Fanboy Híradó

Fanboy Híradó

Rectify 4x08 - All I'm Sayin'

2017. augusztus 18. - Gaines

rectify-episode-408-82-daniel-holden-1000x594.jpg

And it's alright now
And it's alright now
And it's alright now

Doesn't matter what happens at this point. I mean, it matters. Of course it matters. But nothing will rectify what's happened. It won't bring back Hanna or my dad or my 18-year-old brother.

Ha a Rectify egy klasszikus whodonit lett volna, mint a The Killing, vagy akár a True Detective első évada, akkor most joggal pampoghatnánk azon, hogy nem derült fény a sorozat rejtélyére. Noha sok új információ napvilágot látott, sosem fogjuk megtudni, ki ölte meg Hannah Deant, csak hogy valószínűleg nem Daniel tette. A bizonyosság karnyújtásnyira van, és az igazságszolgáltatás dolgozni fog, hogy elérjék, de ennek már nem leszünk szemtanúi.

Viszont Amantha betépett megvilágosodása – amit különböző formában megismétel később Daniel és Janet Dean is – kimondja azt, amit a sorozat összes eddigi része sugallt: végső soron ez már nem számít. Annyiban persze igen, hogy vajon hazatérhet-e majd egy nap Daniel a családjához. De a múlt vétkeit nem lehet helyrehozni vele. Hannah nem támad fel, Daniel nem kapja vissza az elvesztett húsz évét.

A felfoghatatlan, borzalmas tragédia évtizedekig meghatározta két család – a sorozat érdeme, hogy sosem feledkezett meg róla: két család is tönkrement –, sőt, egy kisváros életét. S mialatt Daniel a siralomházban várta a randevúját a hóhérral, mindenki érthető reakcióval próbálta feldolgozni a traumát: Amantha  megszállott küzdőszellemmel, Janet bezárkózással, a Dean család a gyűlölet lángjainak ébren tartásával. A Rectify azonban nem véletlenül kezdődik a szabadulás után. Nem csak arról szólt, hogy Lázár feltámadt, hanem arról is, mi történt utána, hogyan élte meg Lázár és családja. Nem csak arról szólt, hogyan nyílik a világ felé Daniel, hogyan lel békére, hanem arról is, hogy a környezete hogyan tud továbblépni, kilépni a körforgásból.

rectify-episode-408-57-cast-1000x594.jpg

Az „All I’m Sayin’” olyan optimista, olyan reményteli happy enddel zárja Holdenék – és Talboték, és a többiek – megpróbáltatásait, amilyennel csak lehetséges volt. Az epizód csupa napfény, mintha az aranyórában játszódna végig, csupa mosoly, csupa nevetés, csupa örömkönny. A szereplők kifejezik egymás iránt érzett hálájukat, szeretetüket, megbocsátást kérnek és nyújtanak, megbékélnek egymással és önmagukkal. Túl giccses és szirupos lenne, ha nem előzte volna meg több évadnyi bánat és sötétség, és még így is rezeg a léc.

Őszinte leszek, nem ez volt a kedvenc Rectify epizódom, sőt, a négy évadzáró közül ezt tartom a leggyengébbnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy rossznak tartanám, vagy hogy ne esett volna jól a lelkemnek a boldog végkicsengés. De a Rectify konvencionálisan ért véget, tele fanservice-szel, már ha ezt a fogalmat lehet egyáltalán használni egy sorozatnál, melyet maroknyi rajongó követett csupán. Visszatér az összes régi kedvenc egy utolsó meghajlásra: Melvin, Kerwin, Marcy, a pincérnő, meg a Ceramic Mechanic, ami egyébként pont úgy hangzik, mint egy mutánsszereplő neve a Mad Max: Fury Roadból. Az is sokatmondó, hogy a Rectify negatív szereplői közül csak azok bukkannak fel újra, akik szerepet játszottak a Dean-gyilkosságban vagy annak utóléletében. Roland Foulkest és Treyt még mindenképpen vissza kellett hozni, de Manny vagy Wendell már nem törte meg az epizód pozitív hangvételét.

rectify-episode-408-56-cast-1000x594.jpg

Tegyük hozzá, a megkönnyebbülés korántsem totális. Igen, a család a rész végén egy asztalnál nevet, de Daniel csak telefonon keresztül lehet részese ennek az egy napnak, ami kivételesen nem újabb sanyarúságokat hozott, hanem jó hírt, örömhírt. Látjuk, hogy Danielt egy-egy rossz élmény – mint Chloe távozása – visszalökheti a szakadék peremén túlra, ismét befordulhat a csigaházába. A happy end sem azt jelenti, hogy Danielt hivatalosan felmentik minden vád alól, csomagolhat. Ray McKinnon mindössze lehetővé teszi számára, hogy reménykedve tekinthessen a jövőbe, megengedhesse magának, hogy az ágyon fekve egy szép, egyszerű, normális életről álmodozzon, és ne érezze magát közben érdemtelennek a szeretetre. Hogy ne utasítsa vissza a segítséget, ne vesse el a lehetőséget, hogy jobbra fordulhatnak a dolgok, csak mert gyötri a bűntudat. Hogy megbékéljen önmagával.

McKinnon rendezőként arra használja fel a sorozatzáró részt, hogy még egyszer, koncentráltan érzékeltesse cellákat idéző képekkel a főszereplője bezártságát, viszont ezúttal meg is szüntesse azt. A raktárban a munkanap végét jelző hang a börtönre emlékezteti. Számos párbeszéd indul olyan egyalakos vagy kétalakos felvételekkel, amelyeken Danielt – és beszélgetőpartnerét – a kép sarkára, szélére szorítják a bútorok, részlegesen kitakarják válaszfalak vagy ajtók.

rectify-episode-408-39-kerwin-whitman-1000x594.jpg

rectify-episode-408-40-daniel-holden-1000x594.jpg

Elszeparálódik a főnökétől, amikor attól tart, hogy kirúgják.

bscap0005.jpg

Összeszűkül a képkockán, amikor a terápiás ülésen elkezd mesélni Kerwin kivégzésének napjáról.

bscap0008_1.jpg

bscap0009.jpg

A kép felét kapja csak meg, amikor Jon meglátogatja, az ügyvéd pedig rácsok közé kerül.

bscap0010.jpg

bscap0011.jpg

Ám ahogy folytatódnak ezek a jelenetek, úgy szabadul ki Daniel a képen belüli keretek fogságából, lélegez fel a kompozíciókban, válik kevésbé elszigeteltté. (Nem csak Danielre igaz ez, például Janet és Judy találkozására is.)

rectify-episode-408-33-janet-talbot-1000x594.jpg

rectify-episode-408-35-janet-talbot-judy-dean-1000x594.jpg

Ha pedig a sorozat egészét tekintjük: a nyitókép három börtönablak mögött, eltörpülve mutatta Danielt, a zárókép egy napfényben fürdő mezőn, tágasságban, korlátok nélkül. Ez utóbbi lehet flashforward; szerintem fantáziajelenet. Nem számít: a lényeg, hogy akár egy ilyen álom is elérhetővé vált Daniel számára.

bscap0012.jpg

rectify-episode-408-65-daniel-holden-1000x594.jpg

Fizikailag már a pilotban kiléphetett a négy fal közül a szabadba, de négy évad kellett hozzá, hogy mentálisan, lelkileg is kitörjön a múlt fogságából – egy ablaktalan kis dobozból egy nagyobb dobozba, ablakokkal. Ezért is van, hogy szinte minden vágás megnyugvást, harmóniát teremt: a telefonbeszélgetések során a felek képen belüli elhelyezése által alkotott szimmetria azt fejezi ki, hogy a szereplők még akkor sincsenek egyedül, amikor épp nem ül mellettük senki.

bscap0006.jpg

bscap0007.jpg

Daniel megzuhanhat, meg is fog még zuhanni, de most már van egy védőháló, egy közösség, amely felfogja a zuhanását. Ő pedig engedi nekik.

Érdekes, hogy míg vizuálisan nem lehet fogást találni a sorozatzárón, egyik-másik dialógus túlságosan banálisra sikeredett. McKinnon szövegének sajátos ritmusa, esése és emelkedése van, ami ismétlődéseivel, körkörösségével, elliptikusságával sokszor tudott amolyan naiv költészetté nemesedni. (Most is volt erre bőven példa. Teddy: „I know about thinking about things.” Vagy Daniel monológja Jonnak, a zsolozsmaként ismételt „for some reason”-nel.) Azonban a szívhezszóló, deklaratív párbeszédek a megható zenével párosulva egy idő után csömört okoztak, így mire eljutottunk olyan nagy horderejű, évadok óta várt pillanatokig, mint amikor Teddy vagy Tawney beszélt Daniellel, nem tudták elérni a kívánt hatást. A sorozat ritkán esett ebbe a hibába, de most túlcsavarták az érzelmi potmétereket.

rectify-episode-408-59-janet-talbot-amantha-holden-1000x594.jpg

Mégis, úgy vagyok vele, hogy ez egy sorozatzárónál bocsánatos bűn, különösen ennél a sorozatnál. Lehetett volna ambiciózusabb, rendhagyóbb, nehezebben megfejthető, de McKinnon szereplői kiérdemelték, hogy a lehető legpozitívabb ponton búcsúzzanak.

*

A Rectify valószínűleg megismételhetetlen sorozat: a Peak TV támogatja a sokszínűséget, minden korábbinál szélesebb és változatosabb a választék, de az efféle minimalizmussal, emberközeliséggel szembemegy, hogy minél nagyobbat kell szólni, ha a csatornák és a készítők azt akarják, hogy a nézők az ő sorozatukat válasszák ötszáz másik helyett. Olyan volt, mint a Mad Men: megmaradt két lábbal a földön, miközben mindenről akart mesélni, sokféle tónussal, az emberről nagyban és kicsiben.

Az első évad számomra érinthetetlen, az egyik legkülönlegesebb sorozatélmény, amiben valaha részem volt. Aztán – ahogy Erik Adams, az AV Club írója rávilágított az egyik epizódkritikájában – a második-harmadik évadban szükségszerűen tradicionálisabb mederbe terelődött: olyan lett, mint egy sorozat, annak előnyeivel és hátrányaival. Kevésbé intenzív, kevésbé egyedi. Nyomokban továbbra is tartalmazott szürrealizmust és filozofikus meditációkat, de közben egy hagyományos kisvárosi családsorozattá tágította a kereteit. Elvesztette szinguláris nézőpontját, cserébe viszont Teddy, Janet vagy Amantha saját jogán is összetett, érdekes karakterré vált. A záróévad nem hozta vissza az első hat rész töménységét – nem is tudom, lehetett-e volna –, ám maximálisan meghálálta a családi szálak építgetését. Hű maradt önmagához, ahhoz a hitvallásához, hogy minden ember megérdemli, hogy odaforduljunk hozzá.

rectify-episode-408-58-teddy-talbot-tawney-talbot-1000x594.jpg

„Ennyi az élet?” – teszi fel a kérdést Daniel, miután elveszti a szerelmét, és eluralkodik rajta a kilátástalanság. Érdemes remélni, másokat közel engedni, álmodozni? A Rectify hisz benne, hogy megtalálhatjuk a boldogságot az életünkben, még ha nem is minden pillanatban, csak néha; még ha nem is úgy, ahogy elképzeltük saját magunk vagy szeretteink számára; még ha vannak is olyan körülmények, amelyeket nem tudunk megváltoztatni, s amelyekhez alkalmazkodnunk kell. Valami mindig vár a sarkon túl, és úgysem lehet előre tudni, milyen előjelű lesz. Miért ne derítsük ki?

Miért is ne?

rectify-episode-408-80-tyrus-pickle-nate-daniel-holden-1000x594.jpg

Egyéb megfigyelések:

  • A zárórészben mindenből kaptunk még egy repetát, ami a sorozatot jellemezte, legyen szó egy siralomházbeli flashbackről, Daniel és a főnöke párbeszédének abszurd humoráról, vagy Trey manipulációiról, amelyek ezúttal már süket fülekre találnak.
  • Ez utóbbi metaszinten is értelmezhető. Egy krimiben bármikor be lehet dobni újabb csavarokat, újabb nyomokat, újabb gyanúsítottakat, de nem ezektől lesz maradandó.
  • Érdekes, hogy a családi szálakra szép masnikat kötött a sorozat, de egyénileg mindenkinek bizonytalan a jövője. Tawney-nak vannak konkrét céljai, Jon valószínűleg visszatér a halálra ítélteket segítő ügyvédi irodához, de Teddy, Ted, Janet és Amantha maguk sem tudják, mihez fognak kezdeni. A múlt lezárult, a jelen békés, a jövő kérdéses.
  • Ott egy kicsit fogtam a fejem, amikor elhangzott Amantha szájából a sorozat címe, a főcím első és utolsó betűjének kiegészítése, teljessé tétele viszont meglepő és szép ötlet.
  • A képi megoldások közül a nyitójelenetet mindenképp ki szeretném még emelni: elsőre nem ismertem fel Janet és Amantha ruháját, így eltartott egy darabig, mire rájöttem, hogy visszaugrottunk időben az első rész elé. A múltbeli Janetről a jelenkori Janetre vágás nélküli átforduló svenk hatásos módja volt a két idősík összekapcsolásának, és annak, hogy lássuk, mennyit változott a két nő kapcsolata a sorozat időtartama alatt.
  • Vajon hány napot ölelhet fel a sorozat? Jó lenne egyszer kiszámolni.
  • Nagyon bosszantott, hogy egyszer sem mutatták a könyv borítóját, amit Chloe adott Danielnek, de aztán a Twitter a segítségemre sietett: a Middlemarch volt az, George Eliot pompás családregénye. Lassú sodrású, filozofikus, finoman szarkasztikus humorú könyv, tényleg nagyon tetszeni fog Danielnek.
  • Pár nézőnaplóval ezelőtt megjegyeztem, milyen nyúzottan fest Jon Stern, szóval úgy illik, hogy azt se titkoljam el, milyen pofátlanul sármos volt ebben a részben. Közrejátszott benne, hogy az egész sorozat alatt nem dobta be annyiszor a félmosolyát, mint ez alatt a 70 perc alatt.
  • Köszönöm azoknak, akik kitartottak a Rectify nézőnaplók mellett, és akár még hónapokkal a sorozat leköszönése után is kíváncsiak voltak rá, miket hordok róla össze. Az a veszély sosem fenyegetett, hogy ne legyen mondandóm róla, inkább csak az, hogyan fogalmazzam meg úgy, hogy az méltó legyen McKinnon és társai munkájához. A karakterek még nagyon sokáig velem fognak maradni, a színészeknek pedig azt kívánom, találjon még rájuk sok ilyen színvonalú szerep. Nem lesz könnyű dolguk.
  • Köszi Sufjan Stevensnek és Nick Cave-nek, hogy legújabb lemezeik dalszövegével szolgáltattak mindig egy-egy találó idézetet a harmadik, illetve negyedik évados nézőnaplók elejére.
  • „It makes me sad, but it comforts me, too.” – Ez a Rectify.

A bejegyzés trackback címe:

https://fanboyhirado.blog.hu/api/trackback/id/tr2214540636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása