatban legközelebb talán egy halotti torhoz van, pedig mostanában nem is halt meg senki fontos. Viszont az utolsó előtti évadra már annyi szomorúsággal töltötték meg az epizódokat, hogy mivel különösebben nem hangsúlyozzák ki, így nem is olyan feltűnő mekkora szar van valójában mindenütt.

Philip és Elizabeth, illetve mindenki, aki valamilyen elnyomó hatalom vagy ügy érdekében feláldozza a saját életét általában azzal nyugtatja magát, hogy a nagyobb jóért cselekszik és bár lehet, hogy neki most borzalmas, de összességében majd megéri minden egyes könnycsepp, verejték és hullajtott vér. Ezzel jön elő a szokásosnál is letörtebb Paige előtt Tim atya, aki elmondja, hogy Jézus a kereszten is az empátiát jelképezi, enélkül az érzés nélkül nincs önfeláldozás, amire szükség van, ha másokon akarunk segíteni.

Ez egy nagyon szép koncepció, viszont tudjuk, hogy a történelem során milyen sokan éltek vissza vele és az sem véletlen, hogy Paige is nehezen tud belehelyezkedni abba, hogy az a megbélyegzés, ami végigkíséri az életét, az hozzájárul valamilyen nagyobb jóhoz. Mikor Matthew előtt összeomlik és csak annyit tud mondani, hogy nem lehetek a barátnőd többé, akkor nehéz a hős szüleire, meg az általuk állítólag megmentett emberekre gondolni.

Miután megtörténik a szakítás egy sokkal mélyebb és félelmetesebb gondolat tör elő, arról, hogy soha nem lehet őszinte, és soha nem engedhet be valaki mást a lelkébe.

Az, hogy ez milyen nyomot hagy az emberen a mostani epizódban is jól megfigyelhető a szülein. Philip már megint, vagy inkább továbbra is padlón van és nem látni, hogy mi fogja ebből kihozni. Ezt az epizódot ráadásul Matthew Rhys rendezte, amitől talán még könnyebb volt a fáradtságot eljátszani. A Piage-dzsel kapcsolatos jelenetekben azt találtam a legérdekesebbnek, hogy bár az új helyzet azt jelenti, hogy már nem kell a lányuknak konstans hazudni, azért mégsem mondhatják el általában a teljes igazságot, ami újabb hazugságokhoz vezet. Erre remek példa, hogy ők már kiderítették, hogy az amerikaiak nem elpusztítani akarják az orosz gabonamezőket, hanem erősebbet termelni saját használatra. Ez viszont nem fér bele a narratívájukba, nem akartak arról magyarázni, hogy Amerika valójában nem is olyan gonosz, viszont ők azok, mert lopni akarnak tőlük.

Ugyanez igaz, mikor Philip hazaérkezik Kansasből, ahol már eleve a halálán volt és soha senki nem egyezett bele szexbe ennél kisebb lelkesedéssel, mindenesetre a repülőút után Paige érdeklődően bombázta néhány kérdéssel, amire Philip inkább nem válaszolt volna, de aztán kénytelen volt valamit hazudni. A munkájukról továbbra is csak egy leegyszerűsített és kiszínezett képet kap Paige, ami később valószínűleg még gondokhoz vezet.

Az epizód alapján nehéz eldönteni, hogy Philip hogyan is áll a helyzethez, mert miután hazaérnek Gabrieltől Elizabeth nagyon lelkes azzal kapcsolatban, hogy a lányuknak mennyire tetszett Gabriel, a kázi pótnagypapa. Philip ugyan bólogat, de egyáltalán nem úgy jön le, mint amit komolyan is gondol. Később erre ugrik rá Gabriel, aki az utolsó találkozás során külön találkozik Jenningsékkel és Elizabethnek dicséri azt, hogy sikerült belenevelni némi oroszos földhözragadtságot a lányba, Philipnek viszont már azt mondja, hogy igaza volt: a lányukat nem kellett volna a kémkedés közelébe sem hozni.

Ezután távozik, ami nem semmi kis cliffhanger, de az is elég durva, hogy az évad közepén csak így szabadultak meg Gabrieltől az írók, ami kicsit olyan, mintha Langellának kellett volna hirtelen távoznia. Mert ha ők döntöttek úgy, hogy ennyi volt a karakterben, akkor nagyon fura, hogy ez a kifutás, még ha az utolsó cselekedete ad is egy cliffhangert, azt gondoltam volna, hogy a távozásából ennél sokkal többet ki lehet hozni.

Két beszélgetés is van az epizódban, amiről úgy tűnik, hogy Philip és Elizabeth hiába beszélnek egymással, valójában nem történik közöttük érdemi kommunikáció, ami megnövelheti az esélyét annak, hogy Paige miatt újra elsodródjanak egymástól. Vagy valami más miatt is. Ez a pszichológusos szál is furán van kezelve, Philip Gabrielnél kérdez rá, hogy most mi is ez az egész, Elizabeth pedig saját magáról mesélt a dokinak és nyilvánvaló, hogy ő is érzi a munka negatív hatásait, de még jobban elnyomja az érzéseit, mint a férje. Ráadásul nincs is teljesen tisztában a sajátjaival.

Elég érdekes volt, hogy jól látható csalódással élte meg, hogy a kansasi csávó, (akiről először nem volt túl jó véleménnyel, de aztán megkedvelte), képes volt titkolózni előle, hogy van egy másik csaja is. Biztos van ebben némi szakmai csalódás, hogy tudott neki hazudni, de közben meg ott van, hogy megint belekeveredtek az igazi érzései, miközben tudja, hogy ezt el kellene kerülni és nem is akarja elfogadni a tényt, vagy az ezzel járó veszélyeket. Úgy tűnt, hogy ezt nem is tudják egymással megbeszélni, ami szintén segíthet abban, hogy eltávolodjanak egymástól.

Érdekes volt, hogy az egész Gabriel találkozást az pattintotta még ki, hogy Philip megint szembesült vele: nem is ismerte a saját szüleit és nem akarja elkövetni ugyanezt a hibát. A saját szüleinek viszont nem mutathatja be a lányát, ezért az áthidaló megoldás a tartótiszt, aki egészen olyan, mint egy nagyapa vagy nagybácsi. Ez a "szüleinkről nem is tudjuk valójában, hogy kicsodák" visszaköszön Olegnél, aki nem rég tudta meg, hogy börtönben volt az édesanyja, most kapcsolatait bevetve pedig igyekszik erről többet megtudni.

A sorozat felnagyítja meg a dráma közepébe helyezi, de valójában azért elég hétköznapi dolog, hogy nem ismerjük a szüleinket, vagy nem minden oldalukat. A korkülönbség, a körülmények és a folyamatos nyomás, hogy a legjobb arcunkat mutassuk néha egészen végzetes következményekhez is tud vezetni. Ha nem is ilyen durva módon, mint a sorozatban, de valójában folyamatosan a valóság egy változatát kell prezentálni, még ha nem is azt kell elfeledni, hogy ártatlan és szerelemre és törődésre vágyó nőket cserkészünk be, vagy ártatlan katonákat földelünk el.

Ez a különbség frusztráló tud lenni, Jenningsék esetében pedig szinte elviselhetetlen, de Stannek is meg kell tapasztalnia ezt, mikor Reneenek képtelen konkrétumokon keresztül mesélni a napjáról. Végül talál egy módot arra, hogy elmesélje a dolgot, de ez már nem ugyanaz. Ott van benne ez a torzítás, amitől akarva akaratlanul ott lesz közöttük egy bizonyos fal, amin nehéz mindennap keresztülnézni. Ezért is olyan csábító a gondolat, hogy Renee valójában kém és Gabriel tagadása nem segített túl sokat azon, hogy hirtelen máshogy kezdjük gondolni.

Stan szála mostanság, hogy mennyire ugyanolyan a munkája és a módszerei, mint a KGB-nek. Ez pedig rá is hasonló hatással van, mint Philipre és hiába van benne a munkaköri leírásában, hogy hazudni kell, átverni az embereket azért, hogy együttműködjenek velük, mintha csak túl fáradt lenne már ehhez. Megmondja a szerencsétlen orosz nőnek, hogy ne számítson túl sok jóra, mert ez az igazság. Aderholt meg nem hiszi el, hogy a társa épp elcseszi az egészet.

Persze mostantól, hogy a karrierje is összefüggésben lehet ezzel az üggyel, máshogy kell már hozzáállnia és azt kell elérnie, hogy minél tovább tartson ez az akció. Nem gondolnám, hogy az államügyész később meggondolja magát. Ezzel együtt elég tökös húzás a készítők részéről ledobni az atomot főszereplők szomszédjának karrierjére az utolsó előtti évad közepén. Biztos kiszámolták és átgondolták, de nem egy szokványos taktika. Persze lehet kell majd ahhoz, hogy mikor jön a nagy leleplezés, akkor ne legyen már az FBI kötelékében. De nem akarok előreszaladni, mert az lesz majd a sorozat legfájdalmasabb beismerése arról, hogy nem is ismerjük az embereket, akik fontosak nekünk.

Egyéb felfedezések:

• Nagyon aranyos volt a Watergate-et felemlegető Paige, aki megkérdezte, hogy miért nem fordulnak a szülei a médiához.
• Lehet Philip miatt alakul így, de a kansasi nővel nagyon Martha 2.0 lett a kapcsolatukból.
• Hans volt az utolsó samesz Jenningsék mellett, akit kicsit jobban felépítettek most egy idősebb nő meg egy fekete férfi segít nekik, tök jó lenne, ha róluk is kiderülne valami, nem csak mindig feltűnnének mikor szükség van rájuk.
• “Things have been better” - rég mondott valaki ekkora understatementet!
• Azt nem értem a KGB működésében, hogy ha Renee tőlük van, ráadásul pont a Philip által írt jelentések alapján küldték oda, akkor miért hátráltat bármit, ha tud a dologról? Vagy pont az ilyen titkolózás is segített abban, hogy a ne legyen igazán hatékony a szovjet módszer?