Gaines: A Better Call Saul szereplői nem olyan körökben mozognak, amelyek előnyben részesítenék az érzelmek kimutatását. Svindlerek, maffiózók, kartellügynökök, dörzsölt ügyvédek, nagy- és kismenők, csatlósok és elintézőemberek, akiknek rendszeresen létkérdés, hogy mennyire képesek keménynek, hajthatatlannak, megingathatatlannak látszani. Vegyük csak Nachót, akinek a hosszú távú túlélés érdekében – már amennyire hosszú távú túlélésre bazírozhat – önként és dalolva kell a halál küszöbére vándorolnia. Rezzenéstelen arccal kénytelen tűrni, hogy bandaleszámolásnak álcázva anélkül visszakerülhessen a Salamanca-akolba, hogy a kuzinok rájönnének, valójában már Gus Fring samesza és kéme. Puff, egy gyomorlövés. Ez a minimum. Tessék szépen jó képet vágni a dologhoz. Különben más fizeti meg az árát.

Mivel ez a sorozat nem olyan oktánszámon pörög, mint a Breaking Bad, néha nem is tűnik fel annyira, hogy ezeket a szereplőket is ugyanúgy, részről részre, évadról évadra erodálja az a macsó közeg, amiben létezniük kell. Hogy a saját rossz döntéseik, amik mélyebbre taszítják őket a lejtőn, rendre abból a (hol belső, hol külső) kényszerből fakadnak, hogy gyengeséget semmiképp sem mutathatnak. Talán ezért ugrottak ki számomra ebből a csendes, visszafogott részből azok a mozzanatok, ahol a megismert szereplők egy-egy röpke pillanatra letehetik az álcájukat, mert aggodalomból, féltésből, valamiféle őszinte érzelemből emberként tudnak egymáshoz viszonyulni, ahelyett hogy megint csak a puszta önérdeket latolgatnák.

Kimtől a legkevésbé meglepő, hogy mély empátiával éli meg Chuck levelének felolvasását. Amilyen kemény a külseje, a kifelé prezentált, karakán ügyvédnő képe – aki, ugye, olyannyira nem hibázhat, hogy még a végén árokban köt ki az autójával –, olyan evidens, hogy megviseli, ami a szeretteivel történik. Te mit szóltál a levél felolvasásához? Kim elsírta magát, és szerintem nem azért tört el a mécses, mert Chuck papírra vetette azt a pár sort, amire Jimmynek igazán szüksége lett volna akár még pár héttel-hónappal (egy évaddal) korábban is. Hanem mert Jimmy monoton hanghordozásából, teljesen érzelemmentes reakciójából egyértelmű, mennyire elkésett vele. Jimmynek ez már tényleg nem oszt, nem szoroz, semmit nem jelent, sem az elismerő szavak, sem maga a bátyja, betette egy fakkba, elraktározta a múltban, volt, nincs, többé nem kell vele foglalkozni. Őszintének gondolod Chuck kései szavait? Vagy azok nézetét osztod, akik online amellett érvelnek, hogy a levél hamisítvány, vagy egy utolsó, síron túli fricska, ami még egy évadvégi fordulatnak ágyaz?

A másik két szereplő, akik egy-egy találkozás erejéig, egy röpke pillanatra leveszik a sisakjukat, holott semmi nem diktálja, hogy így tegyenek, az a Mike és Gus, akikről ritkán szoktunk kiemelkedően jó véleménnyel lenni a Better Call Saul-naplókban. Mike-nak nincs saját szála a „Something Beautiful”-ban, csak addig van jelenése, amíg visszautasítja Jimmy bombabiztos Hummel-tolvajló ajánlatát. Érthető, miért nem megy bele az alkuba: túl sok a bizonytalan tényező, nincs szüksége potom pénzekért felesleges kockázatokat vállalni. De engem meglepett, ahogy Jimmy után szól, hogy vigyázzon magára, ahogy megpróbálja lebeszélni az akcióról, és ahogy részvétét nyilvánítja. Mike végletekig pragmatikus, nem nyilvánul meg annál többet soha, mint ami feltétlenül szükséges, és a legtöbb ember púp a hátán, érdekes tehát, hogy Jimmy iránt érez annyi rokonszenvet, hogy ne csak morózusan morogjon neki egy-két tőmondatot. Neked is feltűnt ez momentum, Fega, vagy csak egy átkötő jelenet volt a cselekményben?

Mike akcióit olykor még élvezettel figyeljük, de Gust aztán tényleg nem sírnánk vissza, ha egyszer csak nem szerepelne több epizódban. Mindig a hozzá fűződő eseményeket ítéljük a részek gyenge pontjainak, kíváncsi vagyok tehát, Fega, hogy húztad-e a szádat, amiért az írók újabb régi Breaking Bad-szereplőt hoztak vissza egy hosszabb cameo erejéig. Nem tudom, a Billions-e az oka, vagy Gale egyszerűen annyira kilógott mindig a vérmocskos drogkartellek világából, hogy eredendően érdekes színfoltja ennek az albuquerque-i történetfolyamnak, de számomra kivételesen az epizód egyik fénypontja volt a Gusszal folytatott beszélgetésük.

Tán azért is, mert emlékeztetett, hogy Giancarlo Esposito alakítása csak részben a rezzenéstelen arckifejezések és a gúnytól vagy dühtől meg-megránduló szájsarkak miatt volt emlékezetes, kellett hozzá az is, hogy időnként lehulljon az álca, és azt hihessük, hogy talán bepillantást nyertünk egy kifürkészhetetlen, többszörös fedőréteg mögé húzódó valódi énjébe. Gus Fring vélhetőleg szociopata, és a legőszintébb érzelme minden bizonnyal a Hector Salamanca iránt érzett feneketlen gyűlölete. De épp ezért érdekes színfolt, hogy a Gale-t valóban kedveli, ezért az az álca, az a felvett szerep, amit felé közvetít, teljesen más, mint ahogy máskor láthatjuk.

Ezekkel a pillanatokkal körbelőttem az epizód központi heistjét, ahol a Vamonos Pest leendő munkavezetője, Ira csúnyán befürdik az egyszerűnek tűnő akcióval. Mit szóltál a Hummel-lopáshoz? A lúzer Mr. Neff szerinted is egy olyan Walter White #2, aki túl ártalmatlan ahhoz, hogy valaha Heisenberg #2 váljon belőle? És mit szólsz ahhoz, hogy a sorozat csúcspontját, a „Chicanery”-t szállító Gordon Smith–Daniel Sackheim párosra ezúttal nem a nagy petárdákat bízták?

Fega: Mikor elindítottam az évad harmadik részét, akkor először nem tudtam vele mit kezdeni. Viszonylag lassan állt össze a kép, hogy mit fogunk látni. Az is csak másodszorra jutott eszembe, hogy a minél hitelesebb bűnügyi helyszín felépítése igazából az Alpine Shepherd Boy emlékezetes jelenetének a megidézése. A sorozat egyik védjegye, hogy olyan dolgokat mutat a maga valójában, amit más sorozat sokkal gyorsabban pörgősebben oldana meg, vagy lehet nem is mutatna. Mi viszont minden egyes kidobott töltényhüvelyt jól megfigyelünk, ahogy Tyrus és Victor is nagy alapossággal lövi szitává az autót, majd Nachót is.

Ez alapján rögtön feltűnt, hogy az epizód rendezése nagyon rendben van, úgyhogy a kérdésedre válaszolva Gaines, bizony kicsit furcsa, hogy a stáb egyik legjobb párosát egy ilyen lassú sodrású, előkészítő epizóddal bízták meg. Sackheim ennek ellenére, (vagy talán épp ezért) mindent beleadott a rendezésbe, illetve Skip Macdonald vágó és Marshall Adams operatőr segítségével nagyszerűen építették fel a történetet, illetve mesélték a történetet pusztán képekkel.

Pontsan tudod, hogy Nacho nem igazán volt a kedvencem mostanában és továbbra se mondanám, hogy igazán leköt az, ami vele történik. Pedig ha van valami, ami engem mindig is vonzott, az az ilyen beépített helyzet, amiben most Mr. Varga is találja magát. Papíron rajta keresztül kellene igazán bevonódnunk a Better Call Saul mocskos és véres világába. Az alakítása miatt azonban nem érdekel különösebben, hogy mi történik a karakterével. Látom, hogy durva amibe csöppent, és eszembe jut, hogy ez valószínűleg mindennapos abban a világban, amit a sorozat bemutat. De itt megáll a dolog. Viszont nagyszerű, hogy a magukat folyton keménynek mutató férfiakat hoztad fel, mert valami hasonló jutott eszembe a halálán lévő Nachóról is, aki itt úgy játszott el Michael Mando, mint aki extrémen jól bírja a fájdalmat. Mikor telilocsolták benzinnel az oldalát akkor a tévé előtt is felsikkantottam, de ő alig rezdült bele. Nyilván azért, mert keménynek mutatja magát a karakter, nem?

Ez viszont nekem továbbra sem izgalmas igazán. Ehhez képest Gus és Gale párosa már egy fokkal jobb volt. Magam részéről nem bánom, hogy ő is előkerült, valahol igazából logikus is. Egy új szereplő nálam mindig azt juttatja eszembe, hogy valójában ezeket a szereplőket mind láttuk már meghalni. Általában Gus vagy Mike jeleneteinél nem jut az eszembe, de egy újabb szereplő érkezésnél mindig lepereg előttem a halála. És ebben a tekintetben Gale-é különösen fájdalmas volt, amire Gus is emlékeztet minket, mikor azt mondja, hogy a jóravaló kémikus ennél jobb sorsot érdemelt volna.

Ha már itt tartunk, akkor a karakterek közül leginkább Mike-ra érvényes ez, Walter White egyik legsötétebb húzása szerintem, ahogy szegény Ehrmantraut úrral bánt. Nem bántam, hogy ezúttal nem kapott saját szálat, Jimmyvel közös jelenetük pedig nálam is az epizód egyik fénypontja volt, annak ellenére, hogy én nem tulajdonítottam ilyen nagy jelentőséget Mike kedves gesztusának. Az érvelésedbe viszont nincs hol belekötni, szerintem teljesen jól látod, hogy tényleg rokonszenvet érez valamiért az ügyvéd ismerőse iránt.

Ez a készítők részéről szerintem egy szükséges megoldás volt, mert megerősíti a sorozat alapgerincét, amit az ő párosuk jelent. Segít, ha ebben van egy egyedi kapcsolat, amiből kinőhet oly sok minden más az évadok alatt. Pláne, hogy a legtöbb új dolog, amit nem ismerünk, azt előbb utóbb le kell majd nyesni a narratíva törzséről.

Chuck is ilyen volt, aki olyan hatalmas űrt hagyott maga után, hogy a szereplők továbbra sem találják a helyüket nélküle.

Jimmy persze igyekszik úgy tenni, mintha nem lenne semmilyen problémája. Baj van viszont, több szerintem puszta véletlennél, hogy a hala is megbetegedett. Nyilván a túletetést nem bírta szerencsétlen. Ugyanezt a problémát jelzi szerintem a levélre adott reakciója is. A hanghordozás mellett még azt is ki kell emelni, hogy közben simán folytatja a reggelijét, néha vesz egy kanállal a müzlijéből, mintha csak valami vicces sztorit olvasna fel az újságból.

Szerintem egyébként jogos, mert ha Chuck saját kezével is írta a levelet, akkor sem gondolta komolyan, talán a lelkiismeretén akart könnyíteni, de szerintem soha nem érzett így a testvére iránt, egyszerűen a saját egója nem hagyott helyet ezeknek az érzéseknek. Plusz az évek alatt az ő narratívájában Jimmy volt az, aki mindig eljátszotta a belé fektetett bizalmat, nyilván nem akart a szüleik hibájába esni.

Kim reakciója durva, de ott van az is, amikor keserűen tapasztalja, hogy segítségével milyen magasra tör a Mesa Verde, illetve Kevin. Ennek igazából örülnie kellene, de valamiért mégis visszataszítja az, amit lát, persze ebből nem mutathat semmit, hiszen ettől függ szinte a teljes megélhetése. De szerintem neki nem tetszik, amit most csinál és Kim le fog ugrani előbb-utóbb erről a vonatról.

Végére maradt már Ira és Mr. Neff karaktere. A lopással kapcsolatban igazából Jimmyt emelném ki, akit láttunk már sok aljas tettet véghezvinni, de ez az autós dolog most különösen fájt. Teljesen átlagos palimadárról van szó, akinek épp az irodában kell laknia, és akkor ellopják az egyszem kincsét, amiről nem is tud, hogy az övé, illetve kis híján kicsinálják a kocsiját. Valamiért ezt kegyetlennek éreztem és arra kellett rájönnöm, hogy Bob Odenkirk alakítása nélkül ez a sorozat már rég nézhetetlen lenne, mert egyébként tényleg egy utálatos ember Jimmy vagy Saul, tök mindegy, hogy hívjuk.

És így végül vissza is térek a kezdő gondolatodhoz, a magukat keménynek mutató férfiakhoz, ugyanis a sorozat ebben a tekintetben pont ugyanazt mutatja be, mint a Breaking Bad, a válságban lévő maszkulinitás különböző változatait, élükön Mr. Neff-fel, aki szintén arra hívja fel a figyelmet, hogy ilyen figuráknál milyen sokat számít az alakítás. Mivel mindegyikben ott van a toxikus maszkulinitás, ezért kell valaki, aki megjelenésével tudja ezt picit finomítani. Andrew Friedman erre nem képes, így az ő karaktere sem nyűgöz le különösebben, a kétségbeesett fenyegetőzése sem hatott meg. És gondolom Nachót sem és ez volt a cél, de ettől még szerintem felesleges a történetben tartani.

De nem akarom negatívan befejezni a naplót, mert ez megint egy bitang jó rész volt, annak ellenére, hogy semmi extra nem történt, és pont ez a sorozat, ami tényleg bármit meg tud úgy mutatni, hogy az sokkal érdekesebb legyen, mint a valóság. Ilyen volt Ira csapdába esése is egyébként, vagy az, ahogyan Kim besétált a makettek közé a megbeszélésen. Az átlagost ilyen menőn megmutatni művészet. A szereplők nagyrészével nem akarnék egy bőrben lenni, de a sorozat megmutatja azt is, hogy néha azért elég jó tud nekik lenni. De legtöbbször csak igyekeznek elrejteni, hogy mennyire szenvednek.

Egyéb felfedezések:

• Mr. Neff, amúgy lehet, hogy keményebb csávó és végül egy Walter White-nál is radikálisabb fickót csinálnak belőle. Mindenre fel vagyok készülve.(Fega)
• Kétszer néztem az epizódot és mindkétszer ugyanannyira meglepődtem, hogy a levél felolvasása után vége is a résznek. Elképesztően hatásos befejezés, az addigi jelenet pedig annyira jó, hogy nem is akarod, hogy vége legyen. (Fega)
• Amúgy a részből kimaradt Mr. Hamlin és igazából közben nem tűnt fel, de így utólag azt mondanám, hogy nekem azért hiányzott, még ha értem is, hogy a nagy kartell akció mellé ő már nem fért be sehova. (Fega)
• Kifejezetten rövid, mindössze 42 perces az epizód mondjuk, szóval időben még lehetett volna hozzátenni, de én értékelem, hogy a készítők nem húzzák túl az epizódot, csak azért, mert lehet. (Fega)
• Mit gondolunk Violáról? Lesz vajon fontosabb szerepe az évadban? (Fega)
• Remélem, mert nagyon megörültem neki, hogy megjelent a sorozatban Lane Kim a Szívek szállodájából. Kompetens, lelkiismeretes, empatikus figurának tűnik, szóval lehet, hogy inkább azért kellene drukkolnunk, hogy ne szerepeljen sokat, mert az ilyen figurák általában a rövidebbet húzzák Gilliganéknél, ha máshogy nem, morálisan. Emlékszünk még Ernie-re, ugye? (Gaines)
• Jó, hogy kiemelted a makettes jelenetet, mert bevallom, én nem egészen tudtam mire vélni Kim arckifejezését és a jelenet horderejét. Merthogy ez valaminek az kezdete, vagy valaminek megágyaz, és szerintem jól látod, hogy Kim negatívan látja. De egyelőre inkább csak homályban tapogatózok a Mesa Verde-szálon. Talán attól rettent meg, hogy még több munkája lesz, és már eddig sem bírta energiával? (Gaines)
• Ahogy felnézett arra a cowboyfigurára a Mesa Verde előterében, nem tudtam nem Dougie Jonesra gondolni. (Gaines)