Fanboy Híradó

Fanboy Híradó

Rectify 4x07 - Happy Unburdening

2017. augusztus 17. - Gaines

rectify-episode-407-amantha-holden-20-1000x594.jpg

Let us go now, my one true love
Call the gasman, cut the power out

Az előző pár rész naplóját olvasgatva van egy olyan aggodalmam, hogy nem emelem ki eléggé, milyen erős érzelmi hatást gyakorolnak rám a Rectify epizódjai. Persze, nem mindegyik egyforma mértékben, és a sorozat az analitikus elemzéshez is rengeteg alapanyaggal szolgál. De mindenekelőtt mégiscsak azzal emelkedik felül egy átlagos családregényen vagy bűnügyi történeten, amilyen pőrére le tudja mezteleníteni a szereplőit előttünk. És ez talán még egyszer sem volt annyira igaz, mint a sorozatzáró felé közeledve.

Vegyük a cold opent, ami talán a sorozat történetének legnyomasztóbb jelenete. Iszonyú megrázó, mert ahogy Danielnek, úgy nekünk sincs lehetőségünk elfordulni, felállni, szünetet tartani. Végig kell élnünk vele azt, ahogy megerőszakolták a börtönben, a legapróbb részletekig. Mindent, amit látott, amit hallott, amit érzett. Abban a reményben, hogy ha elégszer végighallgatja a terápiás ülésen készített hangfelvételt, egy idő után már nem fog jelenteni semmit, mint amikor olyan sokszor ismétlünk el egy szót, hogy a hangsor elveszti értelmét. De most még nem tartunk ott, egyáltalán nem. Most még fájnak a szavak.

rectify-episode-407-daniel-holden-34-1000x594.jpg

Annál is jobban fájnak, hogy a visszaemlékezést monológ formájában látjuk. A sorozat az első évadokban rendszeresen élt a flashback eszközével, a börtönben játszódó jeleneteket végignézhettük. A készítők megtehették volna, hogy bevágják a brutális képsorokat, hogy fizikailag elborzadjunk, de ez a megoldás sokkal keményebb. Lelkileg visel meg, miközben nem próbál hatásvadász módon undort kelteni bennünk. Nem az undor a kiváltandó érzelem, hanem az együttérzés, az empátia. Aden Young szemébe nézve, a diszkréten beúsztatott hanghatások és disszonáns zenei motívumok segítségével mélyebb az átélés, mintha explicit tálalásban kapnánk. Őszinte és az áldozat pártján álló ábrázolása ez a nemi erőszaknak, a disszociatív védekező mechanizmusnak, a csapból csöpögő víz szívszorító emlékének.

A „Happy Unburdening” összegző epizód.

Egyrészt temérdek a visszautalás a sorozat elejére, főbb csomópontjaira. Bobby Dean bocsánatkérése a „Jacob’s Ladder” fináléját kerekíti le, viszonozva a megbocsátást, amit Daniel tanúsított a letartóztatott Bobby Deannel szemben. CJ Pickens most is úgy áll meg az ablaknál, mint az „Always There”-ben, amikor Foulkes és Doggett ültek a tárgyalóban. Daniel és Chloe szép búcsútánca az „Until You’re Blue”-ra rímel, melyben Daniel előző szőke szerelmével, Tawney-val táncolt keserűen egy lepukkant motelszobában. Csupa optimista feloldás, feloldozás, a sorozatzáró rész címe („All I’m Sayin’”) meg a „Running with the Bull” Kerwin szájából elhangzó utolsó mondata, ami arra enged következtetni, hogy Ray McKinnon nem mélyponton kíván elengedni minket.

Másrészt azért is összegez a rész, mert most érnek be, most hálálják meg a gondos, néha talán kicsit túlságosan is hétköznapinak tetsző építkezést az átívelő szálak, legyen szó a szereplői viszonyokról vagy a nyomozásról. A rész nagyjelenete cselekmény szempontjából Pickens volt seriff vallomástétele, mely tisztázza a féligazságokat, igazolja az összes gyanúnkat arról, hogy Roland Foulkes kikényszerítette a beismerő vallomást Danielből, és egy lépéssel közelebb visz ahhoz, hogy megtudjuk, mi is történt a végzetes éjszakán. Érdekes és fontos párbeszéd, de még így is ez a legkevésbé hatásos jelenet az epizódban, mert az „Unhinged”-beli vallomástétellel szemben ezúttal három mellékszereplő beszélget, akik elsősorban a plot szempontjából játszottak mindig is szerepet, még ha Daggett esetében emberileg is árnyalt.

rectify-episode-407-janet-talbot-amantha-holden-jared-talbot-08-1000x594.jpg

A szereplők összepakolnak, kiszórják az életükből a felgyűlt lomokat, ballasztokat, számot vetnek. Egyesek képletesen, mint Daniel, mások szó szerint, mint Janet vagy Chloe. Vicces, hogy egész évadban valami rejtélyt orrontottam Jared szála mögött, pedig az volt, aminek látszott, és az eBayes üzletelése az évad egyik fő metaforájának ágyazott meg. Janet felbecsüli használati tárgyainak értékét – kevesebbet érnek, mint reméli –, és nem véletlen, hogy a bicikli eladásának lehetünk szemtanúi. Ez az a bicikli, amivel élete legnehezebb periódusait vészelte át, s amikor meghúzza a féket, a mozdulattól alighanem ugyanúgy megrohanják az emlékek, mint Danielt a terápián.

El kell engedni a féket, hogy tovább tudjunk lendülni.

Amantha már korántsem élvezi ennyire a teherletételt, mert úgy látja, mindenki más könnyelműen szabadul meg a terheitől, valódi bűnbánat nélkül. Janetet voltaképp azzal vádolja, hogy nem volt mellette, amikor szüksége lett volna rá, amit Bobby Dean kanosszajárása mondat vele. „Nem fogok megbocsátani neked azért, amit a bátyámmal tettél, mert te sem bocsátottál meg neki azért, amit nem ő tett a nővéreddel” – jelenti ki a rá jellemző megingathatatlan intenzitással, de látszik, kibillenti az egyensúlyából, hogy el kéne engednie a dühét. Bobby Dean vállalja a felelősséget a tetteiért – még ha nem is a törvény előtt –, de valahol ő is a körülmények áldozata, ami Amanthára is igaz. Mindenki úgy dolgozta fel a tragédiát, ahogy erejéből telt, és visszatérő régi barátnőjéhez, Jennyhez hasonlóan ő sem táplálhat örökké haragot. Ahhoz túl rövid az élet.

rectify-episode-407-bobby-dean-amantha-holden-44-1000x594.jpg

A „Happy Unburdening” azért gyönyörű – és azért a sorozat legszebb epizódja –, mert a számvetés a legjobbat hozza ki a szereplőiből. Önzetlenséget, kedvességet, végtelen gyöngédséget. Nemcsak azt a szükséges felismerést, hogy mindenki csupán a saját maga boldogulásáért felelős, hanem azt is, hogy egymásnak viszont a legjobbat akarják. Daniel megtehetné, hogy Nashville-ben marasztalja a hazaköltözéstől megrettent Chloe-t, de a romantikus légvárak, ábrándok helyett a valóságot vázolja fel, a minimálbéres raktáros melót, a heti vizitet a tartótisztjénél. Nem önostorozás végett, csupán kimondva azt, amit Chloe egyébként is tud. Az utolsó közös jelenetük éppezért nem vita vagy feszült pillanat, hanem egy megható, helyes, romantikus tánc Harry Nilsson dalára, melynek szövege enyhén szólva passzol a Rectifyhoz.

Many rivers to cross
But I just can't seem to find, my way over
Wandering, I am lost, as I travel along
The white cliffs of Dover

Many rivers to cross
And it's only my will that keeps me alive
Well I've been licked, washed up for years
And I merely survived because of my pride

And this loneliness won't leave me alone
It's such a drag to be on your own
My woman left me and she didn't say why
Well I guess I have to try

rectify-episode-407-janet-talbot-teddy-talbot-04-1000x594.jpg

Még ennél is meghatóbb, amikor Teddy bevallja az apjának, hogy a házasságának vége. Te jó ég, micsoda jelenet! Két zárkózott ember nyílik meg, amennyire tőlük telik. Teddy biztosítja Tedet, hogy mindent elkövetett a házasság megmentéséért, harcolt érte, nem hagyta elmenni, ahogy Ted az édesanyját. Ted pedig minden segítséget felajánl a fiának, pontosan azt mondja, amire Teddynek ekkor szüksége van, végre megtalálja a szavakat.

Annyi minden húzódik még a párbeszéd mögött: Ted félelme, hogy ugyanúgy magára marad majd, mint a fia, hogy elveszíti Janetet, Teddy félelme, hogy csalódást okozott az apjának. Clayne Crawford is szenzációs, a szeméből süt a szeretet, a szeretetvágy, a sebezhetőség, a törődés, de Bruce McKinnon talán még nála is jobban letarolt a testbeszédével, azzal, ahogy a lelkében kavargó érzelmekkel hadakozik. Nem öleli meg Teddyt, mint Amy Jellicoe-t az anyja egy másik örökranglistás sorozatepizódban, de már az is mélyen megindító, hogy idáig eljutottak.

rectify-episode-407-ted-talbot-sr-06-1000x594.jpg

Nem csak a szereplők fordulnak egymás felé, a sorozat is gyengédséggel nyúlik a szereplőihez. Szinte biblikus az a felülnézeti snitt, amelyen Ted lehajtott fejjel, meztelenül, pőrén ül a kádban, miközben a felesége rituálisan megmossa a hátát (nem sokkal azután, hogy Tawney elmesélte Teddynek, szeretne másokon segíteni, „megmosni a talpukat”). Mintha Isten, aki mindig a magasból figyeli őket, most nem rideg hatalom, hanem Gondviselő volna. A szűk szoba végre nem egy cella, és nem is kelti cella hatását. A sorsközösség helye, a megtisztulás helye.

bscap0003.jpg

bscap0004.jpg

Egyéb felfedezések:

  • A zene is közrejátszhatott, hogy Teddy és Ted beszélgetése a Friday Night Lights érzelmi bombáival, nyers őszinteségével mutatott rokonságot, míg a flashbackek mellőzéséről mi más juthatott volna először eszembe, mint a The Leftovers 3. évados monológjai.
  • Jenny castingja tökéletes, mindössze két rövid jelenetben szerepelt, de egy tőről fakasztották Amanthával, mintha ikrek lennének. Látom magam előtt, ahogy a középiskolában déli Tétova tinédzserekként oltják szarkasztikus szúrásaikkal bumburnyák osztálytársaikat maguk között.
  • Az ügyészi kihallgatáson az hangzik el, amit sejtettünk. Új információ Trey gyanús viselkedése, valamint az általa emlegetett Roger személyazonossága és befolyása. Ha McKinnon választ kíván adni a sorozatfináléban a fő rejtélyre, nincs túl sok opció a tettesre.
  • „You've un-bored me. You've given me, if not hope, hope for hope.” – Azért van itt bőven romantika.
  • „Box. Put more things in box. Physically pick stuff up. Put it in the box. Feel overwhelming desire to dump box on ground and keep reading.” – Kevés dolgot gyűlölök jobban, mint a költözést, maga a földi pokol, ezen viszont nagyon nevettem, mostantól én is így fogom hangosan narrálni a terhes feladatok elvégzését.

A bejegyzés trackback címe:

https://fanboyhirado.blog.hu/api/trackback/id/tr7314540638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása